Kategóriák: Hírek

Újra perlik a Sonyt

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nagyon úgy fest, hogy a Sony képviselő ügyvédjeikkel karöltve újra járhatnak majd a bíróságra.

Nem ez az első alkalom, hogy a PlayStation 3 debütálása óta perlik a japán óriáscéget. Az első nagyobb port kavart pert az Immersion robbantotta ki, akik a kontrollerekbe épített rezgőtechnológia kapcsán gondolták úgy, hogy azaz ő felfedezésük és már rég levédették. Ezt követően a Blu-Ray biztonságát szolgáló védelmi megoldása került a kereszttűzbe. Ezúttal a Cell processzor egyik fontos képességét, a párhuzamos feldolgozást szolgáló technológiára vetette rá magát a kaliforniai Parallel Processing Corporation, ugyanis állításuk szerint ők már 1991. október 8-án levédték ezt a technológiát.

A kaliforniaiak azonnal megtették a szükséges lépéseket az ügy érdekében. Július 26-án egy öt oldalas keresetet adtak be a Sony ellen. Állításuk szerint a Cell processzorban alkalmazott "osztott memóriával történő, szinkronizált párhuzamos feldolgozás" az Ő ötletük volt és szerintük a jelenleg kapható PS3-ak megsértik a szabadalomban foglalt összes pontot. Természetesen komoly kártérítést követelnek vagy pedig az összes, az általuk sajátnak kikiálltott technológiát alkalmazó gépet szeretnék megsemmisíteni.
AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Everspace 2: Wrath of the Ancients – DLC bemutatóEverspace 2: Wrath of the Ancients – DLC bemutató

Everspace 2: Wrath of the Ancients – DLC bemutató

Az Everspace 2 második és egyben utolsó DLC-je elképesztő látványvilágot hoz, és a fejére állítja…

2025-06-01
The House of Da Vinci – JátéktesztThe House of Da Vinci – Játékteszt

The House of Da Vinci – Játékteszt

A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…

2025-05-31
Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26