Mielőtt belevágnék a tesztbe mindenképp szeretném elmondani, hogy a harmadik X-ben járva gyakran szoktam elmondani magamról, hogy nekem már nehéz játékok terén újat mutatni, pedig nagyon vágyom rá. Biztos pár kortársam, hát még a szebb korúak száját elhagyta már ez a mondat, hogy szép-szép, de ilyet láttam máshol is. Persze vannak tisztességes iparosmunkák, amikkel jól szórakozunk, vagy nagyszerű produktumok, amik bár mechanikáiban nem, de témáiban és prezentációjában lenyűgöznek. De újdonság, az kevés van. Épp ezért volt számomra nagy szó a Horizon Zero Dawn körülbelül öt évvel ezelőtt. Persze adott volt a nagy homokozó, a felfedezés, járkálás egyik pontból a másikra, sok ismert elem. Ámde a tálalás és a téma mégis tudott egy egyedi atmoszférát adni és nem azt éreztem, hogy az ötvenezredik Assassin’s Creed vagy Far Cry rókabőr érkezik, ami még tetszene is, ha nem aludna meg a számban a tej játék közben. Hasonló érzelmekkel érkeztem el a Horizon második felvonásához is. Ami úgy sikerült, nos, ahogy egy második résznek sikerülnie kell.
Ugyanis egy második rész kutya kötelessége, hogy az előd erősségeire építve valami újdonságot mutasson be, felbátorodva a sikereken, hallgatva a visszajelzésekre. Lásd például az Assassin’s Creed 2-t, ami az elődöt tovább gondolva megalapozta az egész széria jövőjét, de ugyanide sorolható a Mass Effect 2, az Uncharted 2 a Resident Evil 2 és még sorolhatnám. A közös pont az, hogy mindegyik folytatás tovább bővítette az univerzumot, új játékmechanikákat mutatott be, az alapokat pedig ügyesen továbbfejlesztette. A végeredmény minden esetben egy ismerős, ámde izgalmas újdonság volt, ügyesen egyensúlyozva a mérleg két oldalán. Szerencsére a Horizon Forbidden West megfelel a második részek követelményeinek, így az első rész rajongói szinte ösztönszerűen ugorhatnak bele az első összecsapásokba, hogy aztán az egy-másfél órás kezdő etap és frissítő után egy újdonságokkal teli vliág táruljon fel előttük.
Aloy új kalandja az úgynevezett Tiltott Nyugatra vezet minket. Hat hónap telt el azóta, hogy megvédtük a világot Hadestól, azonban Aloy, hiába a származását körülvevő titkok felfedése és a világ megmentése, nem pihenhet. Ugyanis a világ továbbra is pusztul, a terraformálást végző mesterséges intelligencia, Gaia, nem működik. Szerencsére van biztonsági másolat, azonban a nyomok nyugatra vezetnek. A Tiltott Nyugat azonban nem véletlenül kapta a nevét, vérszomjas gépek és talán még a gépeknél is veszélyesebb törzsek lakják, akik közül páran az előző részben megismert Sylens közreműködése végett a gépeket is tudják irányítani. A fő problémát a számos törzs közül azonban a tenakok és egy Regalla névre hallgató, cseppet sem szimpatikus hölgy által vezetett szakadár törzs jelenti és akkor még ott vannak a gépek is.
A Forbidden West egyik tagadhatatlanul nagy erénye a világépítés. Hatalmas játszóteret kapunk, rengeteg különböző törzzsel, akik könnyedén megkülönböztethetőek, a tagok többsége igazi egyéniség, akiket könnyű megszeretni vagy gyűlölni, a szokások eltérőek a helyszínek gyönyörűek és egyediek. Az utaru nép például a természettel való együttélés jegyében még a ruháit is növényekből készíti, de találkozhatunk a gépeket istenként tisztelő emberekkel, a napot imádó elvakult szektásokkal és még sorolhatnám. A legtöbbjük nem szerves része a történetnek, azonban a mellékküldetéseik számos bónuszt és a klán szokásait és történelmét jobban feltáró tudást nyújthatnak.
Ha már történet, a fő szál rendkívül izgalmas és remekül építi tovább az első részben megismert világot. Szerencsére Aloy most csak részben viszi el az egészet a hátán, kisebb-nagyobb szerepekben a társait és az őt körülvevő embereket is megismerhetjük. Mindegyikük saját egyéniséggel és célokkal rendelkezik és őszinte leszek, némelyiküket jobban kedveltem, mint az általam irányított főhősnőt, de ezzel szerintem nincs semmi baj. A sztori egyébként nem is túl rövid, csak erre koncentrálva körülbelül 25-30 óra alatt a végére lehet érni, cserébe végig izgalmas és fordulatos.
