Kung Fu Panda – Filmkritika
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Úgy néz ki, alaptalanok voltak azok a pletykák, miszerint a Dreamworks a szinkronhangok terén rendezett sztárparádéval akarja eladni a filmet.
A DreamWorks új egész estés családi mozija már az előzetes trailerekben hatalmas poénokat puffogtatott el, aminek következtében nem akármilyen elvárásokkal ültem be rá a moziba. Egyértelműen az év legütősebb animációs vígjátékát vártam a filmtől s gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Bár teljesen nem hozta azt, amit elvártam (ennek oka, hogy talán túl sok nagyon nagy poént elsütöttek az előzetesek), nem kellett csalódottan felállnom a vége főcím után.
Történet terén nem hoz igazi újdonságot a film, csupán új környezetbe ülteti a régi sablonokat. Főhősünk, Po a panda, egy tipikus lúzer alkat, tele vágyálmokkal, hogy majd ő lesz minden idők legnagyobb harcművésze, akit az Őrjöngő Ötös – Kína legnagyobb harcművészei, egy tigris, egy majom, egy kígyó, egy daru és egy sáska – is tisztel. Ehhez képest a kiábrándító valóság, hogy hősünk apja leveses éttermében robotol naphosszat, s még a pincéri feladatokhoz is elég esetlen szegényke. Ám a sors úgy hozza, hogy őt jelölik meg, mint sárkányharcost, aki megmenti a béke völgyét a bosszúszomjas, áruló tanítvány haragjától. Innentől következik a tipikus kiképzős rész, aminek elején senki nem bízik benne, majd mégiscsak kiderül, van benne tehetség, s kitartóan edz, hogy végül egy iszonyatosan jó boss-fight keretein belül győzedelmeskedjen.
Dióhéjban ennyi lenne a sztori. Sablon, sablon hátán, ugyanakkor ez senkit nem zavar. Miért is zavarna. Egyrészt ugyebár évek óta ugyanabból a nyersanyagból építkezik szinte minden film, és ez különösen igaz a családi vígjátékokra – poénos kezdés, bonyodalom-kétségbeesés, végül pedig pozitív és poénos lezárás. Másrészt pedig szerintem itt kifejezetten kellemes környezetbe ültették át a régi sémát. Egyedül azon fintorogtam egy icipicit, hogy kicsit kifejtetlennek éreztem a dolgot. A játékidő közel sem döntöget eddigi rekordokat – mondhatni rövid a film – és főleg a kiképzés rész sikerült nagyon rövidre. Én a készítők helyében azért valamelyes nagyobb hangsúlyt fektettem volna arra, hogyan lesz egy esetlen pandamaciból a világ legnagyobb harcosa. Emellett egyik kedves barátom hangoztatta, hogy szerinte sok benne az erőltetett poén – értsd: sok a helyzetkomikum és az olyan rész, amikor az éppen megütött karakter torzuló arcszerkezetén kell nevetni lassított felvételek kíséretében -, de én ebben nem értek egyet. Főleg azért nem, mert itt a célközönséget a kiskorúak alkotják, nekik pedig igenis ez kell és nem feltétlen a Shrek-féle filmes és egyéb utalások.
A dolog technikai oldalát, véleményem szerint abszolúte fölösleges boncolgatni, mivel az animációs technikák már jó ideje olyan szinten vannak, hogy hiányosságot találni nehéz. Aláírom, vannak szomorú ellenpéldák (pl. ahogyan a drága készítők Vuk kultuszát megerőszakolták), de a DreamWorks alkotásai sohasem tartoztak ebbe a körbe. A film egyszerűen gyönyörű. Az eredeti szinkronok közül Jolie kisasszonyt rengetegen kritizálják, míg a címszerepet alakító Jack Blacket istenítik, de mivel idehaza szinkronosan fut a film, ebben nem tudok állást foglalni. A magyar hangra viszont nem lehet panasz, egyedül a tigris női hangját találtam furcsának, de ez sem a színésznő hiányossága, egyszerűen szerintem ez nem egy nőies karakter (kár, hogy játékot nem tudunk ilyen átéléssel honosítani, de reméljük ez is eljön majd egyszer).
Mindent összevetve, egy végtelenül aranyos és szórakoztató komédiát kap, aki jegyet vált a Kung fu pandára. Természetesen itt is igaz, amit már annyiszor leírtam: nem szabad többet várni ettől a mozitól, mint ami. Vannak benne sablonok, található benne erkölcsi példabeszéd, ezeket lehet kritizálni, de egyszerűen fölösleges, mert a film egyszerűen jó és kész. Ezt támasztották alá a vetítőteremben lévő gyerekek reakciói is, elvégre elsősorban nekik szól ez az alkotás.
10/9
