Instant család – Filmkritika

„Egy gyereknek az anyja mellett van a helye” szokták mondani. Nos, ezzel én nem teljesen értek egyet. Nézzük a negatív eseteket. Vegyünk például egy kábítószerfüggő anyát, vagy egy alkoholistát, vagy egy olyan vér szerinti szülőpárost, akik bántalmazzák a gyerekeiket, sőt, tovább megyek, nézzük a legborzalmasabb eshetőséget, a családon belüli szexuális zaklatást, amelynek elszenvedői gyakran kiskorú gyerekek. Erről a sötét oldalról nézve az árvaház és az adoptálás egyfajta felszabadító mentőövként hat. A nevelőszülők segítő jobbja magában hordozza egy jobb élet lehetőségét, amit minden hányattatott sorsú gyerek megérdemel(ne).

A Förtelmes főnökök 2 és a Megjött apuci után az író-rendező Sean Anders most a saját élete eseményeiből merítve rendezte meg az Instant család című vígjátékot. Főhőseink egy házaspár, Ellie és Pete, akit Rose Byrne és Mark Wahlberg alakít. Házak felújításával foglalkoznak, idilli kis életükből úgy tűnik, már csak egy gyerek hiányzik. Ám a saját gyermek vállalásához mégis kissé „túlkorosnak” érzik magukat, így Ellie javaslatára az örökbefogadás mellett döntenek. Az elképzelés az, hogy egy óvodás korú kis árvát vesznek magukhoz, így talán „tompítani” tudják azt a kiesett pár évet az életükből, és kevésbé fogják kellemetlenül érezni magukat a gyerek jövőbeli diplomaosztóján, a többi szülő között. A kissé önző és felszínesnek ható ötlet megvalósulni látszik, amikor jelentkeznek egy hathetes programra, ami felkészíti őket és még néhány adoptálni szándékozót a nevelőszülőséggel járó nehézségekre. A foglalkozásokat vezető két szociális segítő, Karen (Octavia Spencer) és Sharon (Tig Notaro) minden tőlük telhetőt megtesz, hogy az elhatározásokból tettek is legyenek, így minél több gyerek kerülhessen szerető családokhoz, vagy lelkes egyedülállókhoz.

Ellie és Pete maguk is meglepődnek, amikor egy fiatal lányra esik a választásuk az eltervezett csöppség helyett. Ám a váratlan fordulat csak ezután következik. Kiderül, hogy Lizzynek (Isabela Moner) van egy öccse, Juan (Gustavo Quiroz), és egy húga, Lita (Julianna Gamiz). A házaspár nehéz döntés elé kerül, ám végül a szívükre hallgatnak, és mindhármukat magukhoz veszik. A kezdeti lelkesedés olykor komoly megpróbáltatásokba csap át, mégis úgy tűnik, hogy a közel féléves próbaidőszak egy családdá kovácsolta őket, ám ekkor feltűnik a vér szerinti anya…

Rose Byrne és az egykori „Marky Mark” Wahlberg kettőse kellően szórakoztató a filmben. Számos jelenetben csalnak mosolyt az arcunkra, olykor pedig könnyeket a szemünkbe. A cirka kétórás családi mozi okosan ötvözi a drámai pillanatokat, a szívfacsaró képeket és a komikus mozzanatokat. A színészgárda jól teljesít, mindenki hozza a kívánt szintet. Meglepően sok ismerős arc bukkan fel egy-egy rövid színre lépés erejéig, úgy mint: Joan Cusack, Michael O’Keefe, vagy épp Gary Weeks. Jó példa a film arra, hogy akkor is lehet valami szórakoztató (sőt!), ha nincs teletűzdelve alpári poénokkal. Továbbá azt is kiválóan szemlélteti, hogy egy fontos és kissé szomorú témát lám, könnyedebb hangvétellel, finom csomagolással, bájosan is lehet tálalni. Győződj meg róla magad január 24-től a mozikban!