Horizon Zero Dawn – Játékteszt

Ha valamit tanulhattunk az evolúcióból, az az, hogy az életet nem lehet kordában tartani. Az élet kiszabadul. Új területekre tódul, új korlátokat dönt le. Fájdalmasan, néha veszedelmesen…

Nem véletlen a Jurassic Park-idézet. A Guerilla Games új világába csöppenve szinte az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy John Hammond álmának részese vagyok, csak épp robotokkal. Persze ez távolról sem igaz, többről van itt szó, ráadásul az életünkre törő robotoknak vajmi kevés köze van a közkedvelt őslényekhez, bár gyanítom, sok ihletet adtak a fejlesztőknek az emberiséget megelőző kor jószágai. Mindenesetre az az érzés, amit az említett film alatt éltem át, az első rész során visszaköszönt, és már csak ez a tény is rengeteget elmond a játékról.

Van valami felemelő érzés, valami megfoghatatlan, amikor egy új világ csodáit és titkait fedezzük fel. A Horizon rejtélyekkel teli története, a lenyűgöző látvány, a megannyi, eltérő helyszín és a teljesen ismeretlen ökoszféra. De ez mit sem érne, ha a külsőségek mögött nem lenne tartalom, de szerencsére a Horizon Zero Dawn önerőből vígan megáll a lábán, a játékmenet ugyanannyira mély és tökéletes, mint a világ, amelyet a fejlesztők megalkottak.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. A történet főhőse Aloy, egy számkivetett, kinek sorsa, hogy nevelőapjával együtt, a múltjáról mit sem tudva éljen távol a biztonságot nyújtó törzstől. Egy gyerekkori atrocitást követően azonban elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő visszakerül a törzs kegyeibe, és feltárja múltjának titkait, ezért elindul egy rendkívül veszélyes és szinte lehetetlennek tűnő próbatételen, hogy visszaszerezze helyét az emberiség megmaradt társadalmának töredékében, a Nora törzsben. Persze számkivetettként nincs könnyű dolga, az átlagemberek elutasítják és lenézik őt, vetélytársai, a törzs tagjai pedig mindent megtesznek, hogy a próbatételből ne kerülhessen ki győztesként. Ez pedig csupán a kezdet az események sokkal nagyobb láncolatában, és hamarosan olyan események középpontjában találjuk magunkat, amelyek túlmutatnak egyéni céljainkon…

A történetről nem véletlenül nem beszélek többet, tele van fordulatokkal és rejtélyekkel, olyan út ez, amelyet mindenkinek magának kell felfedeznie. Aloy kalandja majd 40 óra hosszúra nyúl, de a számos titok és mellékküldetés bőven feltornázhatja ezt a számot. Szerencsére azonban nem fogunk unatkozni. Miután kinyílik a világ, és kvázi oda mehetünk, ahova szeretnénk, a lehetőségek tárháza végett csak kapkodni fogjuk a fejünket. A játék nagyban épít az erőforrás-gyűjtögetésre és a harcra. Előbbi számomra kissé repetitívnek hat (de ez minden hasonló mechanikával így van nálam), azonban a világból adódóan szükségét látom, és szerencsére sose kellett nagyítóval keresnem a szükséges dolgokat, csupán rendesen meg kellett dolgoznom a kívánt nyersanyagokért. (Főleg azokért, amelyeket robotokból szedhettem ki.)

A harc azonban remekül ellensúlyozza a gyűjtögetés lehetséges repetitívségét. Már önmagában az, hogy nyíllal kell az életünkre törő robotokkal harcolnunk, megnehezíti a feladatunkat, ráadásul az ellenfelek gyenge pontját is meg kell találnunk, ha életben akarunk maradni. És akkor arról nem is beszéltem, hogy ezeket a pontokat el is találjuk, ugyanis a drága robotok se ma jöttek le a falvédőről, és nem tartják oda a szebbik felüket, hogy „tessék ide lőni”. Folyamatosan mozgásban vannak, jóval gyorsabbak és erősebbek, mint mi, és a játék vége felé erőnk teljében is képesek pillanatok alatt jobb létre szenderíteni minket. Éppen ezért érdemes előre felderíteni a helyszíneket, csapdákat állítani, a külön leszakadó robotokat, amennyiben lehetséges, csendben, lopakodva elintézni. Ehhez segítségünkre van megannyi eszköz, a legfontosabb talán a fülünkön lévő, a múltból és a gépek korából ránk ragadt apró eszköz, mely egyfajta szkennerként azonosít mindent, amit lát. Egy cseppnyi haladás a múltból, a jövő elmaradottságában. Az eszközzel, amelyet a játékban Focusnak hívnak akadályokon keresztül is láthatjuk a környezetünket, az ellenfelek útját kiszámolhatjuk, megtalálhatjuk a gyenge pontjaikat, és megannyi hasznos tulajdonságát is kihasználhatjuk. Ugyanakkor működésekor lelassulunk és sebezhetővé válunk, így harc közben kvázi használhatatlan. (Hacsak nem akarunk kínok kínjai közt meghalni.)

A játék furcsa keveréke egy open-world akció-szerep-lopakodós játéknak. Csupán rajtunk múlik, milyen megközelítést választunk a harcok során, és épp ez igaz a világgal való interakcióra is. Bizonyos helyzetekben eldönthetjük, milyen módon reagálunk a velünk történő dolgokra. Semmi extrára nem kell gondolni, egy egyszerű, agresszív leszek, okos leszek, megértő leszek rendszerről van szó, ugyanakkor a döntések kellően színesítik Aloy karakterét és mások hozzánk való kapcsolatát. Ezenkívül a szerepjátékos részt erősíti egyfajta fejlődésrendszer, ahol három különböző ágon keresztül formálhatjuk főszereplőnket a saját ízlésünk szerint, valamint egy craftingrendszer, ahol a számunkra szükséges fegyvereket, töltényeket, különböző bájitalokat és csapdákat készíthetjük el.

A Horizon Zero Dawn világa él és lélegzik. Tudom, közhelyes, de valóban számos alkalommal felejtettem el, hogy igazából robotok ellen küzdök, és nem hús-vér állatokkal állok szemben. Az eltérő tulajdonságokkal és viselkedésekkel rendelkező fémállatok nem mind ártalmasak ránk nézve, van, ami semmibe vesz minket, van, ami egyenesen fél tőlünk, megint mások azonnal támadnak, ha meglátnak minket. Egy idő után lehetőségünk lesz néhány gyengébb egyedet átprogramozni és az uralmunk alá vonni, sőt még lovagolhatunk is rajtuk. Mindeközben pedig ott lesz bennünk, mélyen elrejtve a kérdés, hogy mi is történt a világgal, mi történt az emberiséggel, mi történhet velünk a jövőben?

Összefoglalva: roppantul élveztem és élvezem még most is Aloy kalandját. A lehengerlő látvány és a csavaros történet önmagában elvinné az egész élményt, de a változatos játékmenet garantálja, hogy egy kvázi letehetetlen játékra ruháznak majd be a kedves vásárlók. Bár vannak hibái (például Aloy mászási képessége, mely csak helyzetfüggően kapcsol be, de hiába no, mégsem egy Lara Croft-leszármazott, bár ki tudja…), vagy a néha felbukkanó bugok, semmi olyan nem történik, ami bármit is rontana a játékélményen. A zenei anyag is kiemelkedőre sikerült, a játék fő témáját már rengetegszer végighallgattam. Egy szó mint száz, a Sony megint betalált, és egy olyan exkluzív címet szállítottak le nekünk a Guerrilla Games jóvoltából, amelyet méltán őrizhet a játékosemlékezet.