Dead Space – Tiltás Kínában, Japánban és Németországban

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Andrew Green, a Dead Space community managere jelentette be, hogy Kínában, Japánban és Németországban a megfelelő szervek nem hagyták jóvá a játék forgalmazását, így az tiltólistára került.

A konzervatív németek egy újabb produkciót tiltottak be országukban, ráadásul hasonló döntést hozott a hely kínai és japán szervezet is, így az EA Redwood Shores alkotása, a Dead Space bizony nem kerülhet legálisan forgalomba. Hogy pontosan mi kifogásolni valót találtak a játékban, arról nem tájékoztatott minket Andrew Green, a Dead Space community managere, illetve arról sem tudni semmit, hogy az EA módosított verzióval próbálja meg kikerülni a bürokráciát. Esetleg ha kékre festik a vért?
Azért akad örömteli hír is, ugyanis a PS3-as és az X360-as verzió a tengerentúlon október 14-től lesz kapható, jóval korábban, ahogy azt eddig hittük. Az európai verzió október 24-től lesz megvásárolható, míg PC-re október 31-től lehet jegyet váltani az Ishumira-ra.
AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

The House of Da Vinci – JátéktesztThe House of Da Vinci – Játékteszt

The House of Da Vinci – Játékteszt

A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…

2025-05-31
Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26