Brothers in Arms: Hell’s Highway játékteszt

A Gearbox csapata 2005-ben indította útjára a taktikai elemekkel ötvözött második világháborús FPS-ét, a Brothers in Arms-ot, mely akkoriban üde színfoltja volt az egy kaptafára készülő, második világégés eseményeit feldolgozó alkotások között. Leginkább a taktikus elemekkel, különböző kompániák vezénylésével és újszerű, kissé filmes hatásával lopta be magát a szívünkbe. Az így egybemosódott élmény lehengerlőnek hatott, az embert az első perctől kezdve az utolsóig a székbe szögezte. Persze akadtak orbitális hibák a játékban, de a sok jó és szép, azért az esetek többségében feledtette velünk mindezeket. Éppen ezért reménykedtünk, hogy a legújabb epizódban mindezek kijavítva lesznek, úgyhogy lássuk is, hogy a Gearbox mit alkotott Hollandia bevétele címszó alatt.

A csapat egy igencsak, főleg a Szövetségesek szempontjából kényes eseményt vett ezúttal górcső alá. A második világháború egyik legvéresebb egy hetét dolgozza fel a Brothers in Arms: Hell’s Highway, melyben Montgomery Market Garden-hadműveletének mozzanati elevenednek meg. A játék története az 1944. szeptember 17-e és szeptember 25-e között időszakot dolgozza fel. A Szövetségesek még karácsony előtt szerették volna letudni a háborút, így az Overlord-hadművelet után egy újabb és reményeink szerint utolsó nagyszabású összecsapásra készültek. A terv lényege az volt, hogy a fontosabb hidak és közlekedési csomópontok megszerzése után karácsony előtt bevonulhattak volna a Szövetségesek Berlinbe, ezzel pedig igencsak hamar véget vethettek volna a felesleges áldozatokat kívánó háborúnak. Mint ismeretes a terv nem sikerült, a Harmadik Birodalom Model, Bittrich és Student vezetésével utolsó nagy győzelmét aratta az angol-francia-lengyel-orosz-amerikai csapatok ellen.

Ezúttal is Matt Baker és osztagának torokszorító történetével ismerkedhetünk meg. A játék elején megismerkedünk a kompánia tagjaival, megtudjuk, hogy Baker-t eddigi hősies cselekedeteiért kitüntették, ami egyben azt is jelenti, hogy a korábbi epizódokkal ellentétben nem kettő, hanem összesen három brigádot vezényelhetünk a csatatéren. A fejlesztők ezzel próbálták meg kiküszöbölni az előző részek unalmas, pillanatok alatt kiismerhető és szükséges taktikai elemek ismétlődését, azonban ha figyelembe vesszük, hogy a küldetések alatt nem mi magunk választjuk meg az osztagokat, így lényegében nincs is jelentősége az egésznek. Legalábbis taktikailag biztosan nem. A játékban lehetőségünk nyílik egy speciális teamet irányítani, akik általában bazookával támogatnak minket hátulról, aztán van egy rohamosztag, akik a közelharcokban jeleskednek, illetve van egy nehézgépfegyverrel felszerelkezett csapat is. Természetesen mindhárom osztagnak megvan a maga funkciója, lényegében ugyanazt a taktikát kell követnünk, mint az előző részekben. Foglaljuk le az egyikkel a fedezékből ránk támadó náci katonákat, majd egy másik brigáddal meglepetésszerűen támadjuk őket oldalba vagy hátba. Ugyan az új grafikus motornak – Unreal Engine 3 – köszönhetően élhetünk a fedezékek lerombolásával és az ellenfél ilyesfajta kifüstölésével, igazság szerint semmi kihívás elé nem állítja az embert a játék. Dolgunkat tovább könnyíti az úgynevezett taktikai térkép, melyen minden fontos tudnivaló megtalálható. Az ellenséges csapatok helyzete, utánpótlás helye, főbb célok helyzet. Egyszóval minden leolvasható, így az alapból repetitív játékmeneten ahelyett, hogy csavartak volna egyet, inkább könnyítettek rajta. Ezzel pedig pont azt érik el a fejlesztők, hogy dög unalmassá válnak a küldetések.

