Indiana Jones és a kristálykoponya királysága – Filmkritika

Közel húsz esztendőt kellett várnunk, hogy ismét átélhessük imádott kalandvágyó professzorunk, Indiana Jones legújabb kalandját. Ismét összeállt a nagy hármas, Geroges Lucas, Steven Spielberg és Harrison Ford, de vajon elég lehet-e ez az üdvösséghez? Vajon megérte-e ezt az archeológiai leletet előtúrni és leporolni, majd modern kori köntösbe öltöztetve ismét eladni az akkori és a jelenlegi generációnak? A válasz egyértelmű igen, még akkor is, ha akadnak apróbb malőrök a film két órája alatt.

Több mint tíz esztendeje már, hogy magunk mögött tudhatjuk a második világháború borzalmas eseményeit és a nácik őrült régészeti kutatásait, azonban az ördög nem alszik és világnak, valamint Indiana Jones-nak egy új gonosszal kell szembeszállnia. Az alvó medve bizony már nem alussza téli álmát és a Hidegháború csúcsán bizony erősebb, mint valaha. Épp a Nevada sivatagban járunk, 1957-et írunk és egy oroszokkal teli katonai konvoj egy szigorúan őrzött repülőtér felé hajt két túszával, Dr. Jones-szal és társával, a kettős – vagy esetleg hármas – ügynök Mac-kel (Ray Winstone). Az ukrán származású, megszállott okkultista Irina Spalko (Cate Blanchett) vezette szovjet csapat egy titkos, eddig csak a legmagasabb szervek által ismert "kincset" keres, melynek eredete több ezer évre vezethető vissza Peruba. Indiana azonban egy ügyes csellel kicsúszik a szovjetek keze közül, így hát kezdődhet a macska-egér játék, mely percről percre változatos kimenetelt ígér. Indy-t az FBI megfigyelés alá vonja, a szovjetekkel való lepaktálással gyanúsítják, kirúgják a Marshall egyetemről. Már épp készül elhagyni a várost, amikor találkozik egy Mutt (Shia LaBeof) nevű ifjú lázadóval, aki ajánlatot hozott a kalandos kedvű régésznek: ha segít neki egy nagyon személyes küldetésben, akkor lehet, hogy megszerezheti a történelem leglátványosabb régészeti leletét: Akator Kristálykoponyáját, a legendás kincset, melyet oly sok monda, babona és félelem övez. Tehát ezúttal is egy őrült okkultistával találja magát szembe Indiana. A Sztálin jobb kezeként is ismert Spalko szovjet ügynök egy olyan kincset keres, mely a világ urává emelheti a szovjet birodalmat.

A történet a szokásos nyitánnyal ellentétben nagyon lassan hömpölyög előre. Az első percek kissé unalmasak, már-már altatólag hatnak, aztán hirtelen a semmiből beindul a gépezet. Az ominózus raktárban az egyik percről a másikra vált ritmus a mozi, mely innentől kezdve egy percre sem enged szorításából. A székbe szögez és majdnem másfél órán keresztül pontosan azt hozza, amit egy kalandfilmtől elvárhatunk. Pergős, látványos akcióelemek, hihetetlen talányok, fantasztikus, egzotikus helyszínek és persze egy olyan történet, mely minden képzeletet felülmúl. Ugyan itt kicsit megbicsaklik a film, ugyanis a George Lucas-David Koeppnek forgatkönyvíró páros a film alappilléreit ugyan jól építette fel, a körítés és a korábban jól kidolgozott "vágy tárgya" ezúttal kicsit erős. Persze ha azt nézzük, hogy a Hidegháború éveiben röppentek fel az első pletykák UFO-k létezéséről, akkor bizony nem is olyan erős túlzás mindaz, amire fény derül a filmben. A látványban és főleg CGI-ben gazdag akcióelemeket a mosolyogtató, kellemes és mindig jó időben elszórt poénmorzsák, illetve a már-már szokásos romantikus szál teszi színessé és persze teljes egésszé. Ezúttal Indy felhagy a mindig gyönyörű nők hajkurászásával és korábbi, mindig is örök szerelmének számító Marionnal (Karen Allen) alkot egy páros. Izzik közöttük a levegő, zsigerből oldják meg a közös jeleneteket, érezni, hogy cikáznak az elektronok közöttük. Ugyanez sajnos már nem mondható el az ifjú jampec Mutt-ot alakító Shia LaBeof és a vén róka Harrison Ford között. Abszolút szürke teljesítmény, amit az ifjú Jones-jelölt produkál, pedig karakterénél fogva Ő lenne az igazi mókamester. Állandóan élcelődik idős "bajtársával" olykor szembe állítva a múltat és a jelent. A Spalkot alakító Blanchett sem az igazi. Ez persze nem a híres színésznő hibája, hiszen a hidegvérű, kegyelmet nem ismerő karaktert nagyszerűen formálja meg, de valahogy mégsem jön át az egész.

Két teljes óra öröm és mámor, amit Williams ismert dallamai foglalnak keretbe. Lehet azzal vitatkozni, hogy vajon felér-e a korábbi három epizódhoz a mostani negyedik rész, de szerintem teljesen értelmetlen lenne ezzel foglalkozni. Az egy akkori generációnak készült, ez pedig a jócskán megváltozott filmes igényekhez lett igazítva, és mindezt úgy tette Spielberg, hogy minden lényegi "Indy-szabályt" benne hagyott a Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában, így azon fanyalgó kritkusok, akik csak megszokásból és divatból húznak le alkotásokat jobb ha mélyen elássák magukat. Sok szeretettel várjuk a DVD-kiadványt, hogy végre otthon is rongyosra nézhessük a legújabb epizódot, mely megérdemelten zsebelte be a rajongók elismerő kritikáit, így a miénket is!

10/8.4