A Hunt: Showdownról még korai fázisában már írtunk egy bemutatót, kicsivel több, mint egy éve.
Akkor azt mondtuk, hogy:
„egy nagyon hangulatos játékkal van már most is dolgunk, és hiába az early access státusz, a program már most szórakoztató tud lenni.”
Korábbi bemutatónkat erre a linkre kattintva érhetitek el.
A Hunt: Showdown a késő 1890-es évek világába kalauzol el bennünket, amit egy idegen erő, különböző portálokon keresztül megtámadott, megfertőzve minden élőlényt, legyen az ember vagy állat. A számos ismert elemből építkező vadászok – akik képzeletemben Alan Quatermain mágiával és alkímiai praktikákkal felszerelt változatai – ezekre a lényekre fenik a soklövetűket, a kutatás vagy pusztán sport öröme végett. A legádázabb harcos pedig nem kevés jutalommal és számos trófeával gazdagabban távozhat az összecsapások végén.
A játék elején kiválasztjuk, hogy melyik vadászunkat szeretnénk harcba küldeni, kiválasztjuk a felszerelését, majd hogy melyik pályán szeretnénk kalandozni. Sajnos térképekből nincsen túl sok, sőt számszerint csak kettő, s pusztán a szörnyek megtalálhatósága és az aktuális fejvadászat célja változik. Egyedül, de akár többedmagunkkal is nekivághatunk a horrorisztikus kalandnak, azonban a külön csavar az egész formulán, hogy bizony nem mi vagyunk az egyetlen vadásztársak a környéken. Számos játékos ugyanarra a trófeára feni a fogát, s a sikeres küldetés nagyban múlik gyorsaságunkon, ügyességünkön és a bevetett taktikánkon.
A szörnyek helyzetét természetfeletti nyomok megtalálásával tudjuk meghatározni. Egy nyom mindig kizár egy adott területet, de arra is volt már példa, hogy rögtön a legelsővel sikerült az aktuális trófeajelölt nyomára bukkannom. Ha megvan a célpont, akkor az amúgy is limitált számú töltények jelentős részének felhasználásval jobb belátásra bírhatjuk az adott rémséget, hogy legyen oly kedves eltakarodni a világunkból. Ha sikerrel járunk, akkor egy körülbelül három perces kiűzés következik, amiről a többi játékos is értesítést kap. Ilyenkor mindenki pontosan tudni fogja, hogy hol történtik az esemény, így kvázi a trófeára pályázó vadászoknak elég erős védekezőállást kell felvenniük, hogy aztán a kiűzés befejeztével elmenekülhessenek a zsákmánnyal. Azonban utóbbi is elég bonyolult művelet, mivel onnan kezdve, hogy egy természetfeletti lény hullájának egy része a birtokunkba kerül, mindenki le tud követni minket, elég kevés esélyt adva, hogy biztonságban eljussunk a kijáratig.
Ez utóbbi szegmense a játéknak a legnagyobb tüske a szememben. Ugyanis innentől kezdve folyamatos rohanásra és tűzharcra kényszerítik a játékosokat, s egy lezárt épületből élve kijutni nem sok esély van, tekintve, hogy minden értelmesebb vadász inkább megvárja odakint, hogy látótávolságon belülre érkezzünk. Nem segít az sem, hogy a matchmaking nem válogat a szintek között, így kettes szinten, ahogy kiléptem az istállóból a frissen szerzett zsákmányommal, egy 24-es szintű gyakorlott emberke, kilométerekről leszedett egy távcsöves puskával. (Alap szinten el se látok odáig, maximális látótávval.)
Az izgalmakhoz pedig hozzájön, hogy 10-ik szint felett a vadászaink bizony végérvényesen halnak meg, így ha akció közben bedobjuk a törülközőt a menüben bizony új barátot kell keresnünk, akiknek megint meg kell vásárolni és fel kell fejleszteni. Épp ezért az egyik legfontosabb és legelső dolog, amit az egyszeri ember megtanul, hogy ebben a veszélyes, mocsaras, rothadó világban, senki nem nyerhet. A meccseket pusztán túlélni lehet, épp ezért érdemes ésszel és higgadtan játszani, nem vállalva felesleges rizikókat.
Összességében a Hunt: Showdown egy érdekes próbálkozás, ami tartalmaz némi potenciált magában, de egyelőre nagyon kevés tartalommal rendelkezik. A kevés pálya és fegyver, valamint a hasonló ellenfelek egy idő unalmassá válnak, s mi is már csak a cikk írásának tiszteletéből tettük bele az utolsó pár órát a játékba. Azonban a hangulat még így is képes beszippantani, a hangok és zenék (főleg a menü zene) pedig elképesztően jóra sikeredtek. Véleményem szerint egy learázás során mindenképp érdemes lehet belekóstolni a játékba, (vagy egy ingyenes hétvégén). És ki tudja, ha a fejlesztők foglalkoznak a játékkal, egy idő után talán nagyobb tömegeket is bevonzhat.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!