Kategóriák: Hírek

Mégis lesz A hobbit mozi

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hosszú pereskedés és egyéb belső viták után a Peter Jackson-MGM-New Line szerelmi háromszög végre egyezségre jutott, és készül a Gyűrűk Ura trilógia előzményeként is ismert blockbuster.

A Gyűrűk Ura trilógia után a New Line mindenképpen szerette volna elkészíteni az előzményeket elmesélő A hobbit mozit is. A munka oroszlánrésze szintén Jacksonra hárult volna, azonban a rendezőzseni csúnyán összveszett a stúdió vezetőivel, miután vaskos millióktól fosztották meg őt. Ezután több évnyi pereskedés következett, ami úgy fest végre megoldódott, ugyanis a triumvirátus ma bejelentette, hogy készül A hobbit.

A moziból egyelőre két részt kezdenek el párhuzamosan forgatni. A tényleges forgatás  valamikor 2009-ben kezdődik el és az első rész 2010-ben kerül majd a filmszínházak vetítőtermeibe, míg a folytatás egy évvel később.. Jackson és felesége, Fran Walsh executive producerként bábáskodnak majd a két múvi felett.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02