Kategóriák: Xbox 360 hírek

Fable 2 – Vadonatúj részletek érkeztek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét csúszik a megjelenés, készül a mozifilm, három új Fable várható a jövőben…Az MS rendezvényéről természetesen a Fable 2 sem maradhatott ki. Peter Molyneux gyöngyszeméről nem régen véstünk egy rövid előzetest, azonban azóta újabb információkra derült fény.

Többek között megtudtuk, hogy a Lionhead kidobta a korábbi mini-mapot és a GTA-hoz hasonló GPS-rendszert épített a játékba. Egyrészt így nagyobb hely marad a tényleges képnek, továbbá a tájékozodás is egyszerűbb lesz. Állítólag nyolc különböző varázslat lesz elérhető, amiket öt különböző szinten lesznek használhatóak. Családunkkal bármelyik házat birtokba vehetük, a bejárható világ közel hússzorosa-harmincszorosa a Fable-nek. Ezenkívül Molyneux azt is elkotyogta, hogy a jövőben még három felvonást tervez a Fable-ből, úgy hogy nem fogunk minőségi szerepjáték nélkül maradni. Öröm az ürömben, hogy sajnos a korábbi őszi megjelenést ismét eltolták, így csak a karácsonyi szezonban lesz kapható a Fable második felvonása. Ha esetleg kiváncsi vagy a legújabb videóra, akkor KATT IDE!

Érdekesség, hogy már készülőben van egy mozifilm is. A filmadaptáció munkálatai már jó ideje zajlanak és az előzetes jelentések szerint eg neves forgatókönyvíró már gőzerővel készíti a forgatókönyvet. A meg nem nevezett forrás információ szerint hatalmas hangsúlyt fektet Hollywood a dialógusokra és a történet kidolgozására.
AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02