Resistance 2 – Játékteszt

A tavalyi esztendőből akad még egy-két tartozásunk, amiket most szépen, lassan pótolni fogunk. Első körben a PlayStation 3-exkluzív Resistance folytatást vettük górcső alá.

A PlayStation 3 két évvel ezelőtti debütálásakor nem sok nyitójátékkal büszkélkedhetett a Sony fekete masinája, azonban akadt egy igencsak érdekes produkció, mely egy alternatív múltba kalauzolt el minket, ahol egy idegen faj, a Kiméra offenzívát indított Európa ellen. Az emberi faj végül egyetlen emberben, egy különleges kommandós csapat egyetlen túlélőjében találja meg megmentőjét. Nathan Hale azonban egyetlen percet sem pihenhetett Anglia megmentését követően, ugyanis az idegenek Amerikát is támadni kezdték.

A Resistance 2 története tehát pont ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész félbeszakadt. Nincs idő Hale ünneplésére és dicsőítésére, ugyanis a kimérák Angliából való kisöprését követően egy amerikai alakulat begyűjti főhősünket, és egy rövid izlandi kitérőt követően máris az világ másik végén, Észak-Amerikában találjuk magunkat. Az alakulat San Fransisco-ba szállítja Hale-t, ahol azonnal tudatosul bennünk, hogy nemcsak a Resistance főszereplője az egyetlen olyan ember, aki megfertőződött a kiméra-vírussal és túl is élte azt. A mutáció helyett speciális képességre tesznek szert a túlélők, többek között életregenerálódásra. Az amerikai kormány azonnal megalakítja a fertőzött katonákból álló Sentinel alakulatot, azonban hirtelen megjelennek Amerikai nagyvárosai felett a Kiméra flotta hajói, és kezdetét veszi az újabb invázió.

És itt azonnal szembesülünk is az újdonságok többségével, ugyanis a sokat bírált első rész után az Insomniac nemcsak több mint két éves grafikus motort turbózta fel, hanem a játékmechanizmust is komolyan megreformálta. A középszerű járműves részeket egy az egyben a kukába hajította a csapat, illetve olyan apróságokat is finomhangolt, mint a ne legyen nálunk egyszerre harminc fegyver. A második felvonásban mindössze kétféle csúzlit vihetünk magunkkal, azonban ez némileg leegyszerűsíti a játékmenetet, pontosabban egyszerűbbé teszi az ellenfelek elleni küzdelmet, ugyanis sok esetben egyértelművé válik, hogy az adott szituációban mit is kell előrántanunk, ha túl akarjuk élni a küzdelmet és szeretnénk a következő sarkon is befordulni. Persze mindez apróság annak tükrében, hogy néha olyan sunyi ellenfelekkel találjuk magunkat szembe, mint a láthatatlanul közlekedő Chameleon. A fegyverek tekintetében sok újdonsággal nem találkozhatunk, itt lesz például a .44-es Magnum, vagy a minden realizmust mellőző L23 Fareye mesterlövész puska, melynek másodlagos tüzelési funkciójával lelassíthatjuk az időt. A Wraith keresztelt csoda például pajzsot von körénk vagy itt van a rövid sorozatokkal operáló Marksman. Használhatóságukat tekintve mindegyik kitűnően funkciónál, de általában a másodlagos tüzelési módon kívül mást nem nagyon érdemes majd használni.

Fejlődésen esett át az életerővel kapcsolatos rendszer is, ugyanis az első részben itt is komoly kritika érte a fejlesztőket. Az Insomniac illetékesei a korábban létező négy csíkos, egyenként visszatöltős rendszert kidobták a kukába, cserébe pedig megkaptuk a már Gears of War-ban is zseniálisan működő fedezékbe állsz, lenyugszol, életerő visszatöltődik megvalósítást, mely csakis előnyére vált a második résznek.

