Fable II játékteszt

Az év egyik nagy címe a Fable II, amely megjelenését már nagyon vártuk és az előzetes információk alapján ígéretes alkotásnak tűnt. Elérkezett az október vége, amikor mi is rávethettük magunkat a játékra, most pedig itt az idő, hogy megosszuk olvasóinkkal a játékkal kapcsolatos tapasztalatainkat.Az egész úgy kezdődik, mint egy mese: van egy testvérpár, akiknek a ködös Albionban elég sanyarú sors jutott, mivel se szüleik nincsenek, se pénzük. Tél van, ők pedig az utcán alszanak egy kis kuckóban és élik az utcagyerekek kiszolgáltatottsággal teli életét, miközben arról álmodoznak, hogy milyen jó lehet a Fairfax-kastélyban lakni. Miközben felfedező útjukra indulnak, észreveszik, hogy elég nagy embertömeg verődött össze az utca kellős közepén, ahol egy árus mágikus tárgyakat árul a hiszékeny jónépnek. Miután egy idősebb, különös hölgy meggyőzi a testvérpárt arról, hogy az egyik tárgy valószínűleg tényleg mágikus hatással bír, nekivágnak és különböző küldetések teljesítésével megszerzik a zenedoboz árát: 5 aranyat.

Kis idő múlva a markukban szorongatják az aranytallérokat. Fogják magukat hát és megveszik a zenedobozt, ami állítólag teljesíti egy kívánságukat. Visszavonulnak kuckójuk közelébe és miközben azt kívánják, bárcsak a Fairfax-kastélyban élhetnének, megtekerik a dobozt. Az elkezd pörögni, majd egy fénycsóva kíséretében teljesen eltűnik. A testvérpár kissé csalódottan vonul vissza vackába és tér nyugovóra. Már bánják, hogy kiadtak 5 aranyat a semmiért, annyit, ami pénzből egy hétig jóllakhattak volna. Amikor fekhelyükhöz érnek, észreveszik, hogy egy kutya is melléjük szegődött, amivel már aznap korábban többször is találkoztak kalandjaik során, így immáron hárman menekülnek az éhség, a hideg és a sötétség elől az álmok világába.

Másnap hajnalban a kastélyban élő Lucien egyik hírvivője ébreszti őket: hívatják őket a kastélyba…

Valahogy így kezdődik kalandozásunk a Fable II-ben, ahol rögtön az elején, már a történetmesélés során átvesszük az irányítást főhősünk vagy főhősnőnk felett. Ugyan sok választásunk nem lesz a gyermekkor idején, hiszen pont 5 küldetést kell teljesítenünk az 5 aranyérme begyűjtéséhez, ám mindeközben elsajátíthatjuk az alapvető irányítást és a közelharcot is gyakorolhatjuk, valamint megtapasztalhatjuk, milyen hatással van környezetünkre az, amikor a jó vagy a rossz mellé szegődünk. Ugyanis a legtöbb esetben egy-egy küldetés során lehetőségünk van a jó szolgálatába állni vagy elcsábulni és gonoszkodni, ami nagyban befolyásolja, milyen hírnevünk lesz Albionban és hogyan viszonyulnak hozzánk annak lakói (szeretnek vagy rettegnek és félnek tőlünk).

A legelső hiányosságok is itt bukkannak fel, amik sajnos kizökkenthetnek bennünket a játék hangulatából, az amúgy hangulatos, gyönyörűségesen szép világból és környezetből. Főhősünk vagy főhősnőnk ugyanis egyáltalán nem beszél. Ez egy történetmesélős, párbeszédekre, interakciókra és szociális kapcsolatokra épülő játékban óriási baklövés. Nem arról van szó, hogy szinkronhagja nincs a fő karakternek, de még csak feliratszövegek között sem válogathatunk, egyszerűen hallgatunk és bámulunk a körülöttünk lévőkre és csupán érzelmekkel, gesztikulálással tudjuk kifejezni magunkat, valamint a döntéseinkkel.

A második nagy hiányosság is a társasági, szociális kapcsolatokhoz és az érzelemkifejezéshez kötődik, ugyanis hiába van hírnevünk és befolyásolják történetünket és karakterünket döntéseink, az emberekre olyan egyszerű érzelemkinyilvánításokkal tehetünk jó vagy rossz hatást, ami még a Sims-sorozatnál is bugyutább szinten lett megoldva: egyrészt látjuk, hogy a másik hogyan viszonyul hozzánk, másrészt egy-egy érzelemkifejezéssel ezt fokozatonként befolyásolhatjuk, tehát ha el akarunk valamit érni, elég bizonyos érzelmeket egymás után kimutatni és máris a megfelelő mértékben változnak az illető érzelmi mutatói. Mindezt lehet, éppen csak abból a célból, hogy valahol, például egy boltban kedvezményhez jussunk.

A két nagy hiányosságot leszámítva azonban a játék óriási, ahogy a Fable II-ben szemünk elé varázsolt Albion világa is. Legalább annyira el lehet merülni a játékban, mint egy MMORPG-ben, bár itt az egyes szereplők túlságosan mesterségesek és mivel a multiplayer játékmód igazából várat magára (a fejlesztők ígérnek egy letölthető kiegészítést), így maximum a kooperatív üzemmód segítségével tehetünk szert kutyánk, feleségünk/férjünk és követőink mellé egy hús-vér társra.

