Sasszem – Filmkritika

Hollywoodban nem ritka jelenség, hogy legendás színész-rendező párosokat termel ki. Ugyan legendáról egyelőre nem beszélhetünk, de a tévésorozatokkal indító és ezen szegmensben hírnévre szert tett D.J. Caruso úgy fest rálelt állandó partnerére, Shia LaBeouf-re, akivel korábban a Disturbia forgatásán munkálkodtak közösen. De a fura nevű ifjú reménységnek még egy állandó, összefonódó kötödése van a mostani produkciója kapcsán, ugyanis annak alapötletét az a Steven Spielberg álmodta meg, akivel korábban az Indiana Jones negyedik részében dolgoztak együtt, illetve aki a Sasszem munkálatai során producerként ténykedett. Hogy aztán ez a mesterhármas ezúttal mire volt képes, az alant olvasható kritikánkból kiderül.

Jerry Shaw nem éppen az amerikai álom megtestesítője. Amíg ikertestvére komoly katonai karriert futott be, addig Jerry hátat fordítva családjának különböző munkákból tartotta fenn magát, miután otthagyta a Stanfordot. Jelenleg egy fénymásoló szalonban dolgozik, ahol legújabb időtöltéseként a munkatársakat próbálja állandóan megkopasztani pókerben, hogy lengyel főbérlője számára ki tudja fizetni a lakbért. Aztán egy nap minden megváltozik. Jerry bátyja halálát követően hirtelen egy rakás pénzt talál a számláján, majd hazaérkezve meglepetten tapasztalja, hogy egy kisebb minihadsereg számára is elegendő fegyverarzenál került a lakására, mindezt megspékelve annyit műtrágyával, amivel a fél környéket levegőbe lehetne repíteni. Végül egy rejtélyes telefonhívás teljesen felborítja főhősünk mindennapjait. Egy nőies gépi hang – Julianne Moore – figyelmezteti, hogy ha nem akarja, hogy az FBI terrorizmus vádjával börtönbe csukassa, akkor ideje felvenni a nyúlcipőt, azonban Jerry makacsul ellenáll és nem érti, hogy mi is történik vele. E közben Rachel Holloman – Michelle Monaghan – épp megérdemelt pihenőit tölti barátnőivel, amikor ugyanaz a női hang figyelmezteti: Ha nem teszi azt, amit parancsol, akkor a Washington felé tartó vonaton ülő kisfia bizony sose jut el az USA fővárosába. Végül Jerry-t és Rachelt összehozza a rejtélyes telefonhívás. Az ismeretlen női hang pedig életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja a párost, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát… Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még fontosabb, hogy miért.

Ugyan a feldobott téma nem új keletű, hiszen jó pár hasonló sztorival rendelkező filmhez volt már szerencsénk, jómagam a film megnézése után mégis úgy véltem, hogy az egész frissnek és üdének hat. Ugyan a klisékkel teli moziban nem nagy kunszt kitalálni a főszál eseményeit, mégis akadt jó pár olyan szituáció, ami ha meglepni és ledöbbenteni nem is tudott, de azért az érdeklődésemet felkeltette. A Sasszem azon a feltevésen alapszik, hogy a mai technológiával hogyan lehet az embereket irányítani, zsarolni olyan dolgokra rávenni, melyeket normális esetben soha nem tennének meg. Érdekes morális kérdéseket vet fel az egész, hiszen ki az, aki a hétköznapi emberek személyi szabadságjogai felett ítélkezhet, ráadásul mindezt büntetlenül. Egyáltalán hozhatunk-e ilyen döntést annak érdekében, hogy a cél szentesítse az eszközt, vagy pedig a téma, amit boncolgat a film egy olyan, a mai napig kényes szituációt teremtő topik, amibe nem szívesen gondol bele senki. Hiszen valóban ott vannak a térfigyelő kamerák, a boltokban elhelyezett kamerák, a mobiltelefonunk, és sok más, a hétköznapjainkat meghatározó elektronikai termék, melyek ugyan közvetlenül nincsenek befolyással mindennapjainkra, egyesek mégis könnyedén juthatnak hozzá ezen csatornákon keresztül információkhoz.

A film ugyan nem próbál a dolog mélyére menni, igazából nem is ez a szerepe, hiszen ez egy tipikus popcorn mozi, ráadásul ezen szerepét tökéletesen betölti. A Sasszem lendületes, akció- és adrenalindús,  végig pergős és egy percig sincs üresjárat benne. A nőies gépi hang gyakorlatilag az utolsó percig markában tartja a két esetlen főhőst, akiknek fogalmuk sincs, hogy mibe keveredtek, ráadásul nyakukon a fél FBI és Thomas Morgan ügynök.

Azért akadnak itt kivetni valók is bőven. Például az operatőr bizonyos esetekben végzett pocsék munkája. Egy akciófilm nem létezhet látványos üldözéses jelenetek nélkül, ahogy a Sasszem se követi el ezen hibát, mégis az egész élvezhetetlen. Tudom, apróság, de annyira gyors és össze-vissza a kamera mozgása, hogy ezekből a jelenetekből gyakorlatilag képtelenség bármi érdemlegeset is kivenni. Aztán a színészi teljesítményektől sem dob hátast az ember. Shia LaBeouf egy jól menedzselt színész, de kiemelkedőt valószínűleg az életben nem fogunk tőle látni, Michelle Monaghan pedig elég idegesítő az aggódó anyuka szerepében. Tudniillik abszolút nem hiteles. Akivel viszont maximálisan elégedettek lehetünk, az Angelina Jolie korábbi rosszfiúja, a jó öreg Billy Bob Thornton, aki ugyan zsigerből hozza a kemény, cinikus zsaruszerepet, mégis fantasztikus az egész.

Ugyan az IMDB értékelése szerint csak 6.6-ot érdemel a film és más magazinok is 7-es pontszám körüli értéket adtak a Sasszemnek, én mégis jól szórakoztam a közel két óra alatt, mert hibái ellenére pontosan azt hozza a film, amit a stílusától elvárhatunk. Tömény, látványos akciót, érdekes, habár kiszámítható történetet és sablonos karaktereket. Ettől függetlenül én csak ajánlani tudom, mert kellemes kikapcsolódást nyújthat a hűvösebb napokon.

8/10