Oldal kiválasztása

Év végi összefoglaló – Második rész

Év végi összefoglaló – Második rész
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Összegyűjtöttük a második felvonás felhozatalát, amit most közzé is teszünk! Szép kis lista született, érdemes lesz betekinteni és olvasgatni

Egy héttel ezelőtt azzal búcsúztam el, hogy év végi összeállításunk hamarosan folytatással jelentkezik, melyben az idei esztendő általunk legjobbaknak vélt produkciót soroljuk fel. A bejglimérgezés kiheverését követően szerkesztőségünk ismét összeült, összeirkáltuk, hogy idén még mely termékek nyerték el leginkább a tetszésünket. Szerencsére nagy egyetértésben váltunk el, úgyhogy mostani listánkat is fogadjátok örömmel.
 
Hangsúlyozom, ez egy szubjektív, a szerkesztőség véleményét tükröző összeállítás, az általatok legjobbaknak vélt játékok listáját a hozzászólások között örömmel fogadjuk!
 
Left 4 Dead:
 
Az idei ősz egyik meglepetés produkciója a Turtle Rock legénységének Source motor hajtotta zombivadászata volt. Már az előzetes adatok alapján is óriási sikerre számíthatott a játék, de valószínűleg még maga a produkció felett bábáskodó Valve sem hitte, hogy ekkora siker lesz a kooperatív játékra kihegyezett, George Romero klasszikus zombifilmjeinek hangulatát idéző produktum. A Left 4 Dead munkatársunkat, Zoenn-t is lehengerelte, így nem csoda, hogy majdnem maximum pontszámot kapott szerkesztőségünktől.
 
 
LittleBigPlanet:
 
A Sony az idei esztendőben egyértelműen hátrányba került a nagy riválisokkal szemben. Gyakorlatilag semmilyen élvezetes, hangulatos exkluzív címet nem tudott felmutatni, egészen őszig. Ekkor ugyanis megérkezett a Media Molecule kreativitást, agytornát igénylő virtuális homokozója, a LittleBigPlanet. Zsákfiú meseszerű, hangulatos kalandja azonban elhasalt a pénztáraknál, a játékosok nem voltak vevők a saját maguk által generált tartalmakra, így valószínűleg veszélybe került a soron következő DLC-k PSN-re felkerülése. Ettől függetlenül minket lenyűgözött a LittleBigPlanet, melynek hivatalos bétaverzióját nyüstöltök.
 
 
Mass Effect:
 
Ha felcsendül valahol a BioWare neve, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ott valami minőségi dolog van készülőben. 2007-ben hosszas hallgatást követően jelentkezett újra a KotOR-t is fejlesztő gárda. Az akkor még csak X360-ra debütáló Mass Effect egy frenetikusan élvezetes, megunhatatlan történetet tárt elénk, így egy percig sem volt kérdés, hogy PC-re is napvilágot lát a játék. A konverzió végül nyáron érkezett meg, amit komoly elvárásokkal és hatalmas lelkesedéssel helyeztünk be tesztgépünkbe. Szerencsére nem csalódtunk a pergős harcok, a zseniális párbeszédek, a kitűnő optimalizálás, na és persze magyar nyelvű felirat garantálta, hogy jól szórakozzunk és egykönnyen ne tegyük le Shepard kapitány és a Normandy legénységének lebilincselő kalandját.
 
 
Metal Gear Solid 4:
 
Szintén a nyár egyik legjobban várt alkotása volt Solid Snake nagy, és egyben végső visszatérése. A Metal Gear Solid 4 minden eddigi résznél grandiózusabb, monumentálisabb volt. Hideo Kojima nagyon kitett magáért, így Snake méltó befejezés részeként búcsúzhatott el tőlünk. Persze, nem kizárt, hogy hamarosan új hőssel, új köntösben, de folytatódik a kaland…
 
Mirror’s Edge:
 
