Left 4 Dead – Játékteszt

A Valve idei nagyágyúja első ránézésre kissé egyszerűcske játékmenet kínál: a négyfős csapat megpróbálja túlélni egy különös vírus következtében zombivá vált lakosság dühödt és éhes rohamát. Az viszont már az elején leesik mindenkinek, hogy az elcsépelt koncepció mögött kifinomult és élvezetes muliplayer lehetőségek lappanganak. Nem véletlen, hogy a Counter Strike fejlesztői újra dicső reformokat hoztak az online mókára vágyakozóknak.

Korunk zombifilmjei – kezdve George Romero örökbecsű klasszikusaival, vagy mostanság divatos Danny Boyle 28 nappal későbbjével szinte azonos receptekből épülnek fel és nem lehet nem észrevenni Hollywood hatását a játékiparban. A Turtle Rock Studios új produktuma több elemet zokszó nélkül át is emel ezekből a Left 4 Deadbe, elsősorban a hangulat megteremtése céljából. Ám a magukat lassan vonszoló élőholtak szerepeltetését el is felejthetjük. A játék már az elején magas sebességi fokozatba kapcsol és dinamikusságát mindvégig meg is őrzi: ellenfeleink szédületes gyorsasággal vetik ránk magukat, figyelmünk egy cseppet sem lankadhat, elég egy kósza elbambulás és máris a töltőképernyőt vizslathatjuk és várhatjuk, míg újra csatlakozhatunk a többiekhez. Nem titok: a cucc elsősorban többjátékos örömökre lett kihegyezve, a co-op előtérbe helyezése nyilvánvaló, bár a pályák betanulása céljából a szóló bohóckodás is megengedett. Az élmény azonban a közelébe sem ér annak, amikor három társunkkal, elemlámpánk villódzása közepette próbáljuk túlélni az egyre furfangosabban támadó zombisereget. A hangulat óriási: mintha egy hasonló kaliberű mozifilmbe csöppentünk volna. A Turtle Rock hozzáértése nyilvánvaló: megtartja a sikeres online játékok összes használható elemét, miközben egy hihetetlenül addiktív, egyedi konstrukciót kínál. Fél perc belerázódás után instant, már-már letehetetlen zombi-irtással kecsegtet.

Egyetlen sarkalatos pont, hogy a háttértörténet sablonossága messziről kirí, semmilyen, korábbról látottaktól eltérő sztorival nem rukkol elő, igaz, a zombifilmek esetében minden felesleges színezék másodlagos. Jelen esetben a történetírók még az átlagosnál is lejjebb helyezték a mércét: a közeljövőben egy titokzatos vírus szabadul rá a lakossága, ezáltal az emberek nagy többsége megfertőződik, majd zombiként újjáéledve elözönlik az utcákat, egyetlen biológiai szükségletük kielégítése céljából: felfalni az összes túlélőt. Az apokalipszist nagyon kevesen élték túl, ezekhez tartozik az a négy szereplő, akiket a véletlen kovácsolt egy csapattá. Eltérő személyiségek, közülük bárki bőrébe bebújhatunk, jól kiegészítik egymást. Zoey, a dögös, lázadó csaj a feminista vonalat követi, Bill egy megfáradt és tapasztalt veterán, Lous egy középosztálybeli irodai alkalmazott, míg Francis egy szószátyár motoros. Bár kimondott eltérés nincs a szereplők között, speciális képességeik is hiányoznak, egyedül kedvenc fegyvereik használatában és az alkalmazott módszerek tekintetében észrevehető a különbség, ám a karaktereknél alkalmazott taktikát a játékos választja meg.

