Ion Fury – Játékteszt
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A számomra nevetséges Iron Maidennel való pereskedést követő névcsere után végre Ion Maiden helyett Ion Fury néven megérkezett a 3D Realms új Build Engine-el készült játéka, ami ismét Shelly “Bombshell” Harrison szerepébe helyezi a játékost (aki szintén egy szerzői jogokkal kapcsolatos ügy során született…). Ennyi negatívum után a készítők mégsem hátráltak meg és valami igazán kiemelkedőt alkottak.
Mielőtt bárki rémülten kapkodná a fejét a grafika miatt azt le kell szögezni, hogy a játék azt az enginet használja (egy picit modolt formájában), amit anno 1996-ban a Duke Nukem 3D is például. Ezt a 90-es évekre jellemző jövőképpel kombinálva egy olyan hiteles retro élményt kapunk, amit modernebb technikákkal nem tudnánk reprodukálni. A retro engine erős limitációkat is hordoz magával, amit a készítők kreatív designolással próbálnak a határain túl tolni. A neon fényekkel megvilágított nem lineáris pályákon nagyon pörgős harcokra számíthatunk, és ahogy elődjére is jellemző volt, itt is szinte mindennel interakcióba léphetünk.
A pályák tágasak, szabadon bejárhatóak és tele vannak titkos helyekkel. Egy-egy pálya közvetlenül a másikba nyílik egy szinte pislogásnyi idejű töltőképernyő kíséretében. Mivel oda-vissza tudunk halatni a térképeken, így a backtrackelés nem csak egy lehetőség, hanem inkább ajánlott dolog is. Minden map vége előtt egy emlékeztetőt láthatunk, hogy hány secret maradt ki kalandozásunk során, így még időben visszafordulhatunk. A pályák a titkos helyek mellett tele vannak easter eggekkel, amik egy arany WC-től egészen a Twin Peaks vörös szobájáig mindent magába foglalnak. Ajánlom, hogy ne csak végigrohanjunk ezeken a gondosan elkészített mapokon, hanem fedezzük is fel őket.
Fegyverarzenálunk mindegyike rendelkezik alternatív tüzelési móddal, ami szinte két különböző fegyvert készít belőlük. Első a listában az Electrifryer, egy elektromosan töltött gumibot; A Loverboy hatalmas tárával csak a kattintásunk sebessége szab határt,de becélozva gyors fejlövés sorozatokat is leadhatunk vele; A Penetrator SMG dual wieldelhető és tüzes lövedéket lő; A Disperser shotgun sörétje mellett gránátvetőként is funkcionál; A Bowling bomba elgurítva ellenséggel érintkezve robban (visszatérő fegyver a fentebb említett Bombshell játékból); A Cluster Pucks eldobható robbanószer ami tárgyat érintve robban; Az Ion Bow egy erős lövedéket vagy chargeolva többet szétszórtan lő ki magából; És nem lenne igazi 90’s shooter ha nem lenne benne egy gépágyú is.
A zenei aláfestéshez egy finn tracker music készítő, Jarkko Rotstén neve kapcsolható, aki nem MIDI vagy CD minőségű hangot használt, hanem XM Fast Tracker II-vel készítette el a gyilkolásunkat aláfestő zenét. Hogy pontosan mi is az a tracker music azt ez a videó valamilyen szinten ismertetheti veletek, de talán azoknak okozhat ez inkább nosztalgiát, akik Amiga demo sceneben ismeretesek. A témák és a ritmus változó és nagyon jól kíséri a terep és a helyzetek változásait, és a lüktető ütem pedig kellemes kísérete a pörgős lövöldözésnek.
Értékelés
95%
Összefoglaló A játék nem csupán egy modern játék retro stílusban, hanem egy eredeti eszközökkel és technikákkal készített ízig-vérig 90-es évekbeli FPS. A kulcskártyák gyűjtögetése az easter eggekkel teli interatív pályákon egy olyan érzést hoz vissza, amit az utóbbi 10 évben nem sikerült egy játéknak sem. Ha egy kicsit kreatívabb fegyver arzenált használtak volna (mint anno Duke Nukem 3D esetében) és az elején nem hánynánk be az unásig ismételt csuklyás ellenségektől, akkor gond nélkül megadtam volna rá a maximális pontszámot. Ezek után nagyon várom mit hoznak ki a jövőre érkező WRATH: Aeon of Ruin-ből.
