Négy év telt el azóta, hogy a Sony felhagyva a játékainak a PlayStation platformra korlátozásával, nyitott a PC játékosok felé, kisebb-nagyobb sikerrel. Személyes véleményem, hogy ez egy remek folyamat, és alig várom, hogy a Nintendo is a Sony útjára lépjen.
A kiadó számára ez nagyobb hozzáférhetőség viszont azt a veszélyt hordozza, hogy a PC platformon megjelenő rengeteg zseniális és minőségi indie és AAA kategóriás játék egyarán immár közvetlen versenytársa lesz a játékainak. Nagy erősségea azonban a Sonynak a jól bevált formulája, ugyanis még mindig ritkaságszámba mennek az olyan látványos és részletgazdag világok és az érdekes, filmeket megszégyenítő koreográfiájú történetek, mint a God of War Ragnarök. Kratos és Atreus legfrissebb kalandja talán nem hozott annyi újítást, mint egyesek várták volna az előző rész teljes irányváltása után, de ennek ellenére a történet, a látványvilág, és a továbbra is fáradhatatlan játékmenet tökéletes összességet alkot.
A Ragnarök számára a legnagyobb veszélyt a PC-s port minősége hordozza, mely ez esetben kimondottan jól sikerült – egyetlen apró bökkenőt kivéve. A Jetpack Interactive, akik a remek 2022-es God of War portot is készítették, ismételten remek munkát végetek a folytatással is. Figyelembe véve, hogy a Ragnarök PS4-re is megjelent, és már két évvel ezelőtt is meglehetősen hasonlított elődjére, nem meglepő, hogy ez a port remekül fut a régebbi videókártyákon is – a javasolt gépigény egy RTX 2060 Super kártyát említ.
Persze nem teljesen hibátlan a port. Nem minden birodalom fut tökéletesen, Midgard központi régiója a legjobb példa az ideális állapotra, ahol semmiféle teljesítményromlást nem találunk. Azonban Svartalfheim törpe birodalmába érve vannak helyek, ahol érezhetően megnő az erőforrásigény a sűrű növényzet, a víz és gejzírek és a törpék mérnöki épületei miatt, azonban itt sem esett le játszhatatlanra a képkockaszám. Az egyetlen hely, ahol észrevettem különbséget az eredeti Playstation verzióhoz képest, az a Mytic Gateway-en keresztüli utazás volt, itt nem annyira sima a betöltés, mint a Playstation verzióban, ahol csak várnunk kellett egy kis időt a kapu megjelenésére, itt pár alkalommal annak megjelenése előtt egy kicsit beszaggatott a játék, azonban ez a nyílt térképeken nem fordult elő egyszer sem.
A God of War Ragnarök az előzményhez képest nem sokat változott, játékmenetét tekintve két nagy újdonságról beszélhetünk, melyek SPOILER kategóriába tartoznak, így, ha ezeket szeretnétek elkerülni akkor ugorjatok a következő bekezdésre! Az első nagy újítást már a történet korai szakaszában felfedi a játék, mégpedig az, hogy most már Atreus is egy irányítható karakter szerepét tölti be. Saját harci mechanikákkal és az íjával felszerelve egy új, Kratostól teljesen eltérő játékstílust képvisel, és a történet azon részein, ahol apa és fia külön utakon járnak mindkettőjük történéseit végig követhetjük majd. A másik újítást pedig az, hogy az előző részben bemutatkozó fejsze és az ikonikus káoszpengék mellé kap egy harmadik fegyvert, ami nem más, mint egy lándzsa, mely kimondottan az egyik istenség ellen készül el. Kratos és Atreus a játék elejét azzal töltik, hogy elkerüljék az előző játék végén felfedett jóslat által megírt sorsukat. Eközben, Odin tilalma ellenében járják a többi birodalmat, és nézeteltéréseik egyre közelebb sodorják őket ahhoz a sorshoz, amit el akarnak kerülni. Egy ilyen szétválás során Atreus veszélybe kerül, és ez vezeti Kratost az új fegyverének elkészítésére, és a döntésre, hogy újra kész isteneket ölni, ha erre van szükség, hogy a fiát biztonságban tudja.
A történetvezetés, az előzőhöz képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a mellékszereplőkre. A Ragnarök Kratos és Atreus utazása köré épül, csak úgy, mint a 2018-as God of War, azonban itt nem csak a kettőjük története van a középpontban, így sokkal nagyobb hangsúlyt és több időt kapunk az olyan karakterekkel, mint a korábban bemutatott Brock és Sindri, valamint Freya is egy saját történetszálat kap, és rengeteg mélységet. A skandináv mitológia sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a folytatásban, mind karakterekben, mind történésekben és szimbolikában is.
God of War Ragnarök, bár továbbra is egy zseniális akciójáték, a történetvezetése, az apró részletek és a karakterek interakciói miatt emelkedik ki a többi játék közül. Kratos, ahogy újabb társakat szerez, ahogy feltárja elfőttük a múltját, miközben azt is megmutatja, hogy képes annak hibáiból tanulni és nagyobb lenni azoknál. Ahogy Atreus a játék során a hirtelen haragú gyermekből elindul a felnövés útján. Ezek, és az út közbeni társalgások emelik a többi narratív játék felé a Ragnarököt.
Már korábban említettem egy apró bökkenőt a PC porttal kapcsolatban. Ez pedig az, hogy a nagy negatív visszhanggal járó, Helldivers 2esetén kötelezővé tett PlayStation Nerwork bejelentkezés óta minden PC-re érkező Sony játék eseténben megköveteli a folyamatos internetkapcsolatot, és a PSN fiókkal történő bejelentkezést is.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…