A Hihetetlen Hulk – Filmkritika

Gondolom a karaktert mindenki ismeri már, mert elég egyedi eleme a Marvel univerzumnak,  meg ugye ott volt az első film is Eric Bana főszereplésével, ami nagyjából felvázolta, hogy ki is ez a zöld állat. De hogy mindenki képben legyen, foglaljuk össze a hátteret! Van itt egy Bruce Banner  nevű ipse, aki nagy tudós és egy balul elsült kísérlet folytán komoly gamma sugárzásnak volt kitéve. Ennek az lett a vége, hogy sejtjei mutálódtak és amikor ideges lesz – felmegy a vérnyomása – hatalmas zöld óriássá változik, amit szinte lehetetlen elpusztítani. Ez Hulk. A bibi ott kezdődik, hogy Banner nem képes uralni Hulk tetteit, aki maga az őrjöngés és minden útjába kerülő dolgot elpusztít, s kedvenc mondata a „Hulk smash!” (valójában eleddig az óriás szókincse ennyiben ki is merült). Így hősünk minden vágya, hogy meggyógyíthassa magát és megszabadulhasson a benne lakozó szörnyetegtől, viszont a hadsereg sajátjának tekinti azt, mivel (bár erről Banner nem tud) az a bizonyos kísérlet, fegyverkísérlet volt.

Jelen filmünk alapszituja tehát az, hogy a sereg keresi Bannert, aki bujkálva igyekszik valami gyógymódot találni „betegségére”. Persze ez nem sikerül neki, közben a katonák rátalálnak és még egy újabb szörnyeteg is bejön a képbe… Különben unalmas lenne az a közel két óra. Ezzel kb. elmondtam minden érdemlegeset az alkotás történetével kapcsolatban és ez hatalmas nagy baj. Legalább is én annak érzem. Konkrétan úgy áll a helyzet, hogy a harci jeleneteken kívül mást nem nagyon tud felmutatni a film. De ne rohanjunk ennyire, menjünk szépen sorjában.

Az előző film szereplőgárdáját teljesen lecserélték – mivel a két film közt semmi kapscolat nincs. Nem mintha ez bárkit nagyon meghatna, hisz itt is itt van a zöld monstrum, meg a szánalmas katonák, akiket lezúzhat, tehát az élményfaktor adott. Eric Bana helyett Edward Norton alakítja Bannert, az ő szívszerelmét Liv Tyler, annak apját és egyben azt a karaktert, akit „utálni kell”, William Hurt, az aktuális főellenséget, Blonsky-t (aki a későbbiekben Abominationné avanzsál) pedig, Tim Roth. Ezzel a szereplőgárdával egy igen kellemes filmet is össze lehetett volna hozni…

Úgy érzem, nem lehettek alaptalanok azok a pletykák, melyek arról szóltak, hogy Norton komolyabb összetűzésbe keveredett a stúdióval, a forgatókönvvel kapcsolatban, hiszen szinte semmi igazi szerepe nincs – vagy fut, vagy nagyon kutat, esetleg könyörög, hogy ne idegesítsék, mert baj lesz, és ennyi. A Gyűrűk Ura Arvenje is borzasztóan sekélyes szerepet kapott, komolyabb brillírozásra esélye sem volt. És úgy általában történetről, mint olyanról nem igazán beszélhetünk. Ezt még el is fogadnám, hiszen popcorn moziról beszélünk, nem pedig Shakespeare-drámáról, de hogy totál ellentmondásos jeleneteket halmozzanak egymásra a készítők, az már kicsit sok. Példának okáért a két szerelmes első (újra)találkozásakor Banner elszalad és elbújik – bizonyára nem akarja feldúlni a lány új kapcsolatát –, a következő jelenetben viszont már sírva ölelkeznek, de említhetném a tábornok karrierének fénypontját is: „Lőjetek már![…] Jaj ne, ott a lányom!!!”

Az olyanokat már inkább nem is boncolgatnám, mikor Banner egy szál szerteszét szakadt gatyában magához tér a dzsungel kellős közepén, a következő snittben pedig komplett ruházatot vásárol magának a helyi piacon. Hogy ezt mégis miből, meg utána hogyan jut a következő jelenet helyszínére – ami testvérek közt is több száz kilométerre van az előzőtől – és hogy miből eszik, hol alszik stb.  azt már a fantáziánkra bízzák.  

Röviden összefoglalva a történet rosszabb, mint siralmas. Nagyon az érződik ki a moziból, hogy a készítők maguk sem tudták, mit is akarnak kihozni a dologból. Bizonyára lett volna érdembeli történet is ehhez a filmhez, csak valahogy a moziba szánt verzióba ez már nem került bele. Ezt támasztja alá az is, hogy állítólag a DVD kiadáson több mint 70 percnyi kimaradt jelenet lesz majd az extra részlegben.

No, de ne legyek ennyire negatív, mert a fentiek ellenére a film mégis egészen élvezhető lett. Ez pedig azért van, mert amit eddig írtam, az a sztoriról és a karakterekről szólt, a mozi túlnyomó részét, viszont a zúzás adja. Az előzetesen megjelent trailerekben láthattatok már ezekből a jelenetekből sokat, így azt is tudhatjátok, hogy legalább a trükkmesterek értették a dolgukat. A pirotechnika és egyéb látványelemek nagyon a helyükön voltak, a szörnyetegért felelős CG csapat pedig külön dicséretet érdemel. Hulk figuráját teljesen átdolgozták, sokkal kidolgozottabb – és szerintem reálisabb – izomzatot kapott, a mozgására pedig semmi panasz nem lehet. Ugyanez igaz a rossz(abb) szörnyre is.

A kapott látványt pedig igen erősen támogatják a hanghatások. S a szélesvászon mellett ez a legnagyobb érv amellett, hogy érdemes elmenni a moziba. Az összecsapások zajai eszméletlen jók lettek, és Hulk üvöltése is kifejezetten hangulatos, és ami a legjobb, ebbe nem rondított bele az iszonyatosan ocsmány szinkron. Ha már itt tartunk, a szinkronhangokkal alapvetően nem volt bajom, de amit a szörnyetegek hangjával műveltek a magyarok, az megbocsáthatatlan, s nem elég hogy a hang kiábrándító, még Hulk emblematikus mondatát is átírták. (Érdekességképpen megjegyzem, az eredeti hangért az a Luo Ferringo volt a felelős, aki az 1978-as sorozatban alakította a monstrumot, ráadásul egy kameó erejéig feltűnt itt is)

Összességében egyszeri megnézést megérdemel a film – feltéve, hogy szereted a hatalmas zúzásokkal járó akciót és a szép CG-t – viszont hogy újranézném-e az kétséges. Talán a kimaradt jelenetek kitölthetik a csatajelenetek közti réseket, mert amit itt kapunk az csupán bugyuta és ellentmondásokkal teli idétlenkedés. Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert bár nem vártam sokat történet téren, kritikán alul teljesített a film, viszont ha azt nézem, hogy egy jó látvány-mozit akartam látni, akkor az 100%-ig teljesült. Egy mozijegy árát mindenképpen megéri.

10/6