LEGO Indiana Jones – bemutató

A LEGO immáron nem csak a Star Wars galaxisát hozza el PC-nkre, de Indiana Jones történeteit is. Az új játék nagyban követi az eddigiekben megtalálható trendeket, ám természetesen teljesen új dolgokkal is jelentkezik, ráadásul több olyan hibát is kijavítottak benne, ami eddig bosszantónak számított.Remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni Indiana Jonest, főleg amiatt sem, hiszen pont most megy a mozikban az új rész, amelyben a kissé kiöregedett Harrison Ford még mindig jól bírja a gyűrődést és kapja és osztja a pofonokat folyamatosan. Az első három rész történéseit azonban immáron nem csupán DVD-n tekinthetjük meg, hanem számítógépünk képernyőjén vagy a konzolhoz csatlakoztatott TV-n is, hiszen a Telltale és a LucasArts feldolgozta a trilógia egyes részeit és LEGO-környezetbe pakolva azt kiadta szinte az összes platformra.

Aki ismeri az említett LEGO-s Star Wars-játékokat, az tudhatja, hogy nagyjából mire számíthat: habkönnyű játékmenetre, amit néha komolyabb fejtörők egészítenek ki, és egy olyan játékra, amelyet akár többször is végig lehet játszani anélkül, hogy megunnánk azt. A nehézségi szint igazából teljes mértékben a játékoshoz igazodik, hiszen ha csak az olyan 50% körüli eredményt lőjük be magunknak, akkor aránylag gyorsan végig lehet pörgetni a pályákat, köszönhetően többek között annak a ténynek is, hogy ebben a játékban igazán meghalni nem lehet, hiszen rögtön ugyanott termünk és folytathatjuk a kalandozást, csak mint anno Sonic esetében az aranykarikákkal, itt LEGO-darabkákat veszítünk akkor, ha elfogy az összes életerőnk. Így pedig sosem áll meg a játékmenet, és mivel ha csak az alapfeladatokat teljesítjük, folyamatosan haladhatunk, így még a kisebbek vagy a kevesebb kihívást és habkönnyű szórakozást keresők sem keserednek el, hiszen a játékban könnyedén sikerélményhez juthatnak.

Természetesen a megrögzöttebb játékosok és azok, akik a komolyabb kihívásokat keresik, nem csak egyszer fogják végigvinni a pályákat, hiszen egyes helyszíneken a titkos részeket és a további jutalmakat csak akkor tudjuk elérni, ha bizonyos pályákat már teljesítettünk, és egyes segítőtársak elérhetők számunkra. Ez egy kiváló megoldás a LucasArts számáról, mert így mindenki maga döntheti el, mennyire veszi komolyan a játékot és mennyi időt szán az egyes feladványok teljesítésére, ráadásul az egyes szintek utólag szabadjátékban megismételhetők és így akár a 100%-os eredményt is teljesíthetjük – feltéve, ha vesszük a fáradságot és visszamegyünk, valamint kitaláljuk a titkos részeken nem is annyira egyszerű feladványokat és rejtvényeket. Bár sokszor segítenek bennünket az egyes jelzések abban, mit is kellene tennünk a továbbhaladás érdekében, az igazi jutalmak elé gördülő akadályok esetében komoly agymunkára is szükség van helyenként. Ez pedig garancia arra, hogy az összes generáció megtalálja a neki megfelelő kihívást a játékban.

Mivel a játékmenet arra épül, hogy egynél több karakterrel teljesítsük az egyes pályákat, így nem meglepő, hogy kooperatív módban is lehet játszani, amikor is egyszerre két karakter is irányítható a játéktéren. A karakterek között lehet váltogatni, amire – akár egyedül, akár ketten játszunk – szükség is van, mivel egyes feladatok csak bizonyos karakterekkel teljesíthetők. (pl. Indy képes távolabbi helyek eléréséhez használni az ostorát, a női karakterek magasabbra képesek ugrani vagy éppen jó nagyot sikítani (bármilyen képtelen ötlet elsőre, ennek szerepe van a játékban :)) stb.) Ez igazán akkor mókás, amikor két játékosnak kell összedolgoznia, de egyedül is izgalmas lehet, hiszen a megoldásra ugyanúgy rá kell jönnünk, habár a mesterséges intelligencia sokszor segít ebben bennünket (néha meg akadályoz).

