17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A svéd DICE kissé szakít a Battlefield játékokkal és egy merész húzzással megpróbálja új perspektívából megmutatni az FPS-nézet gyönyöreit.

A svéd Digital Illusions ugyan nem teljesen szakít a Battlefield-érával, hiszen jelenleg is gőzerővel hegesztik a kizárólag konzolra készülő és jelenleg bétatesztelés alatt álló Frosbite motor hajtotta Battlefield: Bad Company-t, illetve az ingyenesen majd elérhető, kissé mókásabb vonalat képviselő, de mikrotranzakciókból pénzt csiholó Battlefield: Heroest. Ennek ellenére akadt elég tartalékuk, hogy egy merőben más irányba elinduljanak a Mirror’s Edge-el, hiszen nem csak a női főszereplő miatt lesz különös alkotás az utópisztikus világban játszódó játék.

A Mirror’s Edge egy olyan utópisztikus világban játszódik, melyet kicsit Orwell 1984 című regényében megismert negatív disztópiához lehetne hasonlítani. A diktatórikus elvek alapján működő rendszerben a rend őrei mindenkit felügyelnek és lehallgatnak és ha valaki nem a rendszer kívánalmainak megfelelően viselkedik vagy bármiféle lázadást próbál szervezni, akkor azt bizony bemeszelik vagy ne adj isten likvidálják. Persze a "Nagy Testvér" sem tud minden egyes csatornát lefedni, így eshet meg, hogy játékunk főhőse, Faith amolyan "runnerként", azaz futárként ténykedik ebben a különös világban. Feladata pofon egyszerű: egyik pontból kell bizonyos titkos információkat eljuttatni másik pontba. Persze a történet azért nem egy könnyed esti mese, ugyanis női főhősünk nyomában folyamatosan lohol a csendőrség, akik vagy helikopterről vagy pedig a felhőkarcolók és egyéb épületek tetején loholnak utánunk, hogy elkaphassanak.

Az utcákon való sétálgatást, vagy egyéb odaillő tevékenységet felejtsétek el. Mivel állandóak a rendőrkordonok, a kijárási tilalmak és a folyamatos őrjáratok, így Faith nehézkesen tudna mozogni az utcákon. Gyakorlatilag azonnal elkapnák és agyonlőnék, tehát gyönyörű keleti beütésű hősnőnknek csakis a felhőkarcolók tetején való közlekedés maradt. Egyik épületről a másikra átugrálva tudunk majd közlekedni, de akad olyan szituáció is, amikor a hatalmas darukat megmászva tudunk csak A pontból B pontba eljutni. Csöveken és kerítéseken kell akrobatikus mutatványokat végrehajtanunk, hiszen életünk a tét. Egy perc nyugtunk se lesz, ugyanis folyamatosan üldöznek majd, ráadásul Faith rendelkezésére semmilyen fegyver nem áll. Egy FPS játékban persze elsőre ez kissé furcsán hat, de egy futárt csak lassítana a nehézkes csúzli jelenléte, így hát hősünk csak verekedni lesz képes, illetve a sikeresen kiiktatott delikvensek elejtett fegyvereit markolhatjuk fel, de azokat is csak a tár kiürüléséig használhatjuk, utána Faith egy laza mozdulattal elhajítja a karabélyokat.

Faith tarsolyában azért akad két olyan segítség, amivel ezt az eszeveszett, őrült rohanást képes lesz kontrollálni és útközben nem eltévedni. Mivel a rend őrei helikopterekből osztják az ólmot ránk, vagy kötélhágcsókon érkeznek folyamatosan az újabb egységek, ezért tényleg nincs időnk körülnézni és a gyönyörű kilátásban elmélyedni. Faith egyik segítsége  a Faith Vision névre hallgató kapaszkodó lesz, mely mindig az aktuális menekülési útvonalat jelöli majd pirossal, így amint megpillantunk egy tűzlétrát, kinyitható ajtót, vagy titkos alagútbejáratot, azonnal éljünk a lehetőséggel. A másik ilyen képesség a Reaction Time, mely gyakorlatilag egy időlassító effektus, amit különösen nehéz és összetett ugrások kivitelezésekor lesz majd alkalmunk használni

A DICE által elképzelt világ megvalósítása is zseniálisnak ígérkezik. Ebben a különös utópisztikus birodalomban minden csillog-villog. Az utcák tiszták, sehol sem látni szemetet és sem koldusok nem rontják az utca összképét, sem hajléktalanok nem zargatják az embereket az aluljárókban. Az egész játék környezete kitűnően tükrözi a Mirror’s Edge világának társadalmát. Ezen kívül a depressziós hangulatot árasztó sötét színek helyett a játékban az élénk,  világos – főként a fehér –  színek dominálnak. A napfény élesen tükröződik a felhőkarcolók ablakáról, az ég gyönyörű tiszta kék.

A Mirror’s Edge egy nagyon egyedi FPS-nézetű produkciónak ígérkezik, mely mégis szakít a kategória már jól bejáratott elemeivel. A svédek az első személyű nézőpontot egészen más megvilágításba helyezik, hiszen a játék közben folyamatosan láthatóak lesznek hősnőnk testrészei és egy-egy akrobatikus parkour mutatvány után bizony igencsak érdekes hatást kelt majd ez az egész. Viszont ennek szerepe elengedhetetlen, ugyanis a térérzet tökéletes kivitelezéséhez nagyon fontos eleme lesz a stuffnak. Megjelenésről egyelőre annyit tudni, hogy valamikor 2009-ben PC-re, X360-ra és PS3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11