Filmhírek

Heti Filmajánló – Vonat Busanba Zombi Expressz

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Március 1-től végre a magyar mozikba is berobog a Zombi Expressz, Sang-ho Yeon író-rendezőkliséken túllépő, székbe szögezően izgalmas akció-horror-drámája, amely az utóbbi évek legnagyobb költségvetésű és leglátványosabb dél-koreai mozija. A brutális zombi-horrort az ázsiai akciófilmre jellemző örült tempóval és drámai fordulatokkal fűszerező film a Cannes-i Filmfesztiválon debütált, ahol szinte sokkolta a közönséget.

A napjainkban játszódó történetben az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor felugrik a járműre egy menekülő, sebesült nő, aki nem sokkal később szörnyű kínok között meghal, majd néhány pillanattal később vérszomjas szörnyetegként tér magához, és a görcstől kicsavarodott végtagokkal, őrjöngve ugrik rá a neki segíteni próbáló utaskísérőre. A Busanba induló járaton ragályként kezd el terjedni a pusztító kór, aminek hatására a halottak életre kelnek és mindenkit meg akarnak ölni, aki a szemük elé kerül. Egy maroknyi túlélő, köztük Seok-Woo és kislánya próbál menedéket találni a vonatot és az állomásokat is egyre jobban elárasztó fertőzöttek elől, ám a híradások szerint az egész országban ugyanez a helyzet, egy rejtélyes vírus elterjedése miatt a kormányzat szükségállapotot hirdetett, mindenhol káosz és pánik uralkodik. Busan állítólag még biztonságos, ezért a mozdonyvezető elhatározza, hogy az 500km-re fekvő városig már sehol sem állnak meg – azonban korántsem biztos, hogy ott élőket találnak majd…őrült tempójú hajsza kezdődik a túlélésért.

„A pulzusod végig az egekben”- írta a Variety a filmről, amely bemutatója után világszerte elismerést aratott a kritikusok és a közönség körében. Eddig 29 nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazták – többek között a miskolci Jameson Cinefest éjszakai szekciójában is nagy sikert aratott – a Rotten Tomatoes mérvadó kritikagyűjtő portálon 95%-on áll az értékelése. A filmet március 1-től limitált vetítéssorozatban láthatják a műfaj rajongói, eredeti nyelven, magyar felirattal. Budapesten kizárólag a Pólus Moziban vetítik, ahol február 28-án szerdán már premier előtt látható a mozi 120 m2-es vászonnal rendelkező Nagytermében. Emellett további vidéki nagyvárosokban is bemutatják. A vetítési helyszínek részletes listája a https://www.facebook.com/PannoniaEntertainment/ címen olvasható.

Legfrissebb bejegyzések

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11