A Guerilla Games a jelek szerint a mindent jobban, mindenből többet és sok újdonságot elvet követte. Ez az első másodpercben meglátszik a térképen, ami többszöröse az első résznek. Persze itt jogosan felmerülhet a kérdés, hogy fel is van-e töltve tartalommal, amire a válasz egy hatalmas igen. Számos játék esik abba a hibába, hogy a hatalmas játszótér unalmas rohangálásba fullad, azonban a Forbidden West ezt ügyesen kerüli el, a világépítés fegyverét használva. Bármerre megyünk, ha látunk valami érdekes dolgot a messzeségben, odaérve valószínűleg találni is fogunk valami érdekességet. Vagy egy új fegyvert, vagy bónusz alapanyagokat, de a „legrosszabb” esetben is egy érdekes történetet vagy adalékot a világhoz. Arról nem is beszélve, hogy a játék szinte lemászik a képernyőről, harc és tennivaló nélkül is kellemes lehet egy kisebb séta a világban. (Már ha elkerülünk mindent, ami meg akar ölni.)
Persze egy akció-kaland játék az akció rész nélkül keveset ér. Akik játszottak az első résszel, annak ismerős lesz harcrendszer is. A lehetőségekhez képest érdemes előre felmérni a terepet, beszkennelni az ellenséget, kifürkészni a gyenge pontokat és a megfelelő eszközökkel felkészülni az összecsapásra. Aloy arzenálja nem kevés fegyverrel bővült, amik ráadásul fejleszthetőek is így a lehetőségek igencsak szerteágazóak. Az íj továbbra is az egyik fő fegyvernemünk, azonban különböző robbanódárdák, csúzlik és az első részből jól ismert fegyverek is megérdemlik a figyelmünket. Számomra például a csapdák taktikus elhelyezése és egy-két robot feltörése vált be. A káosz kitörése után pedig a megfelelő íjjal leválasztottam a szükséges alkatrészeket az áldozatomról, majd a csapdáimba vezetve vártam, hogy szépen jobb létre szenderüljön (azaz felrobbanjon, többnyire).
Azonban minden gép más taktikát követel és folyamatosan résen kell lennünk, pláne ha látszólag túlerővel állunk szemben. Aloy rendkívül sérülékeny, így nekünk is mindig igazítanunk kell taktikánkat és könnyen lehet, hogy a jól bevált recept egyszer csak csütörtököt mond. Elég egy rossz mozdulat és érkezik a töltőképernyő. Azonban mielőtt bárki a Dark Souls játékokra asszociálna, leszögezném, szó sincs arról, hogy a játék igazságtalanul nehéz lenne. Épp ellenkezőleg, ez egy olyan rendszer, amit könnyű megtanulni, de nehéz mesteri szinten művelni. Viszont, ha belejössz és kitanulod a titkait, egy, a végletekig izgalmas és hangulatos programmal találod szembe magad.
Természetesen egy mai, nyílt világú játék nem érkezhet meg a fejlődés lehetősége nélkül, ami itt a fegyvereken túl, hat képességfa képében elevenedik meg. Mindegyik a játék egy-egy aspektusára teszi a hangsúlyt, mely új képességek és passzív bónuszok feloldásához vezetnek. Példának okáért fejleszthetjük csapdavetési vagy lopakodási képességeinket, de a gépekkel vagy íjjal kapcsolatos szakértelmünk is új irányokat vehet fel. Talán a fák rovására írható fel, hogy néhány képesség és bónusz logikátlan helyre került, hál’istennek azonban elég egyszerű fejlődni és a főbb skillek könnyedén megszerezehetőek.
Ha a kedves olvasó eljutott eddig a pontig, akkor valószínűleg sejti, hogy a Forbidden West egy jó játék. Mint ahogy azt is sejti, hogy minden jóban van valami rossz is, ez alól pedig Aloy új kalandja sem kivétel. Talán az egyik legrosszabb élményem az irányítást éri, ugyanis elkövettem azt a „hibát”, hogy a játékot az Uncharted széria újrajátszása után teszteltem. Az irányítás ebben a viszonylatban pedig a reszponzivitás legkisebb jelét se adta. Persze túlzok, de az ugrálás és mászás az említett szériához mérten nagyon fapados, sokszor nem az történik, aminek szándékaim szerint történnie kéne és az is sokszor előfordult, hogy beragadtam valahova.
A másik problémám, bármennyire is dicsértem a nyitott világ tartalmát, továbbra is a nyitott világ tartalma. Rengeteg felfedenzni való van, érdekesek is, de sokszor fordult elő, hogy hosszú perceket, ha nem fél órákat töltöttem, hogy eljussak egy-egy kérdőjelig, hogy aztán ott szembesüljek vele, hogy valamilyen eszközöm még nincs meg a továbbhaladáshoz. Mondanom se kell mennyire frusztráló, én pedig nem az a típus vagyok, aki a főszál befejezése után visszamenne mellékküldetéseket kajtatni.
Összességében azonban kevés rossz dolgot tudok elmondani a Horizon Forbidden Westről. Szinte minden léptékben fejlődött az elődhöz képest, bár néhány gyermekbetegség így is bekerült az amúgy csodás receptbe. Nagy tételben mernék fogadni rá, hogy az év játéka címért versenyzők között a befutó helyek valamelyikén fog majd trónolni, mint ahogy abban is, hogy nem kell sokáig várnunk az 1 millió eladott példány bejelentésére és a sikerek elkönyvelésére.
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…