Greedfall – Játékteszt

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Technomancer után félve néztem egy újabb Spider termékre, de meg kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam. Több téren is jelentős változás van a korábbi játékokhoz képest. Legújabb alkotásukban egy reneszánsz korba visz minket, ahol épp nagy erőkkel zajlik a kolonizáció. Karakterünk a Congregation of Merchants magas rangú tagja, akiből gyorsan nagykövet válik. Egy elég hosszú prológus során elküldenek bennünket Teer Fradee szigetére Constantin nevű unokatestvérünkkel, hogy diplomatikus kapcsolatokat építsünk ki a környező népekkel.

Ezen felül gyógymódot kell találnunk egy rejtélyes betegségre, ami népünket pusztítja. A Malichor jelenléte nem csak a történetre, de a környezetre is rányomja a bélyegét. Minden település valamilyen módon érintett ezzel a látszólag gyógyíthatatlan betegséggel. Az utcákon halomba rakva hullákat égetnek el, a piacok szinte üresek. A régi ábrázolások pestis sújtotta területeire emlékeztetnek ezek a képek. Karakterünk készítésekor is láthatjuk karakterünk arcán a feketeséget, ami a betegséget jelzi. A sztori során

Ugyan a harc nem kap túl nagy hangsúlyt a játék során, de egészen személyre szabott élményt kapunk a skill fának köszönhetően. Három alap class közül választhatunk: egy melee fókuszú warrior szerűség; egy technikásabb pisztoly és csapdák keverékét használó agilisebb karakter; mágiát használó, nagy crowd controllal rendelkező varázsló. Ezek meghatározzák majd milyen fegyvereket és felszereléseket tudunk majd használni, így nem érdemes vaktában szétpakolni a pontokat. Skilljeink mellett különböző tulajdonságokat is fejleszthetünk (strength, agility, stb.) és végül a talentek, amik hatalmas szerepet játszanak az egyes helyzetek során. Például a Lockpickinget mindenképp érdemes felvenni a legelején, mert rengeteg jó lootból kimaradhatunk, de Charisma szintünk is befolyásolja a vendorok árát és egy-két húzós szituációból kibeszélhetjük magunkat.

Kalandozásaink során max 3 fős csapatot használhatunk. A sztori alatt megismert NPC-k közül kettőt tehetünk be magunk mellé. Mindegyik saját felszereléssel, statokkal és képességekkel rendelkezik, így érdemes megtalálni a saját stílusunkat legjobban kiegészítő kombinációt. Néha saját küldetésük is lesz társainknak, amelyek teljesítését ha elfogadjuk belockolja a személyt a partinkba és addig nem lehet kivenni őt onnan, még nem végezzük el az általa kiadott feladatot (ez néha elég bosszantó tud lenni). Személyes jó tanács: Vasco, a kalóz társunk minden egyes csata alkalmával felkiált, hogy „A bit of poison on my blade, then let’s go!”. Ha nem szeretnél megőrülni ettől, ajánlom, hogy lehetőleg ne tedd be a partydba.

Szinte mindenre több megoldás lehetséges. Például egy esetben egy frakció által őrzött területre kell bejutnunk. Ezt megtehetjük úgy, hogy a frakciónak megfelelő öltözékben megyünk be és elhitetjük, hogy közéjük tartozunk; belopakodunk úgy, hogy ne lássanak meg az őrök; altatót keverünk az italukba és miután kiütötte őket besétálunk; megölünk mindenkit és cserébe elég szép reputation mínuszt kapunk; egy kerülő úton berobbantunk egy meggyengült falat és besétálunk rajta. Ezt minden helyszínen támogatja a map design és szinte még sugall is minket arra, hogy ezeket minél jobban kihasználjuk. Karakterünk hátteréből adódóan a dialógusok során megnyíló opciók is több lehetőséget biztosítanak a küldetések teljesítésére.

A harc szerintem rettentően egyszerű. Az irányítás és a mechanika könnyedén elsajátítható a prológusban található harci tutorial során. Ha nem szeretnétek azt érezni pár óra után, hogy lekaszaboltok bármit, ami a szemetek elé kerül, akkor ajánlom, hogy minimum Hard, de inkább a legmagasabb nehézségi fogon kezdjetek bele. Egyszerűen a csaták nehézsége nem scalel olyan szinten, ahogy mi és a csapatunk tagjai erősödünk. Ha az Extreme fokozatot választjuk még egy plusz achievementet is bezsebelhetünk.