Kategóriák: Hírek

Call of Duty 5 – Igazi multiplatform lesz!

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Activison tegnapi pénzügyi összeröffenésén természetesen a Call of Duty is terítéken volt.

A tavalyi esztendő legsikeresebb alkotásai között tartják számon az Infinity Ward modern kori lövöldéjét, a Call of Duty 4: Modern Warfare-t, melynek köszönhetően az Activison a 2008-as pénzügyi esztendőjének legutólsó negyedévében – mely március 31-én zárul – a bevételek 1.48 milliárd dollárra emelkedtek az egy évvel korábbi 824.3 millióhoz képest. Ennek köszönhetően a vezetőség 2.65 milliárd dollár összbevételre számít.

Az ötödik rész eljövetelét már hónapok óta csicsergik a madarak, azonban hivatalosan csak most erősítette meg az Activison, hogy készül a játék. A korábbi információk szerint ezúttal is a második világháború idejébe pottyannunk, csak ezúttal a csendes-óceáni ütközetek kellős közepén találjuk majd magunkat. Az eddigi tendenciákat figyelembe véve a páratlan számú részeket a Treyarch hegeszti, ráadásul mindig csak konozolra. Éppen ezért meglepő az Activison azon kijelentése, miszerint az ötödik felvonás Wii-re, PS2-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, DS-re és PC-re is napvilágot lát, amely azonnal felvetette a kérdés: Talán mégis az Infinity Ward hegeszti a következő részt is?
AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02