Első körben említsünk pár szót a történetről, amelynek központi magját egy, a Wired magazinban leközölt John Carlin-féle cikk biztosítja. Talán ez lenne a fő ok, hogy nem sikerült annyira ütősre, mint a nagy elődökké? Nem tudni, annyi viszont biztos, hogy az Egyesült Államok számítógépes hálózata egy gombnyomásra megbénítható, ezzel pedig pillanatok alatt küldhetjük vissza a kőkorba a világ jelenleg leggazdagabb és legbefolyásosabb országát. Ugyan Thomas Gabriel a Védelmi Minisztérium volt munkatársa figyelmeztet mindenkit, hogy ha azonnal nem kezdenek el komoly fejlesztéseket eszközölni a rendszereken, akkor itt nagyon komoly gondok lesznek, viszont nem hallgatnak rá, meghurcolják, vagyonát elkobozzák, Ő pedig úgy tűnik el, mint szürke szamár a ködben, míg nem egyszer csak újra előbukkan, hogy aztán jól megmutassa…márpedig neki igaza volt.
De hogy kerül a képbe John McClane nyomozó? Ahogy mindig is tette szerencsétlen New York-i rendőrünk. Rossz helyen volt, rossz időben. Épp egy, az FBI számára fontos hackerzsenit, Matt Farrellt kellene leszállítania Washingtonba, amikor pont megérkezése pillanatában óhajtják a rossz fiúk hűvösre tenni a srácot. Innentől kezdve igazi macska-egér harc indul a Thomas Gabrielt alakító Tymothy Olyphant és a John McClane-t megtestesítő Bruce Willis között. McClane folyamatosan beleköp Gabriel levesébe, mígnem az egész személyes párbajjá fajul.
Elsőre nem hangzik túl érdekesnek, azonban a Die Hard-részek sosem ötletes, gondolkodtatós történetvezetésükkel vettek le minket a lábunkról. Bruce Willis hiába 52 éves, még mindig hihetetlenül hiteles tud maradni McClane szerepében. Egyszerűen ráöntötték ennek a kicsit magának való, ámbár mégis szerethető zsarunak a karakterét, aki az elmúlt 12 évben ugyan csak egy csipetnyit változott, de szerencsénkre továbbra is hű tud önmagához maradni. Csipkelődő, borostás, szókimondó és hihetetlenül cinikus és egy igazi őskövület:) A mellékszerepben tündöklő Matt Farrell-t alakító Justin Long karaktere is ügyesen lett megírva. Egy percig sem vállnak unalmassá, ahogy egymást piszkálják vagy éppen mentik meg, a párbeszédeik humorosak, ezzel garantálva, hogy rekeszizmaink a közel két órás film alatt egy percig se tudjanak pihenni.
A sorozat névjegyének számító humorbonbonok mellett Len Wiseman és csapata az akciójelenetekre is nagy hangsúlyt fektetett. Igaz, nincs meg bennük a mai filmekből már jól megszokott dinamizmus, viszont éppen ezért szerethetők ezek a képsorok. Ügyesen megkomponált, látványos és a CGI-től szinte teljesen mentes jelenetek arzenálja várja, hogy elkápráztasson bennünket. És sikerül neki!
A sok jó mellett azért akad pár negatívum is. Az előbb említett akcióképkockák között azért akad olyan, ami már az erős túlzás kategória jelzőt aggathatná magára, viszont McClane hús-vér ember, így ezek az elnagyolt jelenetek némiképp rontják az összhatást, de a direktor út szerencsére csak egyetlen egyszer esik ebbe a hibába, így lényegében szemet hunyhatunk ezen húzása felett. További negatívum, ami kicsit rossz szájízt ad az egésznek, az a főgonosz karakterének kidolgozatlansága. Egyszerűen hitelét vesztett a Tymothy Olyphant által eljátszott Thomas Gabriel karakter. Súlytalan az egész mozi alatt, nem igazán tudja elhihetni velünk, hogy Ő valójában gonosz lenne, ellenben azért akad itt a gonoszok oldalán is olyan szereplő, aki igazán ütősre sikeredett. Elsőként itt van a Mission: Impossible 2-ből jól ismert Mai Lihn, azaz Maggie Q vagy a Rand bőrébe bújt Cyril Raffaelli, aki úgy szökken ide-oda, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
A film legnagyobb hibája mégsem a fent említettekben rejlik. A forgalmazó egész egyszerűen úgy döntött, hogy a szokásokkal ellentétben a legújabb részt szeretné egy sokkal szélesebb mozinéző tömegnek eljuttatni, aminek sajnos az lett a hozadéka, hogy az R-es besorolásból PG-13-ba került a Die Hard 4.0, így pedig rengeteg jól irányzott beszólás vagy lerövidült vagy pedig finomított verzióban került a kópiákra, valamint egy cseppnyi vért sem látni a mozivásznon, ami valljuk be, kicsit ront az összhatáson. Igaz, ez egy apró tüske, ami a rajongók oldaláról nem váltott ki túl nagy sikert, viszont a forgalmazó szempontjából érhető, hogy szélesebb közönségnek szeretné eljuttatni az legújabb részt.
Összességében nagyon jól összerakott mozival van dolgunk a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed esetében. Bruce Willis ugyan 12 évig váratott minket, de higgyétek el, megérte türelmesen kivárni a legújabb rész eljövetelét. A mai fiatalság meglehet, hogy kissé unalmasnak tartja majd McClane harcát, de aki ismeri az első három részt, az nyugodt szívvel vegye az irányt a filmszínházak valamelyikébe, mert John McClane visszatérése parádésra sikeredett. Sok szeretettel várjuk az esetleges ötödik részt.