A francia Joypad magazin szállította a tegnap hivatalosan is bejelentett legújabb Prince of Persia első információit és képeit.
Hercegünk legújabb epizódján ezúttal is a UbiSoft Montreal legénysége dolgozik, így a jól megszokott és várt minőség garantált, ráadásul az Assassin’s Creed fejlesztésének végeztével gyakorlatilag a csapat teljes kapacitása felszabadult, az az közel 140 ember ügyködik már jó ideje a következő PoP-on, mely az eddig kiszivárgott hírekkel ellentétben simán Prince of Persia néven fut.
A történet szerint hősünk tudta nélkül felszabadít egy több száz éve elzárt gonosz istent, aki kiszabadulva csak pusztulást és nyomorúságot hoz a Földre. Feladatunk, hogy ezt a gonosz, korlátokat nem ismerő istent megállítsuk a további rombolásban. Érdekesség, hogy a világ "meggyógyítása" valós időben zajlik majd, azaz a természet újjáéled, a növények ismét kivirágoznak, az ég újból kék színben pompázik, stb.
Ahogy az a lentebb látható nyolcoldalnyi magazinszkeneken is látszik a játék egy teljesen új, egyedi képi világot kap majd. A korábbi részek sötét, borós hangulatát idéző megvalósítások helyett a manapság hatalmas népszerűségnek örvendő cel-shaded alkalmazza majd a fejlesztőcsapat. A technológiának köszönhetően a rajzfilmszerű megvalósítás az egész játék hangulatára kihat, így az közelebb kerül az ezeregy éjszaka világához. Hercegünk fizimiskája is komoly ráncfelvarráson esik át, de ez a képeken szerencsére tökéletesen látszik. Az újítások sora ezzel szerencsére nem ért véget, ugyanis a játékmenetben is drasztikus változások lépnek életbe.
A legújabb rész koncepciója kicsit a Zelda játékmenetéhez lesz hasonlítható, azaz továbbra sem kapunk teljes szabadságot, azonban a non-lineáris pályáknak is búcsút inthetünk, ugyanis az ígéretek szerint egy-egy helyszín több módon is megközelíthető lesz, ami igencsak sokat ad hozzá az újrajátszhatósági faktorhoz. Ehhez persze megmaradnak a látványos, hajmeresztő akrobatikus mutatványok, amik persze új kombinációkkal egészülnek majd ki. Főhősünk eszközeinek repertoárja is bővül, így például egy olyan karmokkal ellátott kesztyűt viselhetünk, ami mondanom se kell, hogy a falramászásoknál vagy falról lecsúszásnál nyújt hatalmas előnyt. A harcrendszert is kicsit megpiszkálták, így egy-az-egy elleni küzdelmekre számíthatunk és ami külön érdekesség, hogy ezt látványos, filmszerű jelenetekkel fűszerezik. Az elmaradhatatlan főellenségek elleni harcoknál a Metal Gear Solid példáját szeretné követni a csapat. Ez röviden abban nyilvánul meg, hogy kidolgozott háttértörténettel rendelkező boss-okat kapunk, amelyek komoly benyomást keltenek majd a játékosban, és nem csak véletlenszerűen lesznek belehajigálva a játékba.
Megjelenési időponttal egyelőre nem állt elő a gárda, de a kitűzött célplatformok között szerepel a PC, X360 és a PS3 is.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…