PlayStation 4 hírek

A Farpoint végre kap egy versus módot!

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bejelentették, hogy a Farpoint kap egy versus kiegészítést az 1.0.8-as patchcsel. Ahogyan eddig a játékhoz minden kiegészítés (új pályák és bugjavítások), ez is ingyenesen lesz letölthető. Ez egyelőre 1v1 koncepcióban fog megvalósulni, ahol a játékosok hívhatnak MI-segítséget maguk mellé, ezzel hadifölénybe kerülve.

Kétféle PvP mód lesz elérhető. A Deathmatch, ahol egyszerűen minél többször le kell lőnünk ellenfelünket. Illetve az Uplink, ami gyakorlatilag területdominálás, de pontot ér. ha a semleges MI-t vagy az ellenfelünket legyőzzük. Mind a két módban csak úgy győzhetünk, ha 3 ból 2 meccset megnyerünk. Minden kör az adott terep egy másik szegmensében lesz, így ahhoz, hogy igazán profik legyünk, sok meccset kel játszanunk. A kiegészítéssel továbbá még letölthető lesz 3 új pálya, mindegyik 3 különböző területtel.

De itt nem állunk meg! A játék még hoz magával jó pár újítást:

  • Játékos XP-rendszer, aminek hatására elérhetőek lesznek különféle ruházatok.
  • Fegyver XP, amivel 15 új fegyverhez juthatunk hozzá.
  • A „Chaos” nehézségű co-op-játékok sokkal kaotikusabbak lesznek.
  • Azok, akik ülve játszanak, könnyedén le tudnak innentől guggolni, ha a helyzet megkívánja, a „guggolás” gombbal.
  • Új, fordulást segítő beállítások (persze mindet ki lehet kapcsolni).
  • Új trófeák!

Ezeken kívül persze még kijavítanak pár ismert hibát, és igyekeznek még jobban növelni az élményt, amit ez a játék ad nekünk. Hogy mikor lesz készen a „kiegészítő”, azt sajnos még nem tudni, mindenesetre addig élvezzük az eddigi játékot!

Ha kedvet kaptatok hozzá, a következőkre kattintva belenézhettek, milyen a játék!

Végigjátszás:

Bemutató:

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02