Oldal kiválasztása

Greak: Memories of Azur – Játékteszt

Greak: Memories of Azur – Játékteszt70% XP70% XP
3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Greak: Memories of Azur egy egyjátékos, többszereplős 2D platformer. Itt nem úgy kell gondolnunk a több karakterre, mint például a Trine esetében, ahol váltogatunk a karakterek között. Ebben a játékban mindegyik karakter egyszerre az irányításunk alatt áll. Korábban már voltak ilyen játékok, de elég hosszú ideje senki nem próbálkozott hasonlóval. A játék során három testvér történetével ismerkedünk meg, akik egy ellenséges törzs támadása miatt egy léghajót építenek, hogy elmenekülhessenek. Természetesen ez nem lesz annyira egyszerű. A repülőt darabokban kell összegyűjtenünk és mellé még főhősünk két testvérét is ki kell szabadítanunk.

A játékban egyszerre irányítjuk a karaktereket, ami leginkább puzzle szekciók megoldására szolgál, de harcolni és mozogni is együtt kell. Az irányítás szempontjából erősen ajánlott a kontroller használata. Egy gombot lenyomva tartva lényegében lemásolja az irányításunkat a fókuszban lévő karakterről a többire. Ezen kívül lehetőségünk van egybehívni őket, ilyenkor megáll a fő karakter egy helyben és a többi elindul felé. Leginkább akkor vesszük majd ennek hasznát, ha bossfightok közben ki kell kerülnünk valamilyen mechanikát. Szerencsére sok bossfight nem található a játékban, mert a szimultán mozgás nagyon megnehezíti a harcokat. Karaktereink sem rendelkeznek túl sok életponttal, ami ha elfogy visszakerülünk a mentésünk helyére. Ezt tovább fokozza, hogy miközben inventory-t használunk nem szünetel a játék. Nem elég, hogy három karaktert irányítunk, de közben a sérült karakterünk healelése közben még a játék is megy tovább.

A játék egy kézzel rajzolt stílussal rendelkezik, ami nagyon hasonlít a Hollow Knight-ban láthatóra, de eléggé különbözik tőle ahhoz, hogy ne mondhassuk másolónak. Nagyon szép tájak találhatók a sztori során és meglehetősen jól szemlélteti a terület mélységét is annak ellenére, hogy 2D-s nézetről van szó. Az animációk elég sok framet tartalmaznak, így nem tűnik darabosnak a mozgásuk, mint több hasonló játék esetében. Ha karaktereink eltávolodnak egymástól, akkor egy kis buborékon keresztül láthatjuk őket. Ez szintén nagyon hasznos ha logikai feladathoz pozícionáljuk őket.

A zenei anyagot a Philharmonic Orchestra Cinco de Mayo szolgáltatja, amit élő zenekar előtt vettek fel. A minőségi és igényes hangzás nagy löketet tud adni az egyes jelenetekhez. A zenét jól mixeli a hangeffektekkel. Olykor teljesen le is veszi a háttérzenét, hogy jobban átjöhessen a terület mondanivalója. A párbeszédek a hub településen viszont rengeteg szöveges tartalommal bírnak, de sajnos egyik sem szinkronizált. Így vagy végig olvassuk őket és kigondoljuk fejben, hogy milyen hangjuk lehet vagy csak végigskippeljük az egészet a gombot nyomogatva. Személyes véleményem az, hogy ha csak zajok vannak, mint ami például anno a Banjo-Kazooie volt, azok is sokkal jobbá teszi a párbeszédes a jeleneteket, mint egy sima görgethető szöveg.

Értékelés

70%

Összefoglaló Meglepő egy ilyen irányítású játékot látni manapság, és sajnos sokszor eléggé be is tud akadni a közös mozgás is. Az inventory slotok nagyon limitáltak. Bár egy update már segített rajta, hogy a quest itemeket elválassza, még mindig kevésnek tartom. A kézzel rajzolt képi világ elég sokat hozzátesz a játékélményhez, amit egy ütős zenei aláfestés is megsegít. A bossfightok alatt nagyon figyelnünk kell a három karakter helyzetére, mert kevés ütésből azonnal a respawn pontra kerülünk. Érdemes várni még vele, ameddig a felhasználói visszajelzések alapján finomhangolják a játékélményt.

70%
Translate »