Ma végre lezajlott a Sony prezentációja az idei GDC-n, ahol Phil Harrison tartott egy rövid kis előadást, melynek keretén belül leleplezte a PlayStation új szolgáltatását, a Home-ot.Pár napja már kiszivárgott, hogy Phil Harrison a mai napon megtartott prezentációján végre leleplezi a PlayStation legújabb szolgáltatását, a Home-ot. A madarak igazat csiripeltek, ugyanis a Phil valóban lerántotta a leplet a konzol vadiúj szekciójáról, ami lényegében egy virtuális otthonnak -egy háznak – fogható fel, amit saját ízlésünknek megfelelően akár be is rendezhetünk majd. Apartmanunkból érjük el szinte az összes lehetséges funkciót, így például a filmletöltést, a haverokkal való beszélgetést vagy a játékok letöltését, sőt, akár saját vinyónkon tárolt cuccainkat is közkinccsé tehetjük. Elérhető lesz egy játékterem, ruhabolt, online ranglista és még sok más finomság.
Nyilvános bétatesztre idén áprilisban kerül sor, a végleges verzió pedig év végétől áll munkába és szerencsére ingyen teszi mindezt. Lessétek meg az első videót, mely prezentálja, hogy miről is van itten szó.
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.
Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…
Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…
Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.