Turning Point: Fall of Liberty – Bemutató

Nos, akkor kezdjük a technikai dolgokkal. A „kis” drága egy duplarétegű lemezen terpeszkedik és telepítés után merevlemezünkből sem szégyell felfalni közel hét gigabájtot. Erre persze mondhatjuk, hogy manapság nem számít igazán kirívónak ez a helyigény, viszont ezért cserébe megszoktunk már egy bizonyos színvonalat is. Ehhez képest a Spark Unlimited programja sajnos közel sem teljesít jól. Legutóbbi nyilatkozatuk alapján ezzel ők is teljesen tisztában vannak, de akkor lássuk, pontosan miről is van szó!

Frissen megjelent játékuk, a Turning Point: Fall of Liberty cselekményét tekintve egy alternatív történelmi szálon fut. Az egész felvezetési cécót megoldják egy a nyitójelenet alkalmával felvillanó, egyoldalas szöveggel, melyben leírják, hogy Churchillt még politikai pályájának legelején, merő véletlenségből elcsapta egy figyelmetlen taxis. Ekkor ő kórházba került, felépült, majd jóval később jól ellátta a nácik baját, még mielőtt átjuthattak volna a nagyvízen az Újvilágba. Majd az egész sztorit a sejtelmes „Mi lett volna ha…” mondat zárja és indul a banzáj.

De ne rohanjunk ennyire előre. Technikai oldalról érdemes még egy pillantást vetni a grafikai beállításoknak csúfolt menüpontra. A fellengzős beállítások kifejezést most tessék elfelejteni, ugyanis változtathatjuk a felbontást illetve a részletesség fokát és kész ( „Low”, „Medium” és „High” változatok közül lehet választani). Ezek között igazán szembetűnő különbség az árnyékok megléte (egyedül low fokozaton nincsenek), mást nekem nem igazán sikerült felfedeznem – ez lehet a gyakorlatlan szem hibája -, viszont teljesítménybeli változást sem igazán eredményezett az alacsonyabb beállítás, sőt. A Fraps nevű programocska szerint, nekem legmagasabb beállítási fokon magasabb FPS mutatókat produkált a progi, mint minimumon.

Egyébként papíron az Epic Unreal Engine 3-ja felelős a képi világért. Ebből igazán sokat nem fogunk látni. Egy-két helyen egész jól sikerültek a fény-árnyék hatások (közel sem a motortól elvárható szintűek, de azért szépek), de a pozitívumok ennyiben ki is merültek. A textúrák egyenesen rondák, néha még azt sem igazán tudják, hogy nekik pontosan hol is lenne a helyük. A pályán található különböző tárgyak feltűnően kevés poligonból lettek összetákolva, így nagyon szögletesek – ez különösen igaz a fegyverekre – és akkor az olyan amatőr térkezelési problémákról nem is beszéltem, amikor a drága ellenfél „beleesik” az ajtóba, dobozba – vagy ami éppen kéznél van -, esetleg arról, amikor szerencsétlen hulla kb. egy méterrel a talaj fölött terül el.

Még ha ezek után úgy állnánk is hozzá a dologhoz, hogy a külcsín nem igazán fontos, tesztalanyunk akkor is közel értékelhetetlen marad. Igaz, itt be kell vallanom, hogy engem a nyitány – a náci invázió kezdete és a menekülés az építkezésről – kifejezetten megfogott. Egyszerűen hangulatos volt és kész. Ez az érzés egész a játék harmadik percéig tartott, amikor megkaptam az első fegyvert. Először az vágott mellbe, hogy milyen ocsmány ez a szerencsétlen gépfegyver, a második pofont pedig a rám támadó náci katonák adták. Néha még az egy láda, vagy egy nyitott ajtó mögé való beállás is túl nagy feladatnak bizonyult az AI-nak. A máshol megszokott csapatmunkát, taktikázást pedig remélni sem szabad az itteni gonoszoktól.  Azt viszont el kell ismerni, hogy gránátot dobni azért tudnak. Ez már csak azért is kellemetlen, mert egyrészt a (szerintem) CoD 2-ből átvett „Grenade Indicator” itt borzalmasan használhatatlan, másrészt bármi elől gyorsan menekülni fizikai képtelenség, mivel drága hősünk minden létező (esetenként csak odaképzelt) tárgyban képes elakadni. A legkegyetlenebb tereptárgyakat viszont kétség kívül az úgynevezett bajtársaink képzik, akik ahelyett, hogy hatékonyan segítenének, vagy esetleg csak támogatólag félreállnának, az esetek 90%-ában sikeresen bekempelnek a legzavaróbb helyre. Egyébként a választható nehézségi szintek közt is csak az ellen számában és sebzésében figyelhető meg lényegi változás.

Erősen próbáltam találni valamit, amit felhozhatnék a játék mentségére. Nos, a színek tetszettek… Komolyra fordítva, ha minden létező igénnyel felhagyunk és megpróbáljuk élvezni a romokban heverő Amerika látványát, akkor egy pár óra agyatlan lövöldözésre éppen elmegy. Ennyi idő alatt egyébként ki is lehet végezni, mivel normal fokozaton jó 5 – 5 és fél óra játékidővel bír a program. És aki hajlandó végigszenvedni, az kap egy elég borzasztó befejezést, illetve láthatja a készítők egyik legnagyobb baklövését. Amit viszont nem árulok el, hogy legyen valami, ami ösztönöz némi mazochizmusra…    

A teszt alatt készült képeket ITT találjátok .

teszt konfig: AMD Sempron 3000+, 2 GB DDR1 RAM, GF 7600GT 256MB RAM