Pókember 3 – Filmkritika

A május 3-ai Pókember 3 világpremierrel a filmszínházakban is kezdetét vette a nyári időszámítás, amely igencsak komoly finomságokkal kecsegtett majd a hátralevő közel három és fél hónapban. Lesz itt Die Hard 4, Harry Potter és a Főnix rendje, Shrek harmadik része, A Karib-tenger kalózai: A világ végén és még sok más nyalánkság, de addig is sok víz folyik le majd a Dunán, így értelmetlen ennyire előre rohanni az időben. Kicsit lassítsunk, nyugodjunk meg, majd emésszük meg azt a tényt, hogy csütörtök óta végre megtekinthető a mozikban a Pókember legújabb része. Ennek a kritikája következik most.

Az elmúlt évek sivár képregény-adaptációinak viharos tengerében fogott hatalmas aranyhalat a Columbius Pictures igazgatósága 2002-ben, amikor a Marveltől és Stan Leetől, a Pókember megálmodójától és forgalmazójától valószínűleg egy raklapnyi zöldhasúért cserébe megszerezték a piros-kék latexes hős jogait, így az ő égiszük alatt készülhetett el az első modernkori Spidey-filmadaptáció, melynek levezénylését Sam Raimire bízták a pocakos, szivarozó producerek. A rajongók szerencséjére Raimi meghálálta a főnökség bizalmát, és a 2002-ben bemutatott Pókember toronymagasan vitt mindent. Dollármilliókat hozott a konyhára, és a haldoklóban lévő képregény-feldolgozások reneszánszát is ennek a remekműnek köszönhettük. Így hát nem is volt kérdéses, hogy folytatódik hálószövő barátunk kalandja, amely szintén újabb rekordokat állított fel, igaz, annyira már nem volt ütős, mint az első rész, de még a félelmetesen kitalált és megkomponált CGI simán elvitte a hátán a filmet.

Kétség sem férhetett tehát hozzá, hogy ezután Raimi szabad kezet kap a harmadik rész elkészítésénél. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Pókember harmadik része még premierje előtt bevéste magát a filmtörténelem nagykönyvébe, ugyanis közel háromszázmillió dollárból rakták össze a mozit, amely így minden idők legdrágább filmje lett. A trilógiává avanzsálódott alkotástól innentől kezdve boldog-boldogtalan hatalmas dobbantást várt, egyrészt a költségvetés miatt, másrészt a kiszivárgott információk szerint már ideje korán tudni lehetett, hogy Peter Parkernek nehéz dolga lesz, hiszen ebben a részben három gonosszal is meg kell majd küzdenie, amely elsőre elég érdekes ízt adott a történetnek.

Viszont Raimi ezúttal valamit nagyon elrontott. A Pókember harmadik része ugyan költségvetésben és játékidőben simán felülmúlja a két elődöt, de sajnos a lufi itt kis pukkan. Pedig hihetetlenül jó anyagból dolgozhatott a rendezőkolléga, mégse tudta megoldani ezt a nehéz feladatot. Még mielőtt itt befejeznétek a cikk olvasását és elkönyvelnétek, hogy: „Na, akkor erre se megyek el” előrebocsátom, hogy Spidey legújabb része nem rossz, de sajnos nem mutat igazi újdonságot, és ez a hatalmas büdzsé ismeretében elég elszomorító. Ennek ellenére a jegyárát simán megéri, de azért elemezzük ki egy picit, hogy konkrétan hol is bicsaklott meg a legújabb rész.

A történet szerint Mary Jane (Kirsten Dunst) és Peter Parker (Tobey Maguire) tökéletes párt alkotnak. Kapcsolatuk a második rész óta a teljes harmónia nyugalmában telik, hiszen sikerült összeegyeztetniük Parker kettős életét, amely eddig a legnagyobb gátja volt szerelmük bimbózásának. M.J eközben a Broadway-n próbál színésznőként befutni, kisebb-nagyobb sikerrel, míg Harry Osborn (James Franco) sunyiban szervezi a Pókember ellen indított bosszúhadjáratát.