A történet követi a filmek történéseit, ám természetesen itt sem maradhat el a LEGO-játékoknál már megszokott humor (pl. Star Wars-elemek köszönnek vissza egyes helyeken), amik néha nyilvánvalóak (pl. az első rész eseményeit feldolgozó első szint végén a C-3PO-fej), néha beleolvadnak a háttérbe és csak a szemfülesek képesek felfedezni (pl. Shanghajban az Obi Wan Kenobi-bár). De vehetjük példának azt is, ahogyan az egyes karakterek interakcióba lépnek egymással, pl. amikor Indy ostorával magához húz egy ártatlan járókelő nőt, és jól szájon csókolja. Ráadásul az élményhez hozzájárul az is, hogy mindez LEGO-környezetbe lett ültetve, így az egyes, építőelemkből álló megvalósítások már magukban is képesek mosolyt csalni a játékos arcára.

Tulajdonképpen az egyetlen, amit józan ésszel nehéz felfogni, hogy miért is jó az, ha mindent elemeire szedünk, azaz inkább porrá zúzunk. Annak köszönhetően ugyanis, hogy LEGO építőelemeket kell gyűjtögetnünk, a környezetünk pedig ebből áll, elsődleges feladatunk az, hogy amit csak látunk, szétszedjük. Amikor ez egy ellenség, akkor még magyarázható azzal, hogy még mindig jobb, mint ha a gyerekünk véres-kardos-verekedős-maffiózós játékkal játszana, ám hogy miért éppen azért kapjuk a jutalmat, ha összetörjük a berendezési tárgyakat, az már kevésbé indokolható meg ilyen könnyen egy gyerek számára. Igazából az egyetlen tartalombeli probléma ennél az elemnél merül föl a LEGO-sorozat esetében, hiszen ugyan sokszor pont egy elemeire szedett LEGO-alkatrészből sikerül a feladványt megoldani és az elemeket felhasználva építeni létrát, motort, platformot, hidat stb., ám ezt leszámítva a bokortól kezdve az ajtókig, teherautókig és korlátokig mindent elemeire kell szednünk vagy éppen felrobbantanunk. Lehet, csak én vagyok, akit ez ennyire zavar, de nekem speciel kicsit értelmetlennek tűnt, amikor belegondoltam, hogy több órája tulajdonképpen csak rombolom a környezetet és ezért kapok pontokat…

A tartalmi részek után érdemes néhány szót ejteni a technikai megvalósításról. A grafika az eddigi részekhez hasonló, nem igényel komolyabb erőművet, viszont cserébe bájosan egyszerű és azért a mai elvárásoknak képes teljes mértékben megfelelni. Az átvezető animációk ugyanezt a világot tükrözik és nagyon jól illeszkednek a játékmenetbe, néhány percnyi pihenést biztosítva az egyes szintek között. A zene felejthető, mert ugyan követi a filmek hanganyagát, ám túl sok benne az ismétlődés, így egy idő után idegesítővé válik. A mentések automatikusan történnek, amint kiválasztottuk a magunknak megfelelő slotot, és mivel minden egyes szint után lehetőségünk van abbahagyni, folytatni, szabadjátékban folytatni vagy visszatérni az egyetemre, így nincs olyan, hogy egy komolyabb játékmenetet kellene félbehagynunk és több órányi játékunk veszne kárba – amihez hozzájárul az a tény is, amit korábban már említettem, vagyis hogy meghalni igazán nem lehet a játékban.

