18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábban már beszámoltunk arról, hogy talán készülget egy új akciójáték, melyben ismét belemerülhetünk az AVP világába. A hír igaznak bizonyult, jön az Aliens/Predator.

A Rebellion már otthonosan mozog ebben az univerzumban, ugyebár nekik köszönhettük a korábbi AVP2-t is, ami hatalmasra sikeredett. Igaz, a mostani project kicsit más mint a korábbiak. Először is nem FPS lesz, hanem TPS, azaz harmadik személyű lődözős (ha úgy tetszik, követő kamerás), és a platform is változott, ezúttal PSP-re dolgoznak a srácok, a cím pedig Aliens/Predator lesz.

Amit eddig tudni lehet a game-ről az kb. annyi, hogy egy magányos veterán predatort kell majd irányítanunk és levadásznunk mindent ami mozog, legyen az savas vérű, sziszegő szörnyike, vagy halálfélelmében reszkető civil, esetleg katona. Történetről egyelőre semmi infónk nincs, de azt már elárulták a készítők, hogy lesz wireless multi játék, ami gyakorlatilag kooperatív hentelést jelent majd. A mejelenést 2007 negyedik negyedévére ígérik, azaz valamikor december környékén várható… Kár, hogy csak PSP-re…

Az első képek a galériánkban már megtekinthetőek.

AddThis Website Tools
Megosztás
Közzétette:
Wolf

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02