Az EA és Steven Spielberg még valamikor tavaly kötöttek egyezséget, melynek értelmében több játékot is együtt készítenek majd. Az első gamma valószínűleg Wii-exkluzív lesz.Tegnap délelőtt szívárogtak ki az első információk, melyeket Neil Young az EA Los Angeles-i stúdió egyik munkatársa hintett el. A GameDailynek Young azt nyilatkozta, hogy mindkét fél célja, hogy lenyűgöző és igazán remek történettel felvértezett játékokat dobjanak majd a piacra. Neil azt is elárulta – annak ellenére, hogy konkrétumokot nem mondthatott el -, hogy az egyezség három gamma elkészítésére szól és ebből kettőn már gőzerővel dolgoznak az EALA stúdiójában.
"Az első alkotás előmunkálatai során Steven hihetetlen kreatív ötletekkel rukkolt elő. Annyit elárulhatok, hogy egy kis csoport szemszögéből követhetjük majd az eseményeket és a játék producere, Doug Curch lett."
"A második játékról egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Nintendo Wii-re készül és előreláthatólag hasonló lesz Lou Castle alkotásaihoz. Izgalmas és érdekes egy stuff lesz, ezt garantálhatom."
Spielberg heti egy alkalommal látogat el a stúdió falai közé és állítólag öröm vele együtt dolgozni. Reméljükü ez valóban meghozza majd gyümölcsét és tényleg három lebillincselő alkotással lesz majd dolgunk.
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
Megérkeztek az első téli napok, és ezzel kezdetét vette a World of Tanksben a várva…