Ebben a nyugalmasan lüktető tempóban indít a harmadik rész, megismerkedünk régen látott karaktereink jelenlegi életével, illetve Raimi nagyon ügyesen az újakat is felvázolja nekünk, így ismerkedhetünk meg a későbbi Homokembert alakító pitiáner bűnözővel, Flint Markoval (Thomas Haden Church), illetve Parker első szerelmével, Gwen Stacyvel, továbbá a filmben majd Venomot alakító Eddie Brock (Topher Grace) fotóriporterrel. Igaz, ennek kibontása néhol kicsit döcögős, sokszor hiányérzetünk is támad egyes dolgokkal kapcsolatban, de azért a lényegi információkat mindenkiről megtudjuk. Habár személy szerint azt még mindig nem értem, hogy a Gwen Stacyt alakító Bryce Dallas Howard szerepeltetése miért volt fontos, na de nem is ez a lényeg. A mérsékelt sikerű és lendületű karakterbemutatás után már nincs is más hátra, mint a szerteágazó szálak kibontása, majd egybefonása, hogy végül a piros-kék latexes hős újra győztesként kerülhessen ki a küzdelemből.

Az első baklövést itt azonnal el is követte a direktor, ugyanis nem tudott mit kezdeni ezzel a rengeteg szereplővel. Össze-vissza csapong a történet kibontása, és amikor már kezdenénk felvenni ezt a lagymatag ritmust, akkor hirtelen előkerül Harry Osborn, mint visszatérő Zöld Manó, és egy iszonyatosan durván összerakott párharccal hirtelen feldobja a néző adrenalinszintjét. Ez persze később Raimi-nak hála sikeresen a nullára derivál, amikor a film hirtelen ismét a semmilyenségbe kapcsol vissza. Hosszú idő elteltével aztán szemtanúi lehetünk Homokember „megszületésének”, első rablásának, ez rövid ideig ismét felfokozott állapotba juttat minket, de a mozi első harmada ezzel ki is pukkadt. És aki inkább akcióra vágyik, az itt valószínűleg fel is adja a küzdelmet, és kivonul a teremből, ugyanis a film második harmada a meteorral érkező idegen, fekete anyag és Pókember szimbiózisáról, annak jótékony és kevésbé jótékony hatásairól, valamint Parker lelki vívódásáról szól. Így a Pókember 3 közel egy órája egy-egy vicc kivételével majdhogynem unalomba fullad, amiért talán maga a színész, Maguire is okolható, ugyanis nem igazán képes arra, hogy hitelesen előadja nekünk, hogy Ő bizony a fekete anyag hatására gonosszá vált. A film második felvonásának is tekinthető közel egy órát egyedül a jól tálalt és ügyesen eltalált humorbetétek mentik meg, melyeket szerencsére megfelelő dózisban adagolnak a készítők.

A fordulópont elérkezését azonban alaposan nyomatékosítják bennünk. Pókember szakadó esőben a templom legtetején üldögél búskomoran – van akinek ez természetes:) – közben dilemmázik, majd komoly elhatározásra jut: Végleg megszabadul új, fekete maskarájától.Ennek a döntésének a hozadéka lesz Venom színre lépése. A készítők azon döntése, hogy ilyen hosszú ideig hagyták Eddie Brockot magában, és csak Peter után vált szimbiótává, újabb baklövés, ugyanis a képregény-történelem egyik legjobban megkreált gonoszának így összesen harminc perc jutott a 156 perces filmből. Ez elég elszomorító.

Aztán az utolsó felvonásban Raimiék mégis előveszik az összes puskaporos hordójukat, és egy igazi, rögtönzött tűzijátékot rittyentenek a film záró felvonásában, amikor is Homokember és Venom szövetkezve próbálják legyűrni hálószövő barátunkat. Viszont hiába a hihetetlenül látványos CGI, Pókember színre lépése az amerikai lobogó előterében az egészet cukormázas, felszínes kotyvalékká komposztálja, és egész egyszerűen hitelét veszti a film. Hiába a látványos és megrázó befejezés, és a sok megható képkocka, az egész egyszerűen nem üt akkorát, amekkorát szerettünk volna látni.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. A film látványvilága lenyűgöző, a fotózás és az operatőri munka zseniális – ennyi pénzből illik is komoly anyagot összehozni -, de a színészek élettelen játéka, a rendező ide-oda csapongása a történetben, az elkezdett majd elvarratlanul hagyott szálak, a film akadozó tempója sajnos a másik oldalra billentik a mérleget. Így a Pókember 3 nem lett több mint egy nagy költségvetésű, de rosszul elsütött képregény-adaptáció. Ennek ellenére a jegyárat simán megéri, mert élvezetes és humoros alkotással van dolgunk, de Raimi ezúttal nem tudott maradandót alkotni. Sebaj, talán majd a negyedik résszel (ha lesz), vagy a hamarosan a Broadway-n bemutatandó Spidey-alkotással.

Saját értékelés: 8.0/10
Rendezte: Sam Raimi
A képregény megálmodója: Stan Lee
Szereplők: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco, Thomas Haden Church, Topher Grace, Bryce Dallas Howard,  J.K. Simmons
Hivatalos oldal