Ház a tó mélyén – Könyvkritika

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mielőtt belekezdek a könyvkritikába, azt tudni kell rólam, hogy nagyon sok stílusú könyvet szeretek, de a horror mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, ezért is vágtam bele a Ház a tó mélyénbe, ami igaz, hogy soft horror, de egy igazán érdekes mű.

Már a könyv borítója képes megragadni az embert, elsőre egy kellemes tiniknek szóló kalandkönyvnek tűnik, de már amikor a hátulján lévő fülszöveget olvassuk, rájövünk, hogy itt bizony nem egy egyszerű művel van dolgunk (jár a piros pont a hátsó szöveg szerkesztésért, nagyon jó, ahogy az ajtóhoz van igazítva).

De akkor jöhet is a fülszöveg:

„Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.

Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.

Két emelet.

Egy kert.

És a bejárati ajtó nyitva áll.

Egy ház a tó mélyén.

A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:

Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.”

A könyv lényegében egy helyszínen játszódik, egy tavon, amelynek az alján egy ház áll, és összesen van két karakterünk, mindenki más, aki feltűnik, csak pár sora vagy oldala van, így az írónak, Josh Malermannek bőven volt lehetősége kibontani James és Amelia karakterét, valamint kellően megismerjük a helyszínt is.

Mielőtt a karakterekkel foglalkoznék, inkább a helyszínnel kezdenék. Mennyire is sikerül felfedeznünk a tavat a házzal együtt? Szerintem, ha még 1-2 alkalommal elolvasom a könyvet, fejből le tudom rajzolni a ház alapjait, valamint hogy melyik szobában mik találhatóak. Rajongok a részletes leírásokért, horrornál különösen fontos, hogy bele tudjuk élni magunkat, és együtt rettegjünk a szereplőkkel. A ház a tó mélyén esetében megkapjuk ezt, a ház már szinte olyan lesz, mintha az otthonunk lenne, tudjuk, merre kell fordulnunk, valamint hogy mit és merre találunk.

Akkor jöhet a sarkalatos kérdés: milyenek a karakterek? Nagyon szerethetőek, Amelia és James is nagyon jól meg lett írva, és már az első pillanattól fogva úgy kezelhetjük őket, mint régi ismerősöket. Egyszerű tinédzserek, akik, szerelmesek egymásba, és csak egy randira mennek, de sokkal több lesz belőle, egy kaland, ami örökre velük marad.

Azt külön kiemelném, hogy a két főszereplő közti beszélgetések fantasztikusak, amikor egymás elmúlt randijairól mesélnek, sokszor hangosan felnevettem a vonaton, és már tudtam, hogy imádni fogom a könyvet, és így is lett.

A helyszín és a karakterek után mi a legfontosabb egy horrorban? A HANGULAT! Aki szereti a lassú feszültségkeltést, amikor oldalról oldalra tudjuk, hogy valami nem stimmel, de mégsem ugrik semmi elénk, hanem a kételyek és a kérdések vannak csak meg, nos, azok imádni fogják ezt a könyvet. Viszont akik azonnal szörnyeket, démonokat, szellemeket várnak, inkább kerüljék el.

A ház a tó mélyén, nem egy hosszú alkotás, de annál jobb, és egy kellemes olvasmány, főleg ha el akarunk kicsit szakadni a sci-fi, fantasy, krimi uralta birodalomtól, és egy könnyedebb, feszültségteremtő horrort keresnénk. Bátran merem ajánlani mindenkinek, mert egy igazán szerethető iromány, és remélem, sok ilyen kellemes csalódásban lesz még részem.