Bully: Scholarship Edition játékteszt

Jimmy Hopkins-t korábbi iskoláiból magatartása miatt eltanácsolták. Most anyja unszolására új tanévet kezd a bentlakásos Bullworth Academy-n. Rajtunk múlik, hogy sikerül-e a beilleszkedés, hogy rosszcsontok leszünk-e, avagy meghúzzuk magunkat és a tanárok kedvében járunk. Jó adag Rockstar-féle cinizmus és a tengeren túli oktatás ferde tükre. Ez a Bully. Az Európában Canis Canem Editként ismert szabad játékmenetű huligánszimulátor nem mai keltezésű fejlesztése a Grand Theft Auto szülőatyjainak, azon belül is a vancouveri székhelyű stúdiónak Legelőször PS2-n debütált a játék, majd tavaly követte egy Xbox 360-as átirat feljavított grafikai motorral. Az idei E3-on derült ki, hogy idén elkészül a PC-s verzió is, ám alig maradt idő a várakozásra, pár hónappal a bejelentést követően már telepíthettük is a csomagot. (Talán a gyors portolásnak köszönhető, hogy technikai szempontból nem lehetünk teljesen elégedettek a végeredménnyel.) A játék koncepciója teljesen egyedi: egy diák erkölcstelen ténykedéseit eddig csak nagyon régen élhettük át, még az ősidőkben, a címe Revenge of School volt. E szempontból a Bully teljesen hiánypótló és immár nem kell irigykednünk a konzolosokra sem.

Hogyan lehetünk sikeresek Jimmy bőrébe bújva? Ha éppen a rosszfiús klikkekkel pacsizunk le, elejét vehetjük a folytonos szekálásoknak, de dönthetünk úgy is, hogy jófiúként a tanárok perverz kívánságainak teljesítéséből fakadó bűnrészességet preferáljuk. Jó dolog, hogy a játék díjazza, ha éppen bejárunk órára és ilyenkor élvezetes mini-játékokban vehetünk részt, ergo tanulunk is valamit. Lehetőségeink száma igen tekintélyes, e cikk sem lenne elég arra, hogy minden lehetséges tevékenységi kört végigjárjunk. Időnk nagy részét az iskolában, illetve a kollégiumban töltjük, de tehetünk kiruccanást a városban is, szabadidőnket kedvünkre eltölthetjük, küldetéseket vállalhatunk, gyűjtögethetünk, csaphatjuk a szelet a gyengébb nemnek, vagy folytonosan borsot törhetünk a helyi menő csávók és felnőttek orra alá. Durva ferdítésben a játék Grand Theft Gördeszka, vagy Bicikli.

A történet szempontjából fontos és sztereotip karakterek adnak küldetéseket. Kialakításuk, mondataik igazi rockstaros szellemben valósul meg,  a való életbeli megfelelőik felől fikarcnyi kétségünk sem lehet. Zsarnok igazgató, őt rajongásig imádó helyettese, aki mellesleg egy vénlány és utálja a gyerekeket. Undorító konyhás néni, iskolai bandák menő sportolókból összerakva, akik egymással rivalizálnak, szemüveges éltanulók, hisztis lányok, vagy a rút kiskacsa, aki egyszerre jóságos és perverz. Rajtunk áll, hogy mi hogy viszonyulunk hozzájuk: az iskola lehet csupán szükséges rossz, ami nem különbözik korábbi intézményeinktől, avagy a megjavulást is jelentheti Jimmy számára. Nincs valódi indíték arra, hogy jók vagy rosszak legyünk, a döntés a játékosra hárul.

