Call of Duty: World at War játékteszt

A II. világháború az emberiség történelmének legnagyobb és legvéresebb konfliktusa volt. Az idők folyamán rengeteg játék foglalkozott a témával, hiszen valljuk be, van miből ötletet meríteni. A Call of Duty-sorozat is ezt tette hosszú éveken át, míg el nem jött a Modern Warfare ideje, ahol a széria letért a járt útról és a modern hadviselés irányába sodródott. Bármennyire is sikerült kiválóan a játék, csalódottságunkat nem tudtuk leplezni. Szerencsére a frissen megjelent World at War ismét a világháborút helyezi előtérbe. Ez jelen esetben jó hír, a jövőre nézve viszont rossz, hiszen az új epizód arra hivatott, hogy egy életre lezárja ezt a témakört.

Ebben a szellemiségben két olyan hadszínteret járhatunk be a játék keretein belül, ami hozzásegített a háború végéhez. Az egyik a német és orosz front lesz, ahol Sztálingrádtól egészen Berlinig nyomulhatunk előre hadseregünkkel, a másik pedig a japán és amerikai front, ahol a tengeri csaták éppen úgy jelen lesznek, mint a hatalmas szárazföldi ütközetek. Tekintsük át mindkettőt egy kicsit részletesebben!

Az összkép teljessége miatt először szeretnék megjegyezni valamit, ami nem volt szimpatikus számomra. Ez pedig az, hogy a két hadjárat nincs kettéválasztva. Elindulunk a japán hadjáratban, majd három pálya végeztével átkerülünk Oroszországba, aztán szintén vissza Japánba és ide-oda küldenek minket a két fronton, teljesen összefüggéstelenül. Ez mindenképpen negatív, hiszen az eseményeket nem tudjuk pontosan nyomon követni, tehát az összkép kicsit széthullik. Előrebocsátom, ez az egyik legnagyobb probléma a játékkal kapcsolatban…

De nézzük meg a japán küldetéseket egy kicsit tüzetesebben! Kezdéskor fogolyként szemléljük az eseményeket, bajtársunkat a szemünk láttára végzik ki, majd mikor ránk kerülne a sor, a semmiből előkerülnek katona barátaink és kisegítenek minket a szorítóból. Rögtön felfegyvereznek, és már rohanunk is az életünkért, miközben számtalan japán katona próbál ebben megakadályozni minket. Az első dolog, ami feltűnt az új fél megjelenésében, hogy hihetetlen agresszívek tudnak lenni. Az utolsó pillanatig küzdenek az életükért, és ha csak egy kisebb találatot kapnak, még utoljára előrántják pisztolyukat és megpróbálnak belénk lőni. De a legjobb, hogy lesből is képesek támadni. Ezt általában hatalmas „banzai” üvöltések közepette teszik meg, majd a semmiből előtörve szuronnyal támadnak ránk, amit csak akkor tudunk kivédeni, ha nagyon gyorsak a reflexeink, ugyanis egy perc időt sem hagynak gondolkodni.

A japán hadjárattól nagyon féltünk, hiszen a Medal of Honor sorozatban egyszer már megpróbálták lemintázni, de enyhén szólva mellényúlás lett a vége. A Call of Duty: World at War viszont úgy adja vissza a japán dzsungelek és küzdelmek hangulatát, hogy olyan érzésünk van, mintha valóban részesei lennénk az ütközeteknek. Ötletesen és realisztikusan lett leképezve minden kis apróság, megjelentek új fegyverek, de előfordult az is, hogy taracklövedékeket dobáltunk a százával ránk törő japán haderőre. Néhány küldetés felért egy túlélő horror izgalmával, főleg az említett lesből támadás miatt.

A japánok elleni küzdelemben részt vehetünk egy légitámadásban is, ahol a mi feladatunk a különböző gépágyuk kezelése lesz. Rajtaütésszerűen kell elpusztítanunk az ellenséges hajókat, majd vízre szállva segíteni a saját flottánknak. Az egyik leghangulatosabb küldetések közé tartozik, de más pályákon nagyon jól szórakozhatunk a szintén újdonságnak tekinthető lángszóróval is, amivel közelharcban elég komoly pusztítást tudunk végezni.

