19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az ABC népszerű sorozata 2007-ben videojáték formátumot is ölt.A Ubisoft bejelentette, hogy a Touchstone Televisionnel kötött szerződése
eredményeképpen 2007-ben megjelentet majd Lost-játékokat PC-re és konzolokra. Magáról a játékról
igazából semmi nem derült ki azt leszámítva, hogy a sorozat világában fog játszódni, ám a projektben
résztvevő cégek mindegyikének munkatársai örömmel áradoznak a sajtós anyagban arról, milyen jó is
lesz és mennyire várják már az egészet.

A sorozat jelenleg a második széria 24-ik részénél
tart az ABC csatornáján és ugyan már két kezemen sem tudom megszámolni, hány elmélet röppent fel
azzal kapcsolatban, hogy mi is lehet a megoldás a szigeten történő furcsaságokra, választ egyelőre ne várjon senki. Ha össze
szeretnénk foglalni az egyes epizódok történéseit, közel két-három epizódot tudnánk csak megtölteni,
így akár a legjobb időhúzásos sorozatnak is nevezhetnénk a flashbackekkel telitűzdelt sorozatot, ám
a készítők ezt olyan jól tudják tálalni, hogy a nézettség nem hogy csökken, inkább csak növekszik.
Mindez annak ellenére, hogy a második szériában sem derül ki semmi konkrétum arról, mi a fene folyik
azon a bizonyos szigeten, és mi miért történik. Hogy mindezt még bonyolítsuk is egy picit, a
legújabb (amerikai) epizódban már láthatjuk is az Others-ként tiulált, a szigeten lévő embereket,
valamint újabb teóriák is felmerülnek azzal kapcsolatban, mi állhat az egész dolog mögött, ám – mily
meglepő! – semmi kézzelfogható válaszra nem fogunk bukkanni.

Akit érdekelnek a sorozattal
kapcsolatos információk, látogasson el a tv.com oldalára! (Figyelem! Az
oldalon elolvashatók a szériák epizódjainak összefoglalói is, ami spoiler lehet a csak a magyarított
változatot nézők számára.)

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25

Lilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…

2025-05-23