A masszív őszi játékfelhozatal egyik ígéretes produkciójának tűnt a svéd DICE stílusteremtő játéka, a Mirror’s Edge. Nemcsak az élénk, harsány színek használata, az új univerzum és a női főhős személye, hanem a különös perspektíva, és az újszerű játékmenet volt az, ami miatt sokan, köztük mi is messiásként vártuk a játékot. Sajnos az újító szándék kevésnek bizonyult, és a kasszáknál csúnyán elhasalt a trilógának tervezett Mirror’s Edge, ettől függetlenül szerkesztőségünk meg volt elégedve a látottakkal. Akadtak bosszantó hibák, de egy teljesen új stílus megteremtésénél nem lehet minden tökéletes, ráadásul a pergős játékmechanizmusnak csak néha ment a rovására, így értetlenkedve álltunk a pocsék eladási eredmények előtt. A DICE szerencsére folyamatosan adja majd ki a hangulatosabbnál hangulatosabb letölthető tartalmakat, ráadásul januárban PC-re is elérhető lesz Faith rohanása. Talán ott dobbant egyet a Mirror’s Edge!
 
 
Prince of Persia:
 
Miután a UbiSoft lezárta a Prince of Persia legutóbbi történetét, adott volt, hogy valami újjal kell előállniuk, ha folytatni szeretnék a franchise-t. Szerencsére kiváló szakemberek dolgoznak a franciáknál, így a cell-shaded technológia, az új, mitológiai alapokra helyezett történet és az új főhős garantálta, hogy ismét valami emlékezetessel lesz dolgunk. Szerencsére az új Prince of Persia beváltotta a hozzá fűzött reményeket, szerkesztőségünknek is bejött a látványvilág és az új játékmenet, így mindenképpen itt a helye a legjobbak között.
 
PC-s tesztünket csp vési, hamarosan közzé tesszük!
 
 
Pure:
 
Idén a Burnout: Paradise mellett akadt még egy adrenalindús, extrém produkció, a Pure. A Disney gondozásában készült alkotást a korábban Climax néven futó és a Moto GP-vel hírnévre szert tett gárda hegesztette. A Black Rock Studio ezúttal négy keréken próbált szerencsét és a Pure a nyújtott vizuális gyönyör és az extrém sportokkal járó kiapadhatatlan adrenalin forrása lett. Tesztünk során az X360-as verziót boncolgattuk, így a PC-s verzió kipróbálása után meg kell állapítanunk, hogy utóbbi irányítása förtelmes, ennek ellenére asztali számítógépekre is érdemes beszerezni a játékot, mert ilyen minőségi szórakozásban ritkán van részünk.
 
 
Race Driver GRID:
 
Ha az idei esztendő legnagyobb csalódása a Need for Speed: Undercover volt, akkor az év legnagyobb meglepetése címet a brit Codemasters produktuma, a Race Driver GRID kaparintotta meg. A rengeteg különféle bajnokságot, valósághű törésmodellezést, a változatos játékmódokat és a lélegzetelállító grafikát, valamint a kiváló optimalizálást felvonultató játék mindenképpen stílusának egyértelmű győztese idén. A játék egyik legnagyobb húzása a visszajátszási mód, mely egy-egy elvétett kanyar után lehetőséget biztosított a játékos számára, hogy visszamenjünk az időben, majd onnan folytassuk a körözgetést. Ha a Neon-motor továbbfejlesztett verziója és a fizika tökéletesítése kiválóra sikerül, akkor jövőre a Colin McRae: DIRT 2 is szerepelni fog a listánkon!
 
 
World of Warcraft: Wrath of the Lich King:
 
Szerintem senkinek se kell bemutatnunk a Blizzard 2004-ben útjára indított MMO-t, mely idén novemberben már második kiegészítő lemezével rukkolt elő. A Wrath of the Lich King rengeteg újdonsággal, többek között egy új kaszttal, a Death Knigth-tal, illetve Azeroth fagyos dűnéivel, Northrend szigetével egészíti ki a kalandot. Az eladási mutatók, a kritikusok véleménye egyértelműen a kaliforniai csapatot igazolja!
 
Megatesztünket Chilly vési, ez valószínűleg csak jövőre kerül ki hozzánk!
 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »