4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ahogy a címben is olvashatjátok, szomorú nap ez a herceg rajongói számára, ugyanis a Ubisoftnál úgy döntöttek, hogy ismét elhalasztják a The Sands of Time felújított változatának a megjelenési dátumát, és ezúttal új időpontot sem közöltek velünk. Mint azt tudni lehet, az eredetileg január 20-án megjelenő játékot a francia stúdió először március 18-ra csúsztatta, azonban ma bejelentették, hogy még tovább kell várnunk a játékra.

Az indokot nem részletezték túl a készítők, azonban mégis teljesen érthető (főleg a Cyberpunk 2077 több hónapja tartó népfelháborodását követően), hogy behúzták a kéziféket a stúdiók. A Ubisoft elmondása szerint kénytelenek voltak elcsúsztatni a megjelenést, de ezt a plusz időt arra fogják felhasználni, hogy ha újra eljön a Herceg, az élmény frissnek hasson, de mégis maradjon hű az eredeti mesterműhöz.

Ti várjátok, hogy újra kipróbálhassátok a The Sands of Time-ot ráncfelvarrva, vagy inkább egy új epizódnak örülnétek?

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02