A ránk támadó szörnyek tekintetében igencsak változatos a felhozatal. Habár mesterséges intelligenciájukat tekintve nem mondanám kiemelkedőnek őket, azért sok esetben komolyan borsot tudnak törni az orrunk alá. A már említett láthatatlanul közlekedő Chameleon. Aztán vannak hordában támadó ellenfelek, nevezetesen Grimek, a Leechek-et pedig csakis kellő távolságból célszerű tűz alá venni, ugyanis szétlövésükkor robbannak, ami értelemszerűen komoly nyomot hagyj életerőnkön. És persze ott vannak az ismertebb karakterek, mint például a Hybrid, Elite Chimerák, illetve pajzsos Ravager, mely nem egyszer okozott kellemetlen perceket számomra.

A játékot meghajtó motornak azonban nincs miért szégyenkeznie. Látszik, hogy sokat dolgoztak vele a srácok és hihetetlen, hogy az első rész óta mennyit fejlődött a motor. A Resistance 2 hatalmas, nyílt terepeiről, grandiózus, már-már filmszerű élményt nyújtó csatajelenetei miatt tényleg emlékezetes produkció. Persze a többi elem is egész kellemes hangulatot teremt, de nem egyszer tátva marad az ember szája, amikor egy szűk teremből a szabad ég alatt találja magát, a távolban pedig egy monumentális ütközet képe fogadja. Ha van egy kis időtök, érdemes elidőzni ilyen látvány láttán, mert valóban páratlan és gyönyörűen, akadásmentesen viszi a PlayStation 3. A zárt terekben sem vall szégyent a játék, de mindenképpen a szabad, nyílt terepekben rejlik az erőssége. A pályatervezők valószínűleg a többjátékos módra gyúrtak rá jobban, és ez mint említettem, az egyjátékos mód térképein is látszik. Ugyan a pályák linearitása kicsit ront az összképen, ettől függetlenül a változatos helyszínek kárpótolnak minket.

A történet vezetése kicsit döcögős, pontosabban elég sután lett megoldva. A korábbi narrációt kidobták a szemétbe az Insomniac illetékesei, cserébe állandó rádióüzenetekből, beszélgetésekből és elejtette, utunk során megtalált dokumentációkból értesülhetünk az aktuális eseményekről. Nem szerencsés, egy-egy pergős akció kellős közepén biztos vagyok benne, hogy nem a katona által elhadart információhalmazra fogunk figyelni, hanem életünkért fogunk küzdeni. Kompenzálja ezt a bakit a tisztességesen összerakott sok-sok boss-fight, melyekben sokszor a türelem az, amit rózsát terem, ugyanis a precizitás lesz a meghatározó nem pedig valami fortély alkalmazása. Rendszerint valami monumentális szörnyet kell legyűrnünk, de mondom, hatásos mindegyik, élvezetes a monszták legyűrése.

A Resistance 2 egyjátékos módja tartogat kellemes mozzanatokat, de összeségében eléggé közepesre sikeredett. Ha figyelembe vesszük, hogy a konkurenciánál ott a Gears of War-sorozat, akkor talán megértjük, hogy nem érdemes összevetni a két játékot, egyértelmű, ki nyeri a versenyt. Viszont a PlayStation 3 felhozatal egyik legerősebb terméke a Resistance második része, mert apróbb hibái ellenére, élvezetes harc árán kell visszaszorítanunk a Kiméra faj újabb monumentális invázióját. A végleges pontszám azonban nem ez alapján született meg, hanem kipróbáltuk a többjátékos módját is a játéknak, mely egyértelművé tette számunkra, hogy jó játék a Resistance 2.

A játékhoz passzoló frenetikus, méretes, egyszerre 60 főt megmozgató csaták várnak a játékosokra, ráadásul mindezt komoly fejlődési rendszerrel – tapasztalati pontok, karakterfejlődés –  öntötték nyakon a fejlesztők. A Call of Duty: Modern Warfare-ből jól ismert perkek itt is visszaköszönnek, a nagyméretű társaságot kisebb osztagokra bontja a rendszer. Nincs elbaltázott respawn, mindig akcióközelben, csapatunkhoz közel kezdhetjük újra a mókát.

Eme élményt is magunkba szívva pedig nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy 2008-ban a Resistance 2 a PS3 egyik legjobb alkotása volt, így nyugodt szívvel adunk rá magasabb pontszámot, mint amit az egyjátékos mód végiggyűrése után érdemelt volna.

Értékelés: 8.7/10