A mindenkori cél a túlélés. A remekül felépített pályák kedveznek azoknak a jeleneteknek, ahol a holtak ragadozó módjára meglapulnak a sötétben, kivárnak, majd a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a gyanútlan túlélőkre. A feladat az, hogy két mentési pont között megússzuk ép bőrrel, ami egyáltalán nem egyszerű. De nem csupán arról szól a játék, hogy megyünk előre és közben özönlenek az ellenfelek minden irányból. A Left 4 Deadben a a fent említett filmekből ismerős, moziszerű dramaturgia és a véletlenszerű jelenetek lettek hangsúlyosak. Ha offline játékra vagyunk korlátozva, akkor sincs feltétlen baj, társaink MI-je hozza az elvárható színvonalat, nem lőnek hátba, tudnak célozni és felhívják a figyelmünket az épp aktuális nehézségekre. Talán egy kissé vonakodnak a segítségünkre sietni, ha túl sok sérülést szenvedtünk el, s olykor pont pár másodpercen múlik minden. Persze, aki a gép asszisztálásra hagyatkozik, az lényegében lemarad a játék saváról-borsáról. Az igazi unikum az, amikor élő emberekre vagyunk utalva a kampány alatt. Ha sikeresen elvergődtünk a szintek végéig, akkor egy statisztikai képernyő elemzi ki a teljesítményünket, kitérve arra, hogy ki ölte meg a legtöbb zombit, kinek tulajdonítható a legtöbb fejlövés, valamint azt, hogy hány ellenfelet sikerült a túlvilágra küldeni. Nagy hangsúly került a biztonságos játékra, azaz mindig ügyelni kell arra, hogy társainkat saját golyóinkkal ne sebesítsük meg – a legkiemelkedőbb az, aki ennek tükrében is a legtöbb kriptaszökevényt teríti le. Négyféle helyszínen fordulunk meg: a lepusztult kórházban nem sejthetjük, hogy melyik ajtó mögül nézünk farkasszemet egy újabb hordával, a kihalt repülőtér nagyobb terekre helyezi a hentelést, hasonlóan a csendes kikötőhöz és az elhagyatott vidéki tanyavilághoz. A változatosság üdítő, de tekintettel arra, hogy egyenként szűk egy-egy órát jelentenek ezek a fejezetek, összességében foghíjas a kínálat. Ne ijedjen meg senki, mert újrajátszhatóságból jelesre vizsgázott a program, köszönhetően a véletlenszerű jeleneteknek.

Hasznos játékelem a dinamikus MI szerepeltetése. Ellenfeleink mennyisége igazodik a játékos képességeihez, tehát ha nem elég hatékonyan irtanánk a zombikat, akkor a program kevesebb rémséget vonultat fel a pályákon, ha viszont elsőre úgy tűnik, hogy könnyedén vennék az akadályokat, akkor a játék is bekeményít: újabb és több élőholtat küld ellenünk. Ez segít abban, hogy mindig elegendő kihívást nyújtson a Left 4 Dead, ügyelve arra, hogy ne érezzük magunkat frusztrálva. Az alap, nagy tömegekben érkező lények mellett léteznek speciális ellenfelek is, akiknek kifinomultabb a természete, fifikásabbak és nehezebben legyőzhetőek. A Vadászok emberfeletti ugrásokra képesek és az óvatlan játékosokat egy szempillantás alatt a földre szegezhetik, a Dohányosoknak hosszú, békaszerű nyelvük van és azzal ragadják meg a túlélőket, hogy magukhoz rántsák. A Boomereknek melákszerű testalkatuk tekintélyt parancsol, ha több játékos lenne körülötte, akkor nemes egyszerűséggel felrobbantja magát, vagy savas gyomortartalommal lehányja a hozzá legközelebb esőt. A Boszorkányok a legveszélyesebbek, soha nem szabad őket túl közel engedni, mert egyetlen csapással tehet pontot életünk végére.