Az irányítás azonban az egyik legnagyobb bökkenő. Konzolos játék esetében ezzel semmi gond nincs, a játékpadok megfelelő gombokkal, irányítókkal rendelkeznek ahhoz, hogy egyszerre tudjuk karakterünket is megfelelően irányítani, illetve ha szükség van rá, a kamerát forgatni. Ám PC-n, billentyűzettel nekikezdve többször előfordul majd, hogy cifra szavak szökellnek által fogunk kerítésén. Sajnos mivel a kamerától függ az irány, így sokszor előfordul, hogy a négy alapirány (WASD) nem lesz elegendő a pontos célzáshoz, és még két irány ötvözésével is igencsak nehezen tudunk egy-egy ugrást belőni. A Tomb Raideres ugrálgatós részekből ugyanis elég sok van, főleg ha szeretnénk a rejtettebb jutalmakat is beszerezni. Ehhez meg kell a konzolok irányítóin található digitális iránygomb, amellyel pontosan adhatjuk meg, merre is szeretnénk haladni. Amikor az egyik indát már ötödször próbáljuk elkapni, de valahogy sosem abban a síkban van, amelyiket mi becélozzuk a billentyűzetről, bizony, el fognak hangozni olyan szavak, amelyektől a játékfejlesztők anyukái heveny csuklásban törnek ki. Ezt a játékot igazán csak játékpaddel lehet irányítani, úgyhogy érdemes egy ilyet beszerezni, mert sajnos a játék nem fogja segíteni a billentyűzettel próbálkozó játékosokat a rosszabb kameraállások vagy nehezebb ugrálgatós részek egyikénél sem.

Még egy idegesítő része van a játéknak, és ez a mesterséges intelligencia. Egyrészt, ha egyedül játszunk, a másik karaktert/karaktereket igencsak bután képes a számítógép irányítani, ami egy-egy feladvány megoldásakor fel tudja idegesíteni a játékost – arról nem is beszélve, amikor utánunk ugorva egy vékony kis faldarabra, pont a társunk az, aki lelök bennünket a mélységbe. Szerencsére vannak olyan részek, amiket át lehet ugrani (pl. amikor az óriási LEGO-görgeteg elől menekülünk az alagútban), ilyenkor, ha túl sokszor halunk meg, a játék fogja magát és átugorja az ominózus jelenetet. Sajnos az ellenfelek viselkedése sem éppen intelligens, ugyanis sokszor nagyon bután jönnek felénk, figyelembe sem véve a terepakadályokat vagy más tényezőket (és beragadnak valahová), ráadásul sokat nem tudunk tenni olyankor, amikor egyszerre mondjuk, hárman közelítenek, mert amint már a közelünkben vannak, egyből elkezdenek páholni bennünket, mi meg védekezni nem tudunk, csak ütni. Ennek a vége az, hogy mire leverjük egyiket-másikat, tuti, hogy egyszer legalább meghaltunk. Hogy még idegesítőbb legyen, a bossfightoknál, illetve egy-egy feladvány közelében újratermelődnek az ellenfelek, és csak jönnek és jönnek és jönnek…

Összességében elmondhatjuk, hogy határozottan fejlődött az előző rész óta a LEGO-sorozat, ám még mindig több idegesítő része van, amiket jó lenne, ha kijavítanának. Azért így is képes felhőtlen szórakozást nyújtani a család összes tagjának, akár egyedül, akár többen vágnak neki a kalandoknak, ráadásul köszönhetően annak, hogy annyi rejtett jutalom található benne, többször is érdemes végigjátszani és megpróbálni megoldani a nehezebb fejtörőket is. A konzolos játékosoknak mindenképpen ajánlott, PC-n csak akkor, ha szert tudunk tenni egy aránylag új játékpadre…

Értékelés: 7/10, PC-n billentyűzettel: 5/10