A történet az, ami igazán megfogja a játékost, valamint Albion világa. Ugyan a fő történeti szál adott és az ehhez vezető utat mindig ismerjük (szó szerint, hiszen a GPS-es navigációhoz hasonlóan, mindig az adott pozíciónkhoz viszonyítva vezet bennünket teendőnk irányába egy csillogó sáv), ám igazán akkor ismerjük meg a játék szépségét, amikor letérünk az ösvényről és felfedezzük az előttünk álló terepet. Ebben nagy segítségünkre lesz hűséges kutyánk, ami mindig jelzi, ha éppen kincsre vagy más érdekességre bukkant. Ha csak a főbb dolgokkal foglalkozunk, közel tíz óra alatt végigfuthatunk a játékon. Ha viszont minden egyes szöveget elolvasunk és kalandozni indulunk a Fable II világában, akkor akár 50 órányi játékidőt is kihozhatunk belőle úgy, hogy közben nem unjuk meg. És mivel a játék teljes szövege magyar nyelven is elérhető, így azoknak sem kell lemondaniuk a történetről, akik nem értenék az angol szinkront vagy feliratokat.

A Fable II fordítása ugyanis nem a megszokott minőséget jelenti, hanem annál fényévekkel jobbat. A Microsoft ugyanis vette a fáradságot és nem kevés pénzt ölt abba, hogy a honosítást olyan cégre bízza, ahol minőségi munkát tudnak végezni. Éppen ezért a játék magyar szövege a műfordítás szintjén mozog. Sajnos apróbb bakik (értsd: szerencsétlen félrefordítások) itt is becsúsztak, ami két dolognak köszönhető: az egyik, hogy a Microsoft által használt fordítószoftver botrányosan használhatatlan, míg a másik az, hogy a fordítók nem kontextusában kapták kézhez az egyes szövegrészleteket, hanem karakterenként. Így sokszor, a teljes script hiányában lehetetlen volt kideríteni, a többjelentésű szavak melyik magyar jelentése lenne odaillő. Az apróbb csúszásoktól függetlenül példaértékű az a minőség, amit a játék fordítása képvisel, főleg ha figyelembe vesszük, mekkora mennyiségű szöveganyagról van szó (kb. 250 000 szó, aminek fordítása fél évig tartott).

Kalandjaink során természetesen folyamatosan fejlődik karakterünk, újabb varázslatokra és harci tudásra teszünk szert, amit érdemes is lesz kamatoztatni. Ebben megint nagyot alkotott a Lionhead, ugyanis a harcot egyszerű, ám nagyszerű módon oldották meg. Van egy gombunk a közelharcra, vagy egy gombunk a távolsági harcra (pl. számszeríj) és egy harmadik a varázslatokra. Ezeket ötvözhetjük, a varázslatoknál pedig válogathatunk a már megtanult varázsigék közül. Az egyszerűségnek megvan az ára is: igazán kihívást jelentő harcba nem keveredünk a játék során, talán csak egy-két alkalommal tudnak minket megszorongatni. Ennek az egyik oka, hogy nem kell manával gazdálkodnunk, a másik, hogy meghalni sem tudunk a játékban. Hogy ez jó megoldás-e vagy sem, döntse el mindenki maga, az viszont biztos, hogy így sokkal nagyobb hangsúly került a kalandozásra, mint az akcióelemekre.

A játéknak van egy másik eleme, ami kárpótolhat bennünket a kissé lapos szociális életért: vehetünk házat, beköltözhetünk oda, megházasodhatunk és beleszólhatunk a gazdasági modell alakulásába, például levihetjük az ingatlanárakat azzal, ha elkezdünk rombolni a környéken. Pénzre ugyan kalandozásaink során folyamatosan bukkanhatunk, akár kincsesládákban, akár a küldetés teljesítésének jutalmaként, ám ez nem lesz elegendő ahhoz, hogy megvegyük a legjobb fegyvereket és kiegészítőket, amikre a végjátékhoz mindenképpen szükségünk lesz. Ráadásul ha nyitunk egy üzletet, akkor beépített minijátékokban is részt vehetünk, például beállhatunk csaposnak vagy favágónak. Ezek elég bugyuta, csak rövidtávon szórakoztató játékok. Éppen ezért érdemesebb kipróbálásuk után más szakma után nézni: érdemes kipróbálni, milyen fejvadásznak vagy éppen szerencsejátékosnak állni.

Talán a különböző példákból is kiderül, mennyire összetett játékot alkottak a Lionheadnél, ami igazán élvezetes szórakozást nyújt jó pár órán keresztül. Az apróbb hiányosságok nem képesek lerontani az összképet és mivel a játék magyar felirattal érkezik, ezért mindenkinek csak azt tudjuk javasolni, hogy ha még nem tette meg, vegye meg magának. Vagy kérje karácsonyra…

Értékelés: 9,5/10

A játékot az ÜberKonzoltól kaptuk tesztelésre.

PS: bár a játék megjelenésének beharangozásakor még sok finomságot (játékfigura, díszdoboz, sorskártyák) ígértek a gyűjtői változat mellé, mire napvilágot látott a Fable II, kiderült, ezeket nem sikerült legyártani, így egy rendes kiadás helyett csupán egy átfeliratozott DVD-s doboz jelent meg, amiben a játék mellett egy bónusz (making of) DVD lapul, valamint némi, a játékban felhasználható extra (ruha, fegyver, dungeon). Igazán kár, hogy így alakult, mert ez a játék megérdemelt volna egy nívós gyűjtői kiadást.