Harmadik Shrek – Filmkritika
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Harmadik alkalommal tér vissza a filmszínházak szélesvásznára Shrek és csapata, hogy újabb mókás kalandokkal szórakoztassanak minket. Vajon sikerült nekik?
A DreamWorks még valamikor 2001-ben nyúlt bele a tutiba, amikor a klasszikus rajzfilmekből átmentett elemeket ágyazta a mai kornak megfelelő köntösbe, amivel egy csapásra sikerült borsot törni a Disney híres animációs részlegének, a Pixarnak az orra alá. Ezzel új színt hoztak az animációs egész estés mozik kissé megkopott világába, így hát nem csoda, hogy azóta is ádáz csata dúl a két nagy stúdió között.
A 2001-es Shrek bombasikerét természetesen egy 2004-ben megjelent folytatás követte, ami a felnőttek és a gyerkőcök legnagyobb örömére egy percig sem tért le az első rész által kitaposott ösvényről. Újabb minőségi munka, újabb önfeledt szórakozás, ez jellemezte a folytatást. A premiert követően azonnal szárnyra kaptak a híresztelések, miszerint a zöld bűzölgő és továbbra is közönséges ogre egy harmadik résszel is szeretné megörvendeztetni a moziba járókat, így újabb három év elteltével ismét visszatért Shrek, Szamár, Kandúr, Fiona és Mézi, hogy egy közel kilencven perces kaland erejéig megdolgoztassa meg rekeszizmainkat. Ezzel egyetlen probléma van, hogy ez nagyon nem sikerült nekik.
A Harmadik Shrek Harold király halálával indít, így a Túl az Óperencián lakóinak új királyra van szüksége. Halálos ágyán Harold egyetlen örökösét, Shreket jelöli meg utódnak, neki azonban nagyon nem fűlik a foga az úri élethez. Szívesebben térne vissza büdös kis mocsarába szerelmével, Fionával, aki örömmel babázgatna már, amihez Shreknek szintén nincs kedve, így hát megunva a rá nehezedő nyomást útra kell a megszokott bandával, Szamárral és Kandúrral, hogy meglelje Túl az Óperencián valódi örökösét. Útja persze nem lesz zökkenőmentes, számos kalamajkába keveredik társaival, végül Merlin, az öreg együgyű varázsló segíti ki hőseinket, akik visszatérve a "Nagy Faluba" komoly meglepetésben részesülnek. Szőke herceg önkényesen kijelölve magát az új uralkodónak átveszi a hatalmat Harold szebb napokat is megélt birodalma felett, végső célja pedig legnagyobb ellensége, Shrek kiiktatása.
Mindez nagyon aranyos meg tündéri, igazából egy mesének tökéletes is lenne, de valahol eltűnt a franchise igazi varázsa. A karakterek egyenként is marha aranyosak, egyszerűen nem lehet őket nem szeretni, de a szájukba tömött dialógusok, a bugyután összerakott történetvezetés és a film zenéje hihetetlen mértékű élménycsökkenést eredményez. Az egész történet sovány, abszolút nincs kidolgozva , és ugyan megismerkedünk egy új rajzfilmhőssel, Artúrral, de szegény karaktere annyira bugyuta és esetlen lett, hogy az ember hiába akarja elhitetni magában, hogy ebből a kölyökből király lesz, egyszerűen nem megy. Néha egy-egy poén valóban önfeledt nevetésre sarkallja a nézőt, de az egész történet Shrek Artúr utáni kutatásából, az élet nagy dolgain való elmélkedéseiből áll össze, ami sajnos igen csak kevésnek bizonyul. A film persze ettől még nézhető, mert tényleg akad egy-két aranyos jelenet, a látványvilág a mai napig nem kopott egy fikarcnyit sem, de az ogre 2001-ben kitaposott ösvénye kezd a végéhez érni, lassan pedig a mélybe zuhan, ha a negyedik, illetve az ötödik részre nem dobnak valami komolyat össze a készítők, nem biztos, hogy a lelkes moziba látogatók kitartanak zöld barátunk mellett.
Talán a 2010 környékén érkező külön Csizmás Kandúrt fókuszba állító mozival akar majd egy újat dobbantani a DreamWorks? Nem tudni, addig viszont nem szabad elkeseredni, ugyanis a Pixar a folyamatosa vereségek után végre esélyt kapott, hogy visszavágjon, így hát a szintén nyáron – augusztus 2-án – mozikba kerülő Ratatouille komoly eséllyel pályázik az év legjobb animációs filmjére. Ebben remélhetőleg nem kell majd csalódnunk.