A küldetések is folytonos élvezhetőségi faktort jelentenek, a történet pedig még akár valóságos is lehetne. Robbanthatunk kerti törpéket a karneválon, avagy éppen kerékpárversenyeket zavarhatunk le az utcákon, esetleg éppen szívünk hölgyének tehetünk tanúbizonyságot hódolatunkról. A feladatok kellően rövidek és érthetőek, egy-két kivételtől eltekintve egyáltalán nem frusztrálóak, mindig szilárdan haladunk előre, így nem veszíthetjük el a fonalat. Nagy hangsúly van a csihi-puhin, amire már rögtön az elején is rájöhetünk, amikor kb. két fejjel magasabb, izomagyú srácok kötnek belénk, a friss húsba. Bár csupán egyetlen támadási formánk és fogásunk van, de ennek kombinációja és időzítése miatt a verekedések elegendő kihívást adnak. Meglepő, de elmondható, hogy a taktikázás sem utolsó szempont. Persze, a nyári szünetben elsatnyult izmainkkal előbb-utóbb elsőre legyőzhetetlen ellenfelekkel is összeakadhatunk, ám fejleszthetjük képességeinket és új harci kombinációkat is elsajátíthatunk. Erőnlétünket a tesitanár kiképzése alatt növelhetjük, míg az új bunyós formulákat a bolt mögött lebzselő hajléktalan okíthatja némi ellenszolgáltatás fejében. Ha így sem menne valami, akkor szégyen a futás, de…

A játékban fegyvereink is lehetnek. A „krumplipuska” eléggé mókás, a záptojások az épületek falainak állandó ellenségei, ám a leghatásosabb tömegoszlató egyértelműen a csúzli és a baseballütő kombinációja. Léteznek még bevethető pirotechnikai termékek és kis fondorlattal egy hatásos rakétakilővőt is zsebre vághatunk. Ha kellően leleményesek vagyunk, legyőzőnk nemigen akadhat. Ám az erőszak mellett ott van a mentális rátermettségünk fejlesztése, azaz a napi két tanórán való részvétel. Iskolakerülőként speciális tulajdonság-megvonással büntethetnek, ha rajtakapnak, hogy nem éppen a padban ténykedünk., Ám ha abszolváljuk ezeket az élvezetes fejezeteket, akkor új lehetőségeket zsákolhatunk be pl. az udvarlás vagy a csúzlival való pontosság terén. Minek mondanánk le a változatosabb társadalmi kölcsönhatásokról? Tanuljunk, tanuljunk, tanuljunk!

Mik is ezek az órák? Bár némelyik eléggé élvezetes, másikak az átirat-jellegből adódóan inkább frusztrálóak és angoltudás hiányában problémáink adódhatnak. A matek és az angol főként erre épül, ahol rejtvényeket kell fejtegetnünk. Ám a földrajz, a biológia az irányítás miatt sok gyermekbetegségben szenved, kínszenvedés a feladatokat végrehajtani. A fő- és mellékküldetéseket figyelembe véve a játékidő nem rossz, 20-30 óra is lehet, vérmérséklettől függően. A frakciókkal való bolondozást egy statisztika-rendszerben követi figyelemmel a program, ám a fő sztorinak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy éppen kik a barátaink és az ellenségeink. A grafika nem éppen mai darab, eredetileg mégiscsak PS2-es cucc volt, amin még a nagyobb részletességű textúrák sem segítenek. A karaktermodellek is eléggé elnagyoltak, sőt, néha még a pálya objektumai is kínosan hosszú idő múltán töltődnek be előttünk. Az átiratból adódó interfész-hiányosságok bosszantók, pedig erre elég nagy hangsúlyt fektet a játék. Ezeken felül több bug is a végigjátszhatóság rovására megy, jó néhányat csak az újratöltés orvosol. A zenék viszont igazán élvezetesek, erre a fejlesztők mindig is adtak, ahogyan a tökéletes szinkronmunkára is. A Bully PC-s verziója, bár több sebből is vérzik, a játékmenet sokszínűsége és az élvezetes, szatirikus küldetések miatt szórakoztató. Nem szabad elfelejteni a karikatúraszerű mondanivalót sem, amiben a fejlesztők mindig is otthon voltak. Bár több elem csak közepes minőségű, az amcsi bentlakásos iskolák ferde tükrén igen jól lehet szórakozni.

Értékelés: 7/10