Mercenaries 2: World in Flames játékteszt

Nem túl ritka, hogy egyes műfajokban etalonnak számító produkciókra hajazó "remekművet" próbálnak meg tető alá hozni más és más fejlesztőcsapatok. Ugyan manapság egyre népszerűbbek a műfaji keveredések, mégis elmondhatjuk, hogy míg az akció-RPG-k esetében a Diablo, addig a nyílt világú sandbox játékok esetében a GTA számít első számú favoritnak. Próbálkozások tehát akadtak, így eshetett meg, hogy az amúgy tehetséges Pandemic legénysége fogta magát és az utóbbi Rockstar termékre hajazó játékot próbált meg fejleszteni. A Mercenaries alapkoncepciója semmiben nem tért el a nagy elődéhez képest, különlegességét mégis a véresebb, kegyetlenebb jelenetek, az egzotikus helyszín, illetve az extravagáns külsővel rendelkező főhős szolgáltatta. A 2005-ben PS2-re és Xbox-ra megjelenő első részt vitték, mint a cukrot, habár mi még mindig értetlenül állunk a dolog előtt. Ettől függetlenül az anyagi sikert biztosította a csapat, így hát egy percig sem volt kérdés, hogy jönni fog a folytatás.

2010-ben járunk, amikor is az egyik dél-amerikai országban, egészen pontosan Venezuelában a káosz és a totális zűrzavar veszi át a mindennapok szerepét. Egy dúsgazdag és hataloméhes üzletember szemet vet a helyi kőolajkincsekre a mi feladatunk pedig, hogy a helyiek elnyomásával totális diktatórikus birodalom kiépítéséhez segítsük a névtelen bűnvezért. Azonban az úriember aljas módon átveri főhősünket, így üldözőkből üldözöttekké válunk és jó zsoldosokhoz híven az örök érvényű szabályok szerint illik annak rendje és módja szerint visszavágni. Kezdődhet tehát a végtelennek tűnő hajsza, melyben egyetlen cél lebeg a játék főszereplője előtt – azaz előttünk -, mégpedig megdönteni az újdonsült venezuelai diktátor hatalmát. Persze lesznek olyanok, akik jól megélnek ellenfelünk ténykedéseiből, így lemészárlásra váró ellenségekből lesz bőven.

A Mercenaries 2 alapkoncepcióján semmit nem változtattak a Pandemic munkatársai, így a cél továbbra is munkaadóink megkopasztása. Ebben a háborús övezetben pedig akad bőven munka, hiszen szinte kivétel nélkül mindenkinek akad elintézetlen ügye, amit jobb ha vérprofi zsoldosokra bíznak. Így hát a Private Military Company tagjaként különböző, változatos, ámbár állandó akciót és adrenalinbombát garantáló küldetésben lesz részünk, ráadásul mindezeket változatos és nyugodtan mondhatjuk, szépen kidolgozott helyszíneken tehetjük. Küldetéseinket öt különböző, teljesen elkülönülő, de egymással állandó harcban álló frakcióktól kapjuk. Mindegyikkel baráti viszonyt ápolni képtelenség, így egyetlen célunk az lehet, hogy minél jobban megkopasszuk az eszetlen csatározások résztvevőit. Venezuela csodálatos dzsungelrengetege mélyén bújnak meg a magukat Peoples Liberation Army of Venezuela csoportosulásnak nevező gerillák, de ha kedvünk úgy tartja, akkor a kőgazdag helyi olajvállalat, a Universal Petroleum Corporation bankszámláját is megkopaszthatjuk. Ezenkívül üzletelhetünk a kínai és az amerikai kormánnyal, továbbá az alvilág jeles képviselőjével, a The Pirates társulattal.

A játék kezdetén három, az első részben már megismert zsoldoskatona közül választhatunk. Bármelyikre is tesszük voksunkat, a szólómód történetvezetésében változást ez nem eredményez. A sivár forgatókönyv mellett, annak írói a karaktereink háttértörténetének kidolgozására se szántak túl sok időt, habár mentségükre legyen mondva, legalább egyedi képességekkel ruházták fel őket, így Jennifer Mui, a gyönyörű hongkongi leányzó könnyedén és szélsebesen képes szaladni, Mattias Nilsson a svéd keménylegény az életerejének gyors visszanyerése miatt lehet kitűnő választás, míg a harmadik és egyben utolsó karakter, Chris Jacobs a kaliforniai óriás testi adottságainak köszönhetően sokkal több lőszert képes magával hordani, mint társai. Mini magánhadseregünk ezenkívül három NPC-vel vág neki az adott megbízatásnak, így állandó segítségünkre lesz Eva Navarro technikus, Ewan Devlin helikoptersofőr és Misha Milanich bombázórepülő-pilóta.

A játék helyszínének otthont adó Venezuela számos érdekes és egzotikus helyszínnel bír. Kalandjaink során lehetőségünk nyílik a dzsungel mélyén ellenfélre vadászni, továbbá lepukkant falvakban, hatalmas metropoliszokban, hegyvidékeken és egyéb gyönyörű látványosságokon zajlanak a küzdelmek. Ezek bejárására közel 170 különböző jármű áll rendelkezésünkre, így vezethetünk helikoptert, motorkerékpárt, motorcsónakot, sportkocsikat. Fegyverarzenálunkat a legkülönfélébb csúzlik és karabélyok tarkítják. Ezenkívül RPG, különböző gránátok állnak rendelkezésünkre, továbbá némi nafta fejében légicsapást is kérhetünk, amit saját magunk, illetve az egyes frakciók segítségével igényelhetünk.

A Mercenaries 2 látvány ügyileg viszonylag korrektül teljesít, habár sajnos erős közepesnél ezen szegmense ér el többet a Pandemic alkotása. Rengeteg a textúra hiba, mely bakik inkább a PC-s és PS2-es verzióra érvényesek. Ettől függetlenül vannak szép elemei a játéknak. Ilyen például a robbanás, ellenben a karakteranimáció valami förtelmesre sikeredett. Hasonlóan pocsékra sikeredett a mesterséges intelligencia, mely az esetek többségében megmosolyogtatott minket, habár a Pandemic csapatától kicsit jobb és igényesebb produkcióra számítottunk. Az NPC-k mindenféle ok nélkül járgányunk elé vetik magukat, neki mennek a parkoló járműveknek, az pedig külön vicces, hogy nem igazán zavartatják magukat, ha ellenséges erők lövöldöznek mellettük. A katonák nem keresik a fedezéket és nem dolgoznak össze, így pedig könnyű szerrel tudunk szétcsapni egy nagyobb osztag között.

A Mercenaries sorozat élő példája, hogyan kell egy alapvetően jó koncepciót pocsékul kivitelezni, mellyel sikerül taccsra vágni az egész projektet. A PC-s és PS2-es verzió hemzseg a bugoktól, valószínűleg a közelgő javítások segedelmével sikerül kigyomlálni ezeket a hibákat a játékból, illetve a fent említett hatalmas és olykor idegesítő bakik miatt mi nagyon nagyot csalódtunk a Pandemic produkciójában.

7.3/10