[FilmKarácsony] – Karácsonyi lidércnyomás

Érdekes módon a Karácsonyi lidércnyomás az elmúlt években kimaradt a felhozatalból kedvenc ünnepem környékén. Még kicsi kölyökként láttam a filmet, s nem is igazán értettem, mi ebben a karácsonyi, miért szeretik ezt annyian, és egyébként is… szörnyek? Ugyanmár! Valahogy gyerekként nem tudtam felfogni azt az üzenetet, amit ez a zseniális film magában hordoz. De idén újra megnéztem a Tim Burton alapötletéből készült bő egy órás animációs filmet és döbbenettel telítve változott meg a véleményem és értettem meg, miért nem gyerekfilmről beszélünk itt.

Hiszen ha valaki ismeri a filmet vagy legalább egyszer látta, az tudja, hogy ebben a műben nyoma sincs a karácsonyi filmek szokásos ,,szeretet, hit, béke, megbocsátás, meghittség” hozzávalóknak, nem tolják az arcunkba ötvenszer, hogy mennyire fontos a család és hogy szeressük egymást, mégis tud olyat mutatni, ami felnőtteknek elgondolkodtató, gyerekeknek pedig nagyon fontos lehet. Teszi ezt egy Burton-re jellemző sötét, gótikus, már-már horrorisztikus hangulatvilággal (noha ő csak az írói szerepben volt jelen, míg a rendezést az a Henry Selick vállalta, akinek a Coraline-t is köszönhetjük), illetve egy kellemes musicales stílussal.

A történet szerint az Ünnepek világában járunk, ahol minden ismert és ismeretlen ünnepnek saját városa van. Rosszcsont Jack, Halloween város egyik legnépszerűbb lakója belefárad az örökös, kötelező ijesztgetésbe, s búskomorságában olyan helyre téved, ahol még sosem járt. Karácsonyváros szöges ellentéte a megszokott közegének, ott mindenki vidám és boldog, s nem telik sok időbe, Jack máris irigykedve nézi az ottaniakat, majd elraboltatja a Mikulást, hogy átvegye a feladatokat. Na de a Halloween városának legünnepeltebb réme, aki nem tudja mi (karácsony)fán áll is az általa irigyelt ünnep, vajon mennyire lesz sikeres Télapó?

Persze Jack meséit hallgatva a város érdeklődése is felélénkül, és megpróbálják a Jack által leírt hangulatot a saját városukba is elhozniuk, rémes sikertelenséggel (pun intended). Dehát miért is sikerülne nekik, hiszen olyan szörnyetegekről beszélünk, akik az ijesztgetésnek és félelemkeltésnek a mesterei, és nem tudják, nem érzik, hogy a karácsony lényege nem a díszekben, az ajándékokban, a szokásokban rejlik, hanem a lélekből fakadó varázslat. Bár a végkifejlet meglehetősen aranyos, de átlagos (ezért le se írom, mindenki nézze meg maga, aki eddig nem tette volna) mégis sok tanulságos mondanivalóval rendelkezik.

S talán a legnagyobb erénye a filmnek az a kettőség, amit magánhordoz. Úgy beszél a karácsonyról, úgy adja át a lényeget, hogy közben megtartja a saját kifacsart világát, aminek köze nincs az ünnepekhez. Bebizonyítja, hogy nem kell a karácsonynak horrornak lennie ahhoz, hogy a horrorisztikus lények is élvezzék a dolgokat. És ez nagyon fontos üzenet, főleg a mai világban, amikor rengeteg ember stresszel az ünnepek alatt. Rengeteg ismerőstől hallom, hogy utálja az ünnepeket, a készülődést, az ajándékozást, minden nyűgöt, amit a karácsony magán hordoz. Pedig ennek egyáltalán nem erről kell szólnia. Nem kell normákhoz és szokásokhoz igazodni, elég, ha mindenki a maga módján ünnepel, úgy ahogy neki legjobb.

A Karácsonyi Lidércnyomás nem a szokványos értelemben karácsonyi film. A megszokott értékek viszont jelen vannak, még ha görbe tükör előtt ferdülve is, a hangulat viszont inkább a halloween-re jellemző kellemesen borzongós (de nem ijesztő) vonalat képviseli, s ez a kettősség, a két gyökeresen eltérő ünnep szembeállíátsa végigkíséri a filmet. Csak úgy, mint Danny Elfman csodálatos zenéje, ami hullajó módon képes még a közismert karácsonyi zenéket is a saját borzongató stílusára formálni. Ráadásul Elfman maga énekelte a főszereplő Jack dalait is, nagyon is jól.

Ajánlom a filmet? Nagyon is, de főleg a felnőttebb korosztálynak. Saját tapasztalatomból kiindulva a kicsik nem fogják tudni úgy értékelni a filmet, ahogy idősebb társaik. Viszont aki képes a színfalak mögé látni felfedezheti, valójában milyen értéket képvisel Burton és Selick alkotása. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a film főszereplői olyan szörnyek, akikkel nem hogy egy sötét sikátorban, de még a rémálmunkban se találkoznánk szívesen, ám mégis képesek megszerettetni magukat, rájöhetünk, hogy a komor külső igazi karácsonyi érzést hoz magával. Kell még ennél több?

Korábban a [FilmKarácsony] rovatban:

1. The Christmas Chronicles