A játék a kiélezett küzdelmek híve. Bár vadászpuskákat és géppisztolyokat is használhatunk tömegoszlató fegyverként, így talán túl könnyedén vehetnénk az akadályokat. Ennek elkerülése érdekében mindezt úgy oldották meg a fejlesztők, hogy a hatékony csúzlikba kevés lőszert találunk a pályákon, rá leszünk kényszerítve pisztolyunkra. Az oldalfegyver ugyan korlátlan lőszerrel áll a rendelkezésünkre, ám a sebzése minimális, ezáltal előtérbe kerülnek az általunk összeeszkábálható csőbombák és Molotov koktélok. Bár ezek beüzemelése némi időt vesz igénybe, amikor azt látjuk, hogy az utca végén a zombisereg épp áttörni készül a drótkerítést, nosza, ne legyünk restek a fogadásuk tiszteletére némi meglepetéssel készülni. Közvetlenül azután, mikor elszabadultak, máris megsüthetjük oszladozó testüket, csupán az időzítésre kell odafigyelnünk. Tudásunktól függően előbb-utóbb előfordul, hogy jobblétre szenderedünk. Ilyenkor kicsit várnunk kell, míg társaink eljutnak a következő respawn pontig, ahol is újjáéledünk, mint a történetben egy frissen megtalált túlélő, aki véletlenül pontosan úgy néz ki, mint korábban elhunyt társuk.

Az alap kooperativ módon felül létezik még a Versus mód is, amely ugyan csak egyetlen csavart visz be a játékmenetbe, mégis felborul az eddig ismert rend. Ebben a játékmódban ugyanis a derék zombik oldalán is beszállhatunk a harcba a túlélők sorainak megritkítása ürügyén. Persze, nem mezei rémségek irányításával, hanem a különleges képességű (Vadász, Boomer, Dohányos és Boszorkány) zombik megszemélyesítésével. Az élők célja az, hogy eljussanak a pálya elejétől a Menedékházig, ahonnan bizonyos idő elteltével kimentik őket. A holtak feladata az, hogy mindezt megakadályozzák. Az eddig ismert taktikáink felborulnak, úgy tűnik, hogy ezen az oldalon sokkal nehezebb a játék, bár lőszerre nincs szükségünk, a csapatjáték itt jobban kiéleződik – ahhoz, hogy testi előnyeinket kiaknázzuk, a túlélők közelébe kell férkőznünk, amely nem feltétlen úgy működik, hogy eszeveszetten rombolunk előre. Pl. a Boomerrel megvakíthatjuk az embereket, akik ettől megtorpannak, így az aprítókkal utána nekik eshetünk.

A Source engine immáron negyedik életévébe lépett, mégis képes látványos megmozdulásokra, amely ugyan a technikai fejlettségét tekintve elmarad a vetélytársaktól, ám a tökéletes pályafelépítésnek és a részletgazdagságnak hála mégis pazar az összkép. Nagyítóval ugyan észrevehető néhány szélsőséges hiányosság, de a pörgős harcok közepette a nézelődésre úgysem lesz lehetőség. Szintén magas Valve-minőségű a karaktermodellek kidolgozottsága, ám a hab a tortán a realisztikus árnyék és fényeffektek – igazi varázsa van, amikor zseblámpánk fényét megtörik a berendezési tárgyak vetülései, majd hirtelen két izzó szempárral nézünk szembe. Tovább finomították a motor sajátosságát, a hosszú töltési időket, így sikerült alaposan redukálni ezt a passzív időtartamot, hogy mindinkább csak a játékra koncentrálhassunk. Maga az audio rész sem adja alább, a szereplők beszólásai, az élőholtak dühödt ordításai és hátborzongató környezeti zajok alaposan megadják a feelinget. Persze, csak ha bírod pulzussal.

A Left 4 Dead a kiélezett multiplayerre helyezi a hangsúlyt, s a sikeres, alaposan átgondolt játékmeneti morzsáknak köszönhetően felkészülve szállhat ringbe az év végi dömping nagyágyúinak online módjaival. Megértük azt is, hogy a többjátékos vizeken is részesülhetünk filmszerű élményekben, amire eddig nem nagyon volt még példa. A Turtle Rock képes volt kilábalni a Condition Zero által gerjesztett mélyvízből. A Zombi-apokalipszis várja a szívgyógyszerrel felszerelkezett túlélőket.

Értékelés: 9/10