A konzolos bemutatkozást követően közel fél évet kellett várnia a PC-s társadalomnak, hogy Altair középkori kalandjával megismerkedhessen.
Az Assassin’s Creed eredetileg a jelenben kezdődik. Hősünk korunk azon hasszaszinja, aki a középkorban alakult rend még élő tagja és emlékfoszlányait előtúrva ismerkedhetünk majd a 11. század végén és a 12. század elején játszódó játék tényleges fő cselekményszálával. A kezdetek kezdetén a klán városát Masyaf-ot lerohanják a templomosok és csak egy furfangos csellel tudjuk megmenteni városunk várát, azonban a vezetőség önfejűségünk miatt csakis minket okol a véres mészárlásért, amiért természetesen bűnhődnünk kell. Fegyvereinket elkobozzák és komoly testi fenyítésben részesülünk, amikor pedig végre magunkhoz térünk, akkor azon kapjuk magunkat, hogy bizony képességeinknek lőttek. A klán vezére azonban egy utolsó esélyt ad a bizonyításra, így hát lóra pattanva át kell vágtatnunk Damaszkuszba. A játék tényleges cselekménye gyakorlatilag innen kezdődik.
A lovaglásnak amúgy nagyon fontos szerep jut, ugyanis a három nagyváros, Damaszkusz, Jeruzsálem és Acre között csakis ilyen formában tudunk közlekedni és azt érdemes megjegyezni, hogy a játékidő jelentős része sajnos ezzel telik el, ugyanis hatalmas távolságokat kell megtennünk, ráadásul elég egyszerű eltévedni. Már Damaszkusz felkutatása is közel 10 percig tart, mely igencsak unalomba tudja fullasztani az amúgy sem pergős játékmenetet, amit előszeretettel törnek meg – főleg a gamma elején – a fejlesztők rengeteg átvezető filmmel, melyek a történet megértése szempontjából ugyan nagyon fontosak, de aki unja ezeket, azoknak jelentem, hogy nem lehet átugrani őket és néha ezek is 10 perces blokkok. Sajnos a játékmenet sem hoz komolyabb változást. Igaz, a fő cselekményszálban vannak különleges, vért izzasztó küldetések, illetve a feladatok teljesítésének módjában teljesen szabad kezet kapunk, de mivel ez nagyon hamar és könnyedén teljesíthető, így komolyabb kihívást pont a mellékküldetéseknek kellene szolgáltatnia, azonban sajnos ez elmarad. Feladataink kimerülnek zászlógyűjtögetésben, a város lakosságának megmentésében, beszélgetések kihallgatásában, időre történő információszerzésben, zsebmetszésben és persze némi vért kívánó gyilkolásban is.
Azért akadnak nagyon kellemes élmények is. A kizárólag PC-re írt Saber motor hihetetlen látványorgiával kápráztat el bennünket, ráadásul mindezt úgy teszi a DX9-et és DX10-et is támogató engine, hogy egy gyengébb teljesítményű gépen is fantasztikus látványt nyújt. Vista híján nekem maradt a DX9-es verzió, mely nem vallott szégyent. Frenetikus fény-árnyék effektusok, és a városok és karakterek kidolgozottsága láttán is tátva maradt a szám. Ennek ellenére aki teheti, az DX10 alatt próbálgassa a produkciót, ugyanis látványosan gyorsabb és zökkenő mentesebb az Assassin’s Creed alatta. Páratlan élményt nyújt, mikor főhősünkkel felmászunk valamelyik torony legmagasabb fokára és körbenézünk a városon. A nap gyönyörűen süt, a madarak repkednek,csiripelnek, közben a város zajai is felcsendülnek. Hihetetlen, hogy mennyire sikerült visszaadni a fejlesztőknek a középkori poliszok hangulatát, melyből csak úgy árad a kor szelleme. Hasonlóan szuperlatívuszokban lehet beszélni Altair mozgásának kidolgozottságáról. Főhősünk hihetetlen mozgáskultúrával bír és állítólag közel 4000 különböző animáció teszi hihetetlenül folyamatossá elképesztő látványt nyújtó akrobatikus mutatványait.
A tutorialban tanultak memorizálása nélkülözhetetlen lesz majd élesben, ugyanis a városok katonái, illetve a templomosok hihetetlenül szívósak és okosak. Ha lebukunk, akkor vagy felvesszük a nyúlcipőt és rohanunk és megpróbálunk elrejtőzni vagy elvegyülni a tömegben, vagy felvesszük a kesztyűt és kardot rántva megpróbáljuk megvédeni magunkat. Utóbbi kidolgozottsága sajnos nem lett olyan tökéletes. A fejlesztők a sikerélmény fokozása érdekében úgy alakították ki a harcrendszert, hogy mi választhatjuk ki, hogy egy nagyobb csoportból éppen kit akarunk kardvégünkre nyársalni. Eközben a többiek csak állnak és bámulnak, ezzel pedig súlyosan hazavágták a realitás érzését. Ugyan a rendszer alapötlete nem rossz, de azért kicsit csiszolhatták volna még.
A pozitívumok sorát gyarapítja a szabadságérzet tökélyre fejlesztése. Ugyan néha sikerül belebotlanunk kék válaszfalakba, összességében elmondható az Assassin’s Creedről, hogy hihetetlen méretű területeket járhatunk be, ráadásul gyakorlatilag végtelen verzióban. Ha úgy tetszik, akkor a tömeget kerülve a háztetőkön ugrálva juthatunk el a kiszemelt célszemélyhez, de ha a város utcáin szeretnénk barangolni, akkor ezt is bármikor megtehetjük. Fontos megjegyezni, hogy gyakorlatilag bármelyik épület megmászható, tehát ezen a téren sincsenek korlátaink. A madártávlatból való szemlélődés pedig zseniális, mint ahogy a magasból történő leugrás is szemet gyönyörködtetően lett megoldva.
Az Assassin’s Creedről összességében elmondható, hogy nagyon jó kis játék lett, de az unalmas és főleg a hosszú üresjáratok miatt hamar rá lehet unni. Persze ha valaki imád zászlókat gyűjtögetni, akkor annak maga a Paradicsom lesz a játék. Jade Raymond jelenleg egy új projekten dolgozik, mely valószínűleg már sokkal kiforrottabb és élvezetesebb produkció lesz mostani alkotásánál, mely apróbb hibái ellenére igenis vásárlásra méltatott!
84%
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!