A japán óriáscég hirtelen három bejelentést is tett a ma délutáni sajtókonferenciáján.
Maradva a PS3 berkein belül, a cég szóvivője bejelentett egy vezeték nélküli keypadet, melyet a DualShock 3 és SIXAXIS kontrollerekhez csatlakoztathatunk. Ezzel kívánjánk könnyíteni a játékosok számára az egymás közti ingame csevegést. A kis kiegészítő rendelkezni fog touchpad móddal is, így lehetővé teszi majd az egeres adatbevitelt, amit állítólag a jövőben készülő játékok már képesek lesznek kihasználni. Európába 8 külön konfiguráció érkezik, hogy több nyelvet is képes legyen kiszolgálni. Árat egyelőre még nem közöltek a Sony emberei, viszont azt elárulták, hogy az idei év karácsonyi szezonjára szánják a kiegészítőt. Amerikában így késő novemberben érkezik, míg Európába n valamikor decemberben.
A zsebkonzolok kedvelőinek örömhír a harmadik, egyben utolsó bejelentés. Eszerint hamarosan érkezik a PSP 3000, ami kinézetben ugyan nem nagyon üt majd el elődeitől, de teljesítményben és extra funkciókban maga mögött hagyja a PSP Slimet és Lightot. A legszembetűnőbb különbség az új, továbbfejlesztett kijelző, mely sokkal több szín megjelenítésére lesz alkalmas, élesebb képet ad, s kültéri fényben világosítással igyekzik a láthatóságot javítani. Emellett lesz benne egy beépített mikrofon és a csomagban érkezik vele a Skype is. Várható megjelenése október, irányára pedig 199 Euró (kb. 46.500Ft).
A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.