A bajt csak tovább tetézi a játék mesterséges intelligenciája. Egy korábban írt előzetesemben megjegyeztem, hogy a fejlesztők ígérete szerint az előző részek egyik gyenge pontját ezúttal több oldalról is megerősítették és végre komoly, valóban gondolkozó katonákkal vesznek minket körbe. Sajnos ebből semmi se valósult meg. A helyzet súlyosságát tovább rontja, hogy nem csak a német katonák, hanem bajtársaink MI-je is pocsékra sikeredett. Az még hagyján, hogy sok esetben nem képesek a parancsainkat teljesíteni, többszöri kérésre se, de az, hogy az egyes előrenyomulások során a legbizarabb útvonalakat választják, igencsak kiverte a biztosítékot nálam. Jó példa volt erre a játék elején található egyik küldetés, amikor komoly német offenzívával kellett szembenéznem. Az egyik csapatommal fedezőtüzet biztosítottam, miközben a másikkal próbáltam előrenyomulni, de sajnos sikeresen a kereszttűzben másztak végig a bajtársak, így pedig könnyedén szedte le őket az ellenség. Ehhez hasonló mozzanatokra amúgy tessék sűrűn számítani, habár a halálozási arany ettől függetlenül nem túl magas, ugyanis mint mondottam, a németek is iszonyatosan buták. Egy templomba betérve az egyik fritz például gátfutást gyakorolt, ráadásul oda-vissza megtette a távot, én pedig annyira leblokkoltam a látottaktól, hogy sikerült meghalnom.

De hogy ne csak a negatívumokról meséljek, akad a játéknak sok-sok pozitívuma is, ráadásul olyanok, amik oly annyira székbe tudtak szögezni, hogy képtelen voltam letenni a játékot. Például a Brothers in Arms: Hell’s Highway egyik fő erénye a filmszerű történetmesélés. A Gearbox olyan mélyen ás a karakterek lelkivilágában és olyan részletes képet kapunk a háború borzalmairól, amit idáig nagyon kevés játék tudott visszaadni. Fantasztikus, ahogy a hadművelet kezdetekor összekeveredett társaság eggyé kovácsolásának szemtanúi lehetünk, ahogy Matt Baker és az osztag összes többi tagjának jellemfejlődését végig követhetjük. Baker például a háború borzalmaitól teljesen begőzöl, érezni ahogy hatalmas súllyal nehezedik rá katonáinak életben tartása és egy idő után nála is elszakad a cérna. Az átvezetők profin kidolgozott mestermunkák, élettel teliek és valóban egy szívszorító történetet ismerhetünk meg.

Ami a grafikát illeti, ott kicsit vegyesek az érzéseim. Az Unreal Engine 3 képességeit ugye nem kell vitatni, de sajnos sok esetben nem igazán látszik, hogy egy nívós motor dobogna a Hell’s Highway alatt. Ami egyértelmű, hogy a játék gyengébb gépeken is simán elfut magasabb beállítások mellett, azonban hiába a korhű, az utolsó tégláig azonos ábrázolásmód, a Brothers in Arms bizony nem mindig nyújt szép látványt. A színek fakóak, Eindhoven bombázása alatt a pirosban pompázó város látványa kicsit irreális, a karakterek pixelhiányosak és minden nagyon szögletes. Ettől még szépnek szép, de ahogy Chilly mondta, sajnos a mai igényekhez ez kevés, főleg egy olyan kiélezett csatában, melyben van egy Bad Company – csakhogy hirtelen egy példát említsek.

Alapvetően rendben van a Brothers in Arms: Hell’s Highway, azonban a sok-sok halasztás ellenére a játék közel sem kiforrott, magas minőséget képviselő produkció. Igazi iparosmunka, annak valóban nagyon jó, de sajnos nem ez lesz az a produkció, ami megváltja majd a világot. A felsorolt hibák miatt nagyon sokat veszít a játékélményből, pedig ha a történetmeséléshez hasonló minőséget képviselne az MI és a grafika, akkor akár a Call of Duty: World at War komoly kihívóra lelhetett volna. Így nincs miért aggódnia a Treyarch-nak.

7.6/10