A játék küldetéseinek másik fele, mint említettem, Oroszországból, azon belül is Sztálingrádból indul. Egy téren fekszünk, körülöttünk elesett bajtársaink, akikbe a biztonság kedvéért az ott járőröző náci katonák még belelőnek néhányat. Mikor a németek továbbállnak, a közelben egy idősebb katona megmoccan, akihez gyorsan oda is kúszunk, majd a kezünkbe adott távcsöves puska segítségével némán elkezdjük az ellenséges egységek likvidálását. Ezután megkezdődik a menekülés, egészen addig, amíg bele nem botlunk társainkba, akikkel együtt indulunk tovább.

A küldetéssorozat orosz és német konfliktusa sokkal jobban mintázza a háború borzalmait, mint a japán részek, mindezt annak ellenére, hogy itt kevesebb újdonsággal kell számolnunk. Utunk során célunk természetesen a német haderő visszaszorítása lesz, egészen Berlinig, ahol a város porrázúzása után a Reichstag bevétele lesz az utolsó feladatunk. Nem kevesebb, mint két küldetést szenteltek erre a fejlesztők és az összes közül itt lesz a legnehezebb dolgunk, hiszen a barikádok mögé bújt németeket nem lesz egyszerű feladat kiiktatni.

Az orosz hadjárat során a legkiemelkedőbb pont mégis a Blood & Iron névvel ellátott pálya, ahol egy T-34-es szovjet tank irányítását vehetjük át. Feladatunk, hogy átverekedjük magunkat a német vonalakon, ahonnan már egyenes út vezet Berlinig. A játék legmeglepőbb pontja viszont csak akkor érkezik el, amikor az orosz zászlót kitűzzük a Reichstag legmagasabb pontjára. A küldetések itt befejeződnek, viszont elérhetővé válik egy extra tartalom, Nacht der Untoten néven, ami egy bónusz pályát takar. Hogy ez mit tartalmaz, az maradjon a mi titkunk, meghagynánk mindenkinek az élmény és meglepődés örömét…

A Call of Duty: World at War hadjáratai nagyjából a fent leírtaknak megfelelően épülnek fel, viszont a legfontosabb momentuma az lenne, hogy mindezt kooperatív módban is végigjátszhatjuk. A dolog érdekessége, hogy az egyszemélyes hadjárat során megtalálható úgynevezett Death Cardok a kooperatív játékban kapnak jelentőséget, mert különböző képességeket és extrákat oldhatunk fel a segítségükkel. Érdemes tehát a csaták hevében minden sarokba benézni, mivel ezek a kártyák elég jól el vannak rejtve.

A grafikát tüzetesebben áttanulmányozva, arra a következtetésre juthatunk, hogy egy hajszálnyit szebb lett a Modern Warfare óta, viszont túl nagy előrelépés ezen a téren nem tapasztalható. A pályák kialakítása ötletes és mindig a realizmus útján halad, a víz, a tűz és egyéb effektek még mindig csodálatosak, viszont a néhol buta mesterséges intelligenciával már sokan nem tudnak kibékülni. Sokszor ütközhetünk ellenfelekbe, akik csak bámulnak ránk, szinte arra várva, hogy lelőjük őket. De megemlíthetnénk azt is, amikor bajtársaink kilöknek minket a fedezékből, egyenesen egy sorozattűz kellős közepébe. Veterán nehézségi fokozaton ez természetesen nincs jelen, de ember legyen a talpán, aki azon a szinten elsőre végigjátssza a játékot.

A World at War másik apró negatív pontja a hosszúsága. Nagyjából 6-8 óra alatt kényelmesen végig lehet játszani, ami hihetetlenül kevés. Biztosan lett még volna ötlet a fejlesztők tarsolyában, csak ezek valami okból kifolyólag nem valósultak meg. A produkció ugyan erős multiplayer résszel lett felvértezve, mint ahogyan azt már megszokhattuk, pótolni akkor sem tudja az egyszemélyes játék rövidségét.

Úgy gondolom, a Call of Duty ismét hozta azt a minőséget, amit elvártunk tőle, csalódás nem fog érni egyetlen játékost sem. A záró képsoroknál persze szomorúság ülhet ki arcunkra, hiszen ez volt az utolsó II. világháborúban zajló Call of Duty-rész, de a fejlesztők kitettek magukért és méltó lezárást dobtak össze a tematikához. Apró hibái ellenére a World at War ugyanúgy szerethető, mint elődjei, akik azokat szerették, csalódni most sem fognak. Stílszerűen a játékot a világháborúban elhunytak emlékének ajánlják, így ennek tiszteletére is úgy gondolom, a pontszámot kiérdemli.