Ne szórakozz Zohannal – Filmkritika

Adam Sandler előszeretettel szeret feszegetni szélsőséges témákat filmjeiben és ezúttal sem tett másként. Az arab-zsidó sztereotípiába kapaszkodott bele, amikor egy izraeli Moszad-ügynök, Nezi Arbib történetét vitte vászonra, aki megunva az állandó háborúskodást, New York-ba költözik, hogy megvalósítsa régi álmát és mesterfodrászként fusson be új karriert.

Zohan a keleti régió egyik legismertebb izraeli terrorelhárítója. Palesztina esküdt ellensége, hiszen könnyed lazasággal veri le a lázadók és ellenállók ellentámadásait. Laza rúgással viszi át a betonfalat, vagy akár puszta fogával állíja meg a felé repülő golyókat, hihetetlen gyorsan úszik és fut, na és persze minden létező nőt – legyen az idős vagy bombasztikusan zsenge – magáévá tesz. Az extrém ruházatáról és hajkoronájáról is ismert ügynök azonban egészen másra vágyik. A lelke mélyén a megnyugvás és a béke szigetét keresi és életcélja, hogy felhagyva jelenlegi szakmájával Amerikába utazzon, ahol mesterfodrászként szeretne komoly karriert befutni, azonban környezete halott ötletnek tartja az egészet és inkább a palesztinok további üldözésére ösztökéli. Zohan utolsó küldetése során a rettegett Fantomot – John Turturro – próbálja becserkészni…

A Ne szórakozz Zohannal témájánál fogva rengeteg altesti és a politikailag inkorrekt humort szór el a játékidő alatt, mely egyesek számára talán visszataszító lehet, de tény, hogy az esetek többségében a helyzethez illőek és szerintem még viccesek is. Sandler mindig is szerette az adott téma határait feszegetni, így abszolút nem lehet a szemére hányni, hogy korunk egyik legismertebb konfliktusát és az amerikai helyzetet figurázza, miközben idős hölgyeket elégít ki két hajvágás között. Akit egyértelműen zavarnak a szexista és néhol rasszista megnyilvánulások, az semmikép ne üljön be a moziba, aki viszont mégis szeretne esélyt adni a filmnek, az garantáltan nem fog rosszul járni. Ugyan a megszokott amerikai receptet alkalmazza a rendező, azaz a film első fele sziporkázik a poénoktól, míg a második felében inkább a romantikus szál és a mondanivaló végső kibontására kerül sor, azért bőven akad olyan jelenet a film majdnem kilencven perce alatt, ami garantáltan mosolyt fakaszt mindenki arcára.

Sandler ezúttal is jó barátaira bízta a legfontosabb szerepeket, így Fantom szerepében a mindig vicces John Turturro feszít, ráadásul véleményem szerint az egész mozi egyik legviccesebb karaktereként van jelen. Kitűnő paródiája a mai, magukat komoly vezető terroristáknak képzelő egyéneknek, ráadásul a szolídan filmbe csempészett Rocky-paródia elsőosztályúra sikeredett. Aztán itt van Rob Scnheider, aki ezúttal arab taxisként tűnik fel a színen, ráadásul korábbi filmjeivel ellentétben végre vicces figuraként tündököl, aki szívből gyűlőli a zsidókat.

A vártnál sokkal viccesebbre és kellemesebbre sikeredett a Ne szórakozz Zohannal, igaz, a morbid, néhol valóban durva poénok sok néző kedvét szegheti, de ettől függetlenül hozza azt, amit a stúdió elvárt a filmtől. Közepes vígjáték, megfelelő bevételekkel.

7.5/10