Spore játékteszt

Will Wright mindig is érdekes ötletei miatt volt a játékipar egyik legfurább fazonja, hiszen ki másnak jutna eszébe egy Sim City-t vagy egy Sims-et tető alá hozni, ami ráadásként megjelenése óta a kiegészítőket is beleszámítva több mint 100 millió példányban kelt el,  így a játékipar legkelendőbb árucikke lett a széria – aminek ugye már készül a harmadik része. Aztán ez az intuitív ötleteiről híres fazon gondolt egyet és az akkor már EA kezében lévő cég fejeseként feldobta a nagy ötletet: Mi lenne, ha egy evoluciószimulátort hozna tető alá, melyben az őslevesben ficánkoló egysejtűként vágunk neki az élet rögös útjának, hogy aztán lábakat növesztve meghódítsuk a szárazföldet, majd törzsekbe verődjünk, majdan óriási civilizációt építsünk ki, végül pedig gyarmatosítsuk a világűrt. Az ötlet zseniális, ámbár ennek kivitelezése komoly időt igényel, így közel négyévnyi fejlesztéssel a háta mögött szeptember elején dobta piacra a Spore-t, mely ugyan nem rengeti meg az ipart, azért okoz pár kellemes percet.

A kezdetek kezdetén több bolygó közül választhatjuk ki jövendőbeli otthonunkat, ahová egy meteor formájában érkezik meg az élet. A Spore öt különböző fázisból tevődik össze, mely evolúciós lépcsőfokok megmászásával juthatunk előre. Az első fázis, a sejtfázis, melyben papucsállatként kezdjük meg a világűr gyarmatosításáig tartó karrierünket. Feladatunk, hogy DNS pontokat szedjünk össze, amit egyrészt lehetőségünk nyílik nálunk kisebb egysejtűek felfalásával – ha épp ragadozók vagyunk – vagy különböző növényi vagy állati eredetű szerves anyagok vadászásával. A megfelelő proteinadag benyakalása utána a rendszer jelzi, hogy DNS láncunk mutálódott, így lehetőségünk nyílik egy aranyos udvarlási ceremónia megtekintése után lényünket átalakítani. Az első fázis gyakorlatilag egy flash játék és itt már körvonalazódni látszik, hogy Wright és a Maxis ezzel a húzással az alkalmi, azaz a casual játékosoknak próbált a kedvére tenni. Ezzel persze kompromisszumokat kellett kötnie, hiszen a hardcore játékosok valószínűleg nem fogják sokáig bírni a kissé unalmas és vontatott játékmenetet. A helyzet sajnos a következő fázisban sem változik. Hiába hódítjuk meg a szárazföldet, a túlontúl leegyszerűsített játékmenet miatt semmi izgalom és kihívás elé nem állítja a játék a játékost. A lényfázisban a különböző, szomszédos fajok szimpátiájának az elnyerése az egyik feladatunk, de ha úgy tartja kedvünk akár ki is irthatjuk az egész fajt. Lényünket ennek megfelelően formálhatjuk a lénylaborban, ergo aggathatunk rá óriási harapásra képes állkapcsokat, hatalmas karokat, de ha a barátkozós hangvételt részesítjük előnyben, akkor a tánchoz, az énekléshez és az elbűvöléshez szükséges testrészeket pakolhatunk teremtményünkre.  A megfelelő DNS pontok elérése során agyunk térfogata folyamatosan növekszik, ezzel pedig vészesen közeledünk az értelmes léthez, a tűz megismeréséhez és a törzsi életformához.

A törzsi fázisban kicsit módosul a játék stílusa és Wright ezúttal a hardcore játékosok irányába tolja el a mérleg nyelvét. Ugyan továbbra is az egyszerűség jegyében zajlik minden, azért itt már érezni, hogy a fejlesztők is érezték, hogy muszáj valami komolyságot mutatni, azaz egy valós idejű stratégiával találjuk szembe magunkat. Feladatunk természetesen ugyanaz, DNS pontok gyűjtögetésével léphetünk a következő fázisban, azonban ennek teljesítése kicsit módosul. Megjelennek a társas életmód kezdetleges formái, gyűjtögetni és vadászni kell, hogy ne haljon éhen a törzsünk, házakat és szerszámokat – balta, lándzsa, fáklya, hangszerek – építhetünk. Élhetünk a diplomácia kezdetleges formáival, de ha valamelyik törzs nem túl szimpatikus, akkor le is igázhatjuk őket. Aztán hirtelen a civilizációs szegmensben találjuk magunkat. A törzsi kunyhókat házak, barakkok, templomok váltják fel. Beindul a repülő- és autógyártás, vagyis kezdetét veszi a vallás, az ipar és a kultúra fejlődése. És hipp-hopp, máris a világűr meghódításánál találjuk magunkat, mely kicsit komplexebb, de még mindig nem vág minket a földhöz. Különböző planéták felfedezése, esetleges meghódítása a feladatunk. Küldetéseket teljesíthetünk – a világegyetem planétáinak állat- és növényvilágának feltérképezése és elszállítása, fertőző lények kiiktatása, kereskedelem – hogy később szövetségre lépjünk bizonyos idegen fajokkal. Az élettelen bolygókat terraformálhatjuk és kolonizálhatjuk, új fajokat telepíthetünk.

Aztán ha elérkeztünk ide, akkor a számtalan kis planéta felkutatása helyett akár elölről is neki eshetünk a játéknak, bár ezúttal az összes bolygó a rendelkezésünkre áll. Választhatunk növényevők és ragadozók, ergo lehetőségük nyílik békés úton elrendezni a dolgokat, de a háborúzás preferálók is megtalálják a számításaikat.

Habár 8-10 óra alatt eljuthatunk a végtelen űr meghódításáig, a Spore mégis rejt magában potenciált, habár ezt nem az esetlen és gyermeteg játékmenetének köszönheti, ugyanis az a többségnek valószínűleg nem fog bejönni. Éppen ezért a Maxis megpróbált rágyúrni a közösség építő oldalra, így hát lényünket az EA erre kreált oldalán megoszthatjuk a többi játékossal, mások kreálmányaival vághatunk neki az evolúciós fázisoknak, vagy akár a YouTube-ra is feltölthetjük legkedvesebb jeleneteinket. Aztán ittvan nekünk a lénylabor, ami önmagában is megvásárolható volt a játék megjelenése előtt és az igazat megvallva, jobban szórakoztunk az abban való kreatív ötletek megvalósításával, mint magával a játékkal. Kiváló móka és időtöltés dédelgetett lényünket csinosítgatni, szépítgetni, habár ezen lehetőséget a törzsi fázis elérése után már korlátozza a rendszer, ugyanis teremtményünkön már nem változtathatunk, ellenben a felhúzott épületeket és a gyártósorról leguruló járgányokat tovább moddolhatjuk.

Ezen kívül további örömre ad okot, hogy a Spore magyarul is kapható, így kissé egysíkú játékmenetet egy-egy ötletes fordítás igencsak megdobja. Ettől függetlenül reálisnak tartjuk a külföldi magazinok által adott pontszámokat, melyek ritkán érték el a 80%-ot vagy a nyolc pontot, így sajnos mi sem adhatunk ennél többet, pedig az alapkoncepció jó, csak a kivitelezés futott valahol vakvágányra. Talán ha a sok-sok beígért ötletet nem vágják ki a játékból, vagy ha a Maxis el tudta volna dönteni, hogy a casual játékosokat vagy a hardcore gamereket részesíti előnyben, akkor talán-talán jól sülhetett volna el a dolog, de így csak marad egy középszerű élmény.

7.6/10