Kategóriák: PC hírek

The Witcher – Készülnek a konzolos változatok

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

És nem csak készülnek, de a CD Projekt bennfentese, Jacob Stilinsky szerint, ha elkészülnek a sárba tiporják majd PC-s elődjüket…

Jacob Stilinsky, a CDProjekt egyik designere egy a napokban készült interjú alkalmával nyilatkozta a The Witcher Xbox360-as és PS3-as verziója kapcsán, hogy fényévekkel jobb programot dobnak össze.

Egyrészt teljesen új harcrendszert kap majd a játék, ami még újítóbb lesz, de lássuk be, a PC-s sem volt egy szokványos dolog, szóval ezt kíváncsian várjuk, másrészt a teljes irányítást átszabják a konzolok kontrollereire, ami állításuk szerint sokkalta kezelhetőbb lesz majd a korábbi verziónál, s ráadásul még a SIXAXIS támogatást is belegyömöszölik valahogy. Mindezekből látszik, hogy teljesen újraírják majd a játék motorját, s Stilinsky szerint ez a grafikán is meghagyja majd a nyomait, tehát nagyobb poligonszám, és részletesebb textúrák várhatók. Mindezt persze a konzoloknál megszokott stabil fps mellett…

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26
The Precinct – játéktesztThe Precinct – játékteszt

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25