Dicsőség Zászlaja – Filmkritika

A film az amerikai történelem egyik legszimbolikusabb fotójának hátterét dolgozza fel, amelyet 1945 februárjában készített Joe Rosenthal haditudósító, amikor az amerikai erők bevették Iwo Jima szigetét, melyet a japánok foggal-körömmel védtek. A képen hat amerikai katona látható, amint a szigeten található hegy csúcsára kitűzik az amerikai lobogót. A film a hat fiatalember történetét meséli el, akik közül hárman még aznap elestek a csatában, a másik három pedig hazatérhetett az Államokba, ahol aztán a propaganda eszközévé váltak. Lényegében a film ezt a szálat tárja elénk, így aki egy akcióval teli, Ryan közlegény megmentéséhez hasonló mozira számít, azt sajnos ki kell, hogy ábrándítsam, ugyanis ez inkább egyfajta tényfeltáró alkotás, ahol a híres esemény történéseit és az azt követő, a már Államokban zajló események hátterébe tekinthetünk be.

Ahogy a bevezetőben is írtam, Eastwood nálam ezzel a filmmel kicsit veszített eddigi tekintélyéből. A Dicsőség Zászlajának alapötletét a James Bradley és Ron Powers által vésett "oknyomozó" könyv adta. A mozi kezdése hatásos, látványos, bevezetésként megismerkedünk mindenkivel, szemtanúi lehetünk, ahogy az amerikai haditengerészet szépen felvonul Ivo Dzsima előtt és rommá bombázza. A csatajelenetekkel nincs is baj, sőt, nyugodt szívvel állíthatom, hogy talán az eddigi leglátványosabb bombázásokkal és legszebben megkomponált harci jelenetekkel lesz dolga a kedves nézőnek, azonban ebből a filmben nagyon kevés van. Ennek legfőbb oka, hogy az egész, közel két órás mozi szinte csak arra a három életben maradt közlegényre fókuszál – John "Doc" Bradley, Ira Hayes és Rene Gagnon -, akiket hazavezényelnek a kép publikálása után az Egyesült Államokba, hogy aztán népszerűségüket kihasználva, az állam rávegye az amerikai polgárokat, hogy újabb kötvényeket vásároljanak, ezzel támogatva a háború további folytatását. Így akár azt is mondhatnánk, hogy egy „roadshow”-t nézhetünk végig premierplánban, amit a rendező megfejelt a három színész lelkivilágának boncolgatásával. A végére aztán abszolút nem az az érzésünk támad, hogy egy klasszikus második világháborús filmet ültünk végig a moziban.

A dolog akkor kezd vontatottá válni, amikor a sokadik helyszínen teszik ugyanazt a színészek: reklámozzák a háborút, miközben saját maguktól kell hányniuk, amiért a háború folytatása mellett kampányolnak, miközben pont annak a befejezéséért és saját bajtársaik megmentéséért küzdöttek. A film ékes példája, hogyan is kell megragadni olyan lehetőségeket, aminek a valóságban szinte semmi alapja, vagy éppen nulla igazságtartalma van. A kormány ügyesen kiszipolyozta ebben a három fiatal srácban lévő potenciált, majd úgy dobta el magától őket, mint egy rongybabát, végül pedig mindenki teljesen megfeledkezett róluk.

A három hős történétenek lezárása is nyúlik, mint a rétestészta, de ha valaki úgy ül be erre a filmre, hogy nem egy vérbeli háborús filmet vár, hanem egy lélektani, megrázó drámát szeretne végigélvezni, amit a fantasztikus történelmi mesélés fűszerez, akkor annak csak ajánlani tudom a filmet, amit a zseniális, ámbár nagyon kevés csatajelenet és a fantasztikus operatőri munka – Tom Stern – mindenképpen elvisz a hátán.

Rendező: Clint Eastwood
Forgatókönyvíró: William Broyles Jr., Paul Haggis
Zene: Clint Eastwood
Operatőr: Tom Stern
Stáblista: Ryan Phillippe (John ‘Doc’ Bradley), Jesse Bradford (Rene Gagnon), Adam Beach (Ira Hayes), John Benjamin Hickey (Keyes Beech), John Slattery (Bud Gerber), Barry Pepper (Mike Strank), Jamie Bell (Ralph ‘Iggy’ Ignatowski), Paul Walker (Hank Hansen)
Játékidő: 132 perc
IMDB értékelés: 10/7.2