Halálfutam (Death Race) – Filmkritika

A rendező-író-producer, Paul W. S. Anderson eddigi munkásságával szemben bizony vannak fenntartásaim. Nem mondom, hogy csak rossz alkotások szerepelnek a filmográfiájában, de az Event horizonon (Halálhajó) kívül nem igazán tudok tőle tényleg jó alkotást említeni (na jó, a maga módján a Mortal Kombat jó volt) és nem mellesleg ő követte el az AVP-t is. Tény, hogy jelen kritikánk tárgya már a trailerekben nyilvánvalóvá tette, hogy alapvetően nem kell nagyon bonyolult történetvezetésre számítani, és a szereplőgárdában sem találkozunk igazán nagy nevekkel (őszintén szólva, számomra a Szállító filmekből ismert Jason Stathamen és a Bourne széria Jaon Allenjén kívül ismerős név nem volt a stáblistán), de még az ezek alapján felállított elvárásaimat is sikerült helyenként alulmúlnia.

A történet szerint 2012-ben járunk. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága teljesen összeomlott és a demokrácia átalakult valamiféle diktatórikus rendszerré, melyben a börtönök irányítása magánkézben van. Ahhoz, hogy az emberek ne elégedetlenkedjenek, régi jól bevált római módszer szerint cirkusz kell. Ennek az intézménye a börtönigazgató Hennessey által megálmodott Halálfutam, amiben életfogytos rabok versenyeznek különféle fegyverekkel kiegészített kocsikkal, s aki egymás után ötször fut be elsőként – és persze élve –, az visszakapja szabadságát. Ebbe az őrületbe szervezik be főszereplőnket, Jensen Amest, aki korábban a Nascar sikeres pilótája volt, jelenleg pedig a létminimumon tengődő munkás. Itt jönne be a képbe a drámai szál, ugyanis Ames feleségét meggyilkolják, s az ő nyakába varrják a dolgot, csak valahogy az akciómozikban sikeres Statham alkalmatlannak tűnik az érzelmek közvetítésére. Persze lehet, hogy nem vele van a baj, egyszerűen a szerepe ennyire sekélyes, de az itteni alakításának mélysége komolyan vetekszik az öreg Chuck Norris és Steven Segal karaktereivel (gyakorlatilag általában csúnyán néz, máskor meg még csúnyábban).

Persze nem Statham az egyetlen, aki miatt gyenge a film, sőt. Joan Allen karaktere – Hennessey – például iszonyatosan idegesítő. Addig rendben is lenne a dolog, hogy itt ő az utálandó rossz karakter, de azért az ő megformálására is lehetett volna némi energiát fordítani és itt egyértelműen nem a színésznő hiányosságairól van szó. A többi szereplő játékát fölösleges boncolgatni. Semmi kiemelkedő nincs bennük, ellenben megtaláljuk az összes sablon karaktert: van itt nekünk egy bölcs öreg, egy okostojás, egy szexi mitfárer, és persze a rosszarcú sittes, aki elintézte Ames feleségét.   

Történet terén egyértelműen borzasztó a film. Az egy dolog, hogy az ember remake készítésénél készen kapja a dolgokat, de némi aktualizálás azért elfért volna (ugyanis egy 1975-ös, David Carradine és Sylvester Stallone főszereplésével készült mozi, a Deathrace 2000 újragondolásáról van szó). A gazdasági válság rendben van, de ’75-től 2000-ig azért adtak a dolognak 25 évet, jelenleg viszont 2008-at írunk és kicsit irreálisan hat, hogy alig négy éven belül boruljon minden törvényes rendelkezés. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy ma nem lenne vevő egy ilyen véres versenyre, de a filmben rengeteg ártatlan ember is meghal a versenyek alatt, na ezért már csak szólna valaki… Az is igaz, hogy az eredeti verzióban a gyalogosgázolásért pluszpont járt, az újból pedig ezt már kivágták – lévén itt kötött pályán folyik a versen –, tehát ez valamelyest így is visszafogottabb.

No, de hogy ne legyek ennyire nagyon negatív, van jó oldala is ennek a filmnek. Ez pedig egyértelműen a látványvilág és a töménytelen erőszak – tudom az előbbi erkölcsi eszmefuttatás után ez picit visszásan hathat, de mégiscsak egy filmről van szó. Az ugyan megkérdőjelezhető eleme a versenynek, hogy a fegyvereket bizonyos pontokon áthajtva aktiválhatják a versenyzők, a’la Death Rally, de végül is még ez is elfogadható, viszont a futamok kivitelezése nagyon jól sikerült.  A kaszkadőrök nagyon kitettek magukért, akárcsak az effektekért felelős csapat. Kifejezetten dicséretes, hogy be merték vállalni a „rosszabb” korosztályos besorolást és nem fukarkodtak a paradicsomlével, így sikerült összehozni pár igen impozáns haláljelenetet – ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor csak ezek miatt érdemes megnézni a filmet.

Összefoglalva arról van szó, hogy a film besorolást tévesztett. Egy „DVD only” B filmként tökéletesen megállná a helyét, de egy mozisikerhez ennél több kell. A Death Race majd’ két óra tömény akciót kínál, viszont azon túl semmi többet és érzésem szerint ez manapság már valahogy egyszerűen kevés.