19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Frontier bejelentette, hogy 2006 karácsonyára jelenik majd meg a legújabb vidám park-szimulátoruk PS2, PSP, Xbox platformokra, melyet Európában és Ázsiában a Frontier, míg Amerikában a LucasArts for forgalomba hozni.A Thrillville egy interaktív és teljesen egyéni ízlésnek megfelelően összerakható szórakoztató parkot, valamint ennek menedzselését és minden benne található látványosság kipróbálását ígéri a játékosok számára. Amit nagy nehezen sikerült megtervezni, azonnal ki is próbálhatunk majd a játékban, mégpedig úgy, hogy egyben egy parkbeli karaktert is irányítunk, aki kapcsolatba léphet a többi látogatóval és beszélgethet, viccelődhet, ismerkedhet velük.

A programban közel 100 különböző interaktív szórakozási lehetőség kap helyet, valamint 15 különböző környezet (öt különböző park, melyek mindegyike 3 különböző témát ölel fel). Lehet go-kartozni, minigolfozni, vagy éppen FPS-bajnokságot rendezni. Vannak hullámvasutak, videojtáékok, légpárnás foci, trambulin, dodzsem.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Balerina – FilmkritikaBalerina – Filmkritika

Balerina – Filmkritika

A John Wick-széria legújabb darabja, a főszerepben Ana de Armas-szal. Méltó spin-offja Keanu Reeves ikonikus…

2025-06-12
Mutatjuk, mivel készül az HBO Max az idei Budapest Comic ConraMutatjuk, mivel készül az HBO Max az idei Budapest Comic Conra

Mutatjuk, mivel készül az HBO Max az idei Budapest Comic Conra

Programok, látnivalók, promóciók és vadonatúj termékek. Mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

2025-06-12
Sizzle & Stack – betekintőSizzle & Stack – betekintő

Sizzle & Stack – betekintő

Kártya alapú konyhamenedzsment játék rogluelike elemekkel.

2025-06-12
Megérkezett a Zootropolis 2. első magyar nyelvű előzeteseMegérkezett a Zootropolis 2. első magyar nyelvű előzetese

Megérkezett a Zootropolis 2. első magyar nyelvű előzetese

A Disney nagysikerű animációs filmje még az év vége előtt megkapja várva várt folytatását.

2025-06-11
Idén júliusban érkezik a mozikba A hupikék törpikékIdén júliusban érkezik a mozikba A hupikék törpikék

Idén júliusban érkezik a mozikba A hupikék törpikék

Pánikhangulat Aprajafalván: Törpapának nyoma veszett, Rihanna (Törpilla) pedig egy csapat törppel a nyomában a megmentésére…

2025-06-11
Gedonia 2 – Korai Hozzáférés betekintőGedonia 2 – Korai Hozzáférés betekintő

Gedonia 2 – Korai Hozzáférés betekintő

A Gedonia 2 egy egyszerű, de jól kinéző fantasy világba dob minket, ahol a régi…

2025-06-10