Hancock – Filmkritika

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Will Smith lassan minden nyáron kijön valami kasszarobbantónak ígérkező produkcióval. Az egyre felkapottabb színész vajon most is sikeresen csábítja a pénztárakhoz a mozinézőket?

Az idei esztendő sem múlhatott el Will Smith-mozi nélkül. A 40 éves színész sem az anyatejjel szívta magába a színészi tehetséget, de lassan több mint egy évtizede vitathatatlan, hogy ennek a srácnak bizony helye van Hollywood A-ligás színészei között, mert megannyi produkcióval bizonyította, hogy bizony képes Ő, ha akar. Elég hacsak a tavalyi Legenda vagyok-ra vagy az azt megelőző Boldogság nyomában című filmjeire gondolunk. Bizonyította, hogy képes a hátán elvinni komoly, mélyenszántó gondolatokat közvetítő filmeket, éppen ezért a Hancock egy merész váltásnak bizonyult, amiről a cikk végén kiderül, vajon megérte-e beleugrani a komédia témájába.

Hancock a szuperhősökről kialakult képet próbálja megcáfolni. Hősünk mintapéldája a léhűtő, alkoholista, bunkó, nemtörődöm, boldogtalan embereknek, akik saját kis világukban érzik jól magukat. És ha ez még nem lenne elég, akkor hiába menti meg emberek százai életét Los Angeles-ben, amihez nyúl, az általában balul sül el. Az állandó pusztítást és rombolást természetesen a város vezetősége és a lakosság sem nézi jó szemmel. Miért is nézni, hiszen az Ő pénzükből kell mindazt helyrehozni, amit Hancock hanyag eleganciával rombol porig pillanatok alatt. Los Angeles lakosságának a türelme pedig véges, így legszívesebben mindenki egy másik városban – vagy börtönben – látná szívesen bunkó főhősünket, azonban egy nap minden megváltozik. Ray Embrey egy pocsék PR-menedzser, aki legújabb ötletét próbálja rásózni a nagy multikra, kevés sikerrel. Az egyik sikertelen tárgyalásról hazafelé tartván komoly galibába keveredik. A hatalmas dugóban "beszorul" a sorompók közé miközben a vonat rendíthetetlenül nyomul előre, hogy végül Ray végzeteként az esti hírekben halljunk viszont róla. Aztán jön Hancock, aki a maga módján, de megmenti Embrey életét, aki viszonzásul felajánlja, hogy segít Smith imidzsét rendbe hozni. A pocsék szónoklatiról híres PR-os végül lehetőséget kap Hancocktól, ami egyben a mozi teljes vesztét is jelenti!

A vesztét, mert a film kilencven percéből körülbelül az első harminc, maximum negyven perc az igazán élvezhető. Pont azok a snittek a mosolyfakasztóak, melyekben Hancock igazi kőbunkóként viselkedve alázza porrá az anyázó civil lakosságot. A rendező, a forgatókönyvírók és a producerek azonban nem mertek 19-re 21-et húzni, amiért hatalmas kár. A film közepétől kicsit olyan érzésem támadt, hogy meghátrált a stúdió vezetősége és a jobb korosztály besorolás érdekében limonádéval öntötték nyakon a filmet. Ráadásul mindezt annyira trehány módon tették, hogy a korábban élvezetes poénok is feledésbe merülnek, mert a mozi közepétől durván 15 percenként kapunk az arcunkba egy ütős poént. Ezt megelőzően gyakorlatilag percenként cikáztak a mókásabbnál mókásabb jelenetek és a fél mozi tényleg őszintén kacarászott a mozzanatokon. Végezetül a fantáziaszegény forgatókönyvírók rúgták ki a sámlit a film alól. Mikor már kezdené elviselni szerencsétlen mozijegyet váltó néző, hogy Hancock bunkó stílusát levetkőzve végre jófiú lesz, akkor mindezt egyetlen egy jelenetben csillogtathatja. Sajnos az már mellékes, hogy ez a jelenet a látványon felül valóban viccesre sikeredet, de hogy az új történetszál gyakorlatilag 10 percben le legyen zavarva, az megengedhetetlen. Ráadásul ezek után egy új és teljesen értelmetlen történetszálat húznak elő a kalapból szerencsétlenek. De miért? Hogy Charlize Theron gyönyörű smaragdzöld szemei és bombasztikus alakja mellett végre valami munkája is akadjon és dolgozzon meg a pénzéért? Ezt a poént direkt nem lövöm le, legyen valami meglepetés is a történetből, még akkor is, ha Smith és Theron első találkozása után sejteni lehet, hogy az Ő kapcsolatuk még kibontásra vár…

A színészek közül egyértelműen Smith-ről lehetne csak szuperlatívuszokban beszélni. Nehéz is a többiekről érdemben nyilatkozni, ugyanis a mozi teljes egészében Hancockra összpontosít, így a többiek csak statisztaként lehetnek jelen Smith mellett, aki a tajparaszt, kiállhatatlan figurát zseniálisan formálja meg. Ha hasonlítani szeretném valakihez, akkor egyértelműen Doktor House karaktere jutna eszembe és higgyétek el, simán egy ligában játszana a két karakter. Theron szerepe teljesen súlytalan, csak az utolsó 15-20 percben jut igazán szóhoz, a Ray Embrey-t megformáló Jason Bateman sem véste magát az emlékezetünkbe. De erről nem ők tehetnek!

Az előzetes videók alapján reményekkel telve ültem be a moziba és bíztam benne, hogy az idei nyár, de talán az elmúlt évek egyik legjobb vígjátékának lehetek majd szemtanúja. Sajnos a film csak 30 percig hitette el velem, hogy erre sor kerülhet, utána a producerek gyávaságának és pénzéhségének köszönhetően saját maguk ölték ki a film a lényegét. Nem is értem, miért nem kockáztattak, hiszen a Doktor House-ban egyszer már bejött, miért nem lehetett volna ez egy egész estés moziban, másfél órán keresztül a nézőre zúdítani? Biztos vagyok benne, hogy zabálta volna a nép a bunkó, beszólogatós, alázós stílust, főleg azért, mert mindezt olyan kulturált keretek között tálalta rendező a film első felében, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy kisebbek is beülhetnek